Lélekmelegítő sütőtökkrémleves

Egyszerű, gyors és finom. Nem mellékesen egészséges is. Ráadásul a hűvös őszi napokon nemcsak a testünket, de a lelkünket is felmelegíti kicsit.

Amit érdemes tudni a tökről

A sütőtök az egyik vitaminokban, ásványianyagokban és antioxidánsokban leggazdagabb őszi termés. A kukoricához és a burgonyához hasonlóan a felfedezőknek köszönhetően került Amerikából Európába. Magyarországon a XVI. század óta termesztik. Felhasználása igen sokrétű. Sütve remek nassolnivaló, de készíthetünk belőle levest vagy pürésítve hozzákeverhetjük burgonyapüréhez is. Ivólevekhez vagy süteményekhez is nagyszerű alapanyag, sőt a konzerviparban lekvárt, dzsemet is készítenek belőle. A világ egyes országaiban héjából Halloweenkor töklámpást faragnak.  Virágja is ehető, például palacsintatésztába forgatva. Az egyik leggyakoribb összetevője a bébiételeknek, ami nem véletlen, hiszen – mivel könnyen emészthető és nem okoz allergiát -, már csecsemőkorban is adható anyatejjel vagy más ételekkel (például főtt burgonyával vagy reszelt almával) kiegészítve. Húsa, magjai , illetve a belőlük sajtolt olaj egyaránt értékes tápanyagokat tartalmaz. Húsának szép narancssárga színe magas karotintartalmáról árulkodik.  Kiváló A, B, C és E vitaminforrás. Ásványianyagtartalma is említésre méltó. Megtalálható benne a kálium, mangán, foszfor, szelén, vas és réz, de folsavban is bővelkedik. A tökmagolaj egyik fő pozitívuma, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaz. E tulajdonságainak köszönhetően számos élettani hatása mellett többek között erősíti az immunrendszert és mivel megköti a szabadgyököket, nemcsak az egészségünket segít megőrizni, de a fiatalságunkat is. Vegetáriánusok és – alacsony kalóriatartalma miatt – fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják.

Sütőtökkrémleves

Hozzávalók: 1 db kanadai sütőtök, 1 db sárgarépa, 1 db burgonya, 1 db vöröshagyma, kevés olivaolaj, zöldséglé, tejszín, só, bors

A sütőtöknek vágjuk le a két végét és vágjuk hosszában ketté. Egy kanál segítségével szedjük ki a magokat. Meghámozni legkönnyebben burgonyahámozóval lehet. Egyszerűbb eltávolítani a héját, ha hosszában nyolcadokra, vagyis körülbelül 2 ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. A sárgarépát tisztítsuk meg és szeleteljük fel.  A burgonyát szintén hámozzuk meg és vágjuk kockákra. A vöröshagymát tisztítsuk meg és vágjuk apróra.  A vöröshagymát az olajon pároljuk meg, majd adjuk hozzá a tököt, a sárgarépát és a burgonyát. Rövid ideig pároljuk, majd öntsük fel annyi zöldséglével, hogy ellepje. (A zöldséglé mennyiségével szabályozhatjuk a leves sűrűségét. Ha nem akarjuk, hogy nagyon sűrű krém legyen, adhatunk hozzá egy kicsit több levet, de  inkább turmixolás után hígítsuk még, ha szükséges.) A zöldségeket főzzük puhára, majd húzzuk félre a tűzről és egy botmixer vagy egy turmixgép segítségével turmixoljuk össze. Adjunk hozzá tetszés szerint tejszínt, sózzuk, borsozzuk és egy rövid időre tegyük vissza a tűzre.

Tálaláskor reszelhetünk sajtot a tányérba és arra merjük a forró levest. Tetejét megszórhatjuk tökmaggal, esetleg díszíthetjük tejszínnel.  Friss kenyeret kínálhatunk hozzá.

Fogyókúrázók tejszín helyett készíthetik alacsony zsírtartalmú tejjel, vegák pedig szójatejjel.

Jó étvágyat!

Szerző: Zolnai Ildikó, az “Írd Te a Vidéki Életet” pályázat döntőse “Éléskamra” rovatunkban. Gratulálunk!