A teázás hagyományai

A tea szép lassan átszövi minden napunkat, hatással van kedélyünkre, egészségünkre, gondolkodásunkra. A jó minőségű, természetes tea visszavezet minket a természetes ízekhez. Miközben kortyolgattál egy csésze forró, finom teát, elgondolkodtál már azon, hogy honnan eredhet a teázás hagyománya? Ki és hogyan fedezte fel a tealevél jótékony hatását? Milyen szokások szerint folyt a teakészítés a korábbi évszázadokban és ezek miként alakultak át? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, akkor olvass tovább!

 

A tea legendái

A teázás hagyományának gyökerei egészen Kína ősi társadalmához nyúlnak vissza. A tealevelek felfedezésének történetét több személyhez is kapcsolják. Az eredeti kínai legenda elbeszélése szerint Kr.e. 2737-ben a kínai Shen Nong császár, aki egy személyben gyógyító és tanító is volt, a szabad ég alatt forralta a vizet, amikor egy lágy szellőnek köszönhetően hirtelen egy Camellia nevű növény levelei beleszálltak a vízbe. A császár megitta a levelek és víz adta keveréket, és úgy vélte, hogy „energiát ad testének, elégedettséget az elméjének és eltökéltséget a szándékának”. Ő volt tehát az első ember, aki teát kortyolgatott. Shen Nong személyében tisztelik Kínában a mezőgazdaság atyját, ő az „Isteni Földműves”.

Egy másik elbeszélésben az áll, hogy a bölcs szerzetes, Bodhidharma állandóan imádkozott, nem hunyta le a szemét sem. Négy évnyi teljes ébrenlét után azonban egyszer csak lecsukódtak a szemei egy pillanatra. Annak érdekében, hogy ez többször ne fordulhasson elő, levágta a saját szemhéjait és a földre dobta őket. Az Ég megjutalmazta a bölcset, mert a szemhéjaiból egy cserje fakadt, ez lett az első teacserje.

A tea szerepe a teázás hajnalán

A kínaiak eleinte orvosság gyanánt itták a teát, mert úgy vélték, meghosszabbítja és támogatja az életet. Itták fejfájás elmulasztására, a koncentráció elősegítésére, álmatlanság esetén, emésztési problémákat is orvosoltak vele, sőt még vesekövesedés esetén is előnyben részesítették. A teát élvezeti italként hozzávetőleg csupán a 600-as évek környékétől fogyasztották.

Eleinte a tea és a teázás szokása a gazdagabb réteg kiváltságai közé tartozott. A tea a 618-907 között uralkodó Tang-dinasztia idején vált elérhetővé minden társadalmi réteg számára. Teaházak létesültek, melyek — a mai teázókhoz hasonlóan — a társas érintkezés színterei voltak, az emberek megvitathatták egymással a gondolataikat, élményeiket.

A tea elkészítésének szokásai

A korai időkben a tealeveleket gőzölték, megtörték mozsárban, majd kalács formájúra gyúrták. Ezt a teakalácsot különféle fűszerekkel, rizzsel, gyömbérrel, narancshéjjal, sóval, tejjel összefőzték. Tibetben és Mongóliában sok helyütt még most is ezen a módon készítik a teát.

Később a teafőzést felváltotta a forrázás, ehhez a tealeveleket porrá zúzták. A forró vízbe tett porteát kis bambuszseprűvel megcsapkodták, így habosították a teát. A japánok ezt a teakészítési módot ismerték meg a VIII. században.

Az európaiak pedig már a teafőzés azon változatát ismerték meg és sajátították el, melynek során a megszárított tealeveleket vízzel forrázták.

A teázás kellékei

Ahhoz, hogy ízletes teát készíthessenek, a tealeveleket megfelelő körülmények között tartották. A legelterjedtebbek a fedéllel ellátott hengeres vázácskák voltak, a drága tealeveleket porcelánedényekben, az olcsóbb fajtákat pedig lakkozott fa- vagy ólomládikában tárolták.

A teavizet réz vagy agyag teafőzőkben, esetleg üstökben forralták. A tealeveleket vagy az üstben melegedő vízbe helyezték, egy kis vászonzacskóban vagy vesszőkosárkában (ezek voltak a mai teatojás elődei), vagy a csészébe tették a leveleket és ráöntötték a vizet. Kimondott teáskannát nem használtak a kínaiak, hanem a hagyományosan boroskancsónak használt kancsóikba töltötték a teát is. Ezek a gömbölyded vagy szögletes testű, kiöntőcsöves, fedeles és füllel ellátott porcelánedények jelentették a teáskannát az európaiak szemében és így is vonultak be a köztudatba.

A porcelánból készült fületlen teáscsészék félgömb alakúak voltak és keskeny talpgyűrűvel látták el. A hagyományos európai csészéknél sokkal kisebb űrtartalmúak voltak, így egy alkalommal több csészényi teát is elkortyolgattak. Nagyon fontos volt a csészék színe: a kínaiak szerint az ideális teáscsésze kék színű, mert a kék felerősíti a tea színét. A kékkel ellentétben a fehér csésze fakó pirosnak mutatja a teát, és nem hozza meg a kedvet a teázáshoz.

A teázás lelkes híveként minden olvasót arra bátorítok, hogy készítsen magának és szeretteinek egy-egy csésze finom, forró teát és élvezze a pillanatokat! A teázás több, mint hogy gyorsan legurítsunk egy kis folyadékot. A teázás maga lehet az elcsendesedés, az odafigyelés, a bensőségesség. Az ilyen élményre pedig minden ember szomjazik!

A szerzőt megtalálod a Biotitok Gyógytékában, bátran fordulj hozzá kérdéseiddel!

Fotó: sxc.hu – Ali Farid, Melani Martinelli