Kálibuli - Gasztro Fesztivál Köveskálon

Dátum: 2014. június 21.
Helyszín: Köveskál: KáliArt Inn, Kővirág, Miakő Étterem

Név: Salgó Adrienne

Telefon: 06 30 456 0556
Weboldal: www.kalibuli.hu

Köveskál idén június 21-én egy napra főszerepet kap a Balatonon, itt rendezik ugyanis az első Kálibulit, ami egyben a Balaton első igazi gasztro bulija is.

A Káli-medence falvai az utóbbi években egyre népszerűbbek különleges fekvésüknél fogva és azért is, mert egyre több falusi vendéglátóhely, jó vendéglő, borászat települ ide.

Köveskál pedig földrajzilag is a medence központjában van és a gasztronómiában is a Balaton Felvidék kiemelt pontjává kezd válni, így a szervező Északipart Magazin is ezt a falut választotta a Kálibuli színhelyének.

A buli vendéglátói a helyi önkormányzaton kívül a három legjobb – és egyébként emiatt legismertebb – étterem a Káli Art Inn, a Kövirág és a Miakő, illetve csatlakozott 12 borászat is.

Az Gourmet és Borkóstoló jegyeket csakis előre és korlátozott számban lehet megvásárolni, amivel kizárják a tolongást és tényleg lehet majd beszélgetni az ismerősökkel, barátokkal a menük kóstolása és borozgatás közben.

Az evés-ivás mellé egy csomó érdekes programot is szerveztek. Nyáry Krisztián szerelemes írókról mesél a Balaton vonatkozásában. Weiler Péter Route 71 című kiállításának a megnyitóját a köveskáli buszterminálban tartják, amit egyébként pár héttel előtte egy közösségi aktivitás keretében fel is újítanak a festő vezetésével. Mautner Zsófi gasztroblogger és Herczeg Ágnes nemzetközi borszakértő is persze a Balaton kapcsán beszélgetnek majd főzésről, borokról.

Be lehet majd vásárolni igazi őstermelők termékeiből, mert lesz piac is és olyan gyerekprogramok, amikkel tényleg le lehet kötni a kölyköket; lovaskocsizás, kincskeresés, sárkányeregetés, tűzugrás.

Zenei vonalon is figyelemreméltó a buli, ugyanis a Snétberger központ növendékei játszanak egész nap élőzenét és esti, szentivánéji bulira is számíthatnak a résztvevők.

A Kálibuli egy szuper balatoni napot jelent, amikor különlegesen finomakat ehetünk és ihatunk, gyönyörű környezetben, jó zene mellett, lefoglalva a gyerekeket is, úgy hogy közben nagyon valószínű, hogy összefutunk a szintén Balaton, illetve északi part rajongó ismerősökkel, barátokkal.