A zákányszéki Öregtanya meséi

Volt egyszer, hol nem volt, Mórahalmon innen, de Kiskunmajsán túl, valahol a Zákányi-medencében, volt egy homokos, löszös, szikes, imitt-amott homokbuckákkal tarkított terület, melyet már i.e. 1000 körül is laktak. Erre utalnak a késő bronzkori leletek és a feltárt avar sírok. A településnek az évszázadok során több nevét is bejegyezték, de a legérdekesebb elnevezést akkor viselte, amikor a XIX. században kialakult Szeged környékén a nagy kiterjedésű tanyavilág. Ekkor a szegedi Alsótanyához tartozó Zákány kapitányságon belül létrejött a mai község elődje, Zabosfa. A legenda szerint állt itt egy öreg nyárfa, melynek odvából rendszeresen kinőtt néhány szál zab. Mivel nem találtak rá magyarázatot, az emberek csodaként emlegették, a környéket pedig a „zabos” nyárfa tette leginkább ismertté. A község jelenlegi neve Zákányszék, melyben a „Zákány” szó – az első írásos emlékek alapján – a XII. századi tulajdonosokra, a Zákány családra utal, a „szék” pedig a „székes”, vagyis szikes szóból alakult ki.

Ennek a közel 3000 lelket számláló kis településnek a szélén, sőt, még azon is túl, az egykori tanyavilágban volt egy icike-picike, nádfedeles, tornácos, takaros kis házikó. Ebben az icike-picike kis házikóban lakott réges-régen egy család, melynek leszármazottai úgy gondolták, mindazt, ami a régi időkből megmaradt, érdemes megőrizni és másoknak is megmutatni. Létrehozták a zákányszéki Öregház Tanyamúzeumot.

Úton a múzeumba egy skanzen rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Az irányt mutató, méretes szalmabábunál lekanyarodva a főútról, két lelkes kutya és a tulajdonos fogadott a tanyán. Meglepetésemre ez a múzeum kicsit sem olyan, mint egy hagyományos értelemben vett tájház. Sokkal meghittebb. Mindent meg lehet nézni közelről, egyes tárgyakat kézbe is lehet venni. Nincsenek kordonok, van viszont idegenvezetés. A ház tulajdonosa személyesen vezetett körbe a tanyán, miközben elmesélte a ház és az udvar minden szegletének históriáját. Érdekesek voltak a bemutatott bútorok és eszközök, de leginkább az a bizalom fogott meg, mellyel a házigazda bepillantást engedett a család múltjába. Ez a múzeumlátogatás olyan volt, mint egy időutazás. Visszakalauzolt egy letűnt korba. Itt minden kiállított darabnak története, s lelke van, minden darabban emberi sorsok rejtőznek. Bepillantást engednek egy olyan világba, mely ma már nem létezik.

Az egykor nyitott tornác ma már zárt verandaként funkcionál. A negyvenes években építették be, amikor a nádfedelet cserépre cserélték.

Az előszobában üveges tárolókban régi, megsárgult fényképek, írásos anyagok láthatók. Vannak köztük terménybeszolgáltatást igazoló okmányok, térképek, szépirodalmi anyagok, egy 1935-ben kiállított cselédkönyv, illetve egy 1952-ből származó, gyöngybetűkkel írt nyelvtan házi feladat. De beleolvashatunk egy kézzel lejegyzett „vőfélykönyvbe” is, melyből megtudhatjuk, milyen szabályok szerint illett meghívni egy esküvőre a vendégeket, illetve lebonyolítani a lakodalmat.

Az előszoba másik felében speciális állványra akasztott kendők segítségével a túrókészítés fortélyaiból kaphatunk ízelítőt, a polcokon sorakozó butellák és kancsók között pedig megcsodálhatunk XIX. századi, feliratos mesterművet is.

A verandáról nyíló szobában a bútorokon kívül az éjjeliszekrényen imakönyvek és szentképek tekinthetők meg, a szekrény tetején utazóbőröndökbe zárták a kalandos utazások emlékét. Az ágy előtt úri és kevésbé úri csizmalehúzók, az ágy mellett fogasokon néhány ruhadarab vonzza a tekintetet. Az egyik sarokban zenével kapcsolatos tárgyak kerültek kiállításra: citera, furulya, kották… De itt találjuk a falu nagyon szép, kézimunkával készült, felszentelt aratókoszorúját is.

A szobából ismét a verandára léptünk, majd a hátsó helyiségbe, a kamrába tartottunk, mely valaha konyha lehetett, ma már viszont nemcsak a tányéroknak, tálaknak, bögréknek ad otthont, hanem a szerszámoknak, ládáknak, tárolóknak is. Berendezése Nagyszüleim otthonát idézte fel bennem. A konyhai edények, az esküvőkön használatos hatalmas, fehér, cserép, lakodalmas tál, a sziták, szűrők, kisebb-nagyobb üvegek Nagymamám konyhájára emlékeztettek, a szerszámokat elnézve pedig, mintha Nagypapám jól felszerelt szerszámos műhelyébe léptem volna. A falon mezőgazdasági eszközök és asztalos szerszámok lógnak, a földön katonás sorban demizsonok pihennek. Az ajtóval szemben dagasztóteknők, az ablak mellett kisebb-nagyobb, fonott kosarak. Van, amelyikbe a gyümölcsöket és a terméseket gyűjtötték, van, amelyikbe a tojásokat szedték össze, s akad tekintélyes átmérőjű aszalókosár is. Az ablakpárkányon színes üvegek díszelegnek. Tintás, gyógyszeres, egykor festőanyagot tartalmazó vagy éppen dióolaj tárolására alkalmas. Láthatunk fából készült paprikaőrlőt, vesszőkötözőt, szebb időket megélt, monogramos faládát, melyben anno „stafírungot” tároltak, s mely később szerszámosláda lett, de van itt szőlőprés és vályogtégla kiöntő keret is. Kézbe foghatunk több évtizedes, házilag készült szappanokat vagy vályogtéglákat is.

Az egyes helyiségekben járva, azonban nemcsak a múlt kelt életre hirtelen, hanem a mesék is. Az egyszerű kis parasztház, ahonnan egykor talán egy szegény ember fia kelt útra szerencsét próbálni, az udvar, mely őrzi a lábuk nyomát, s melyben a parányi kis ablak előtt ott virul a bibliai csipkebogyó bokor. A házba belépve, a gyerekek számára egyszeriben kézzel foghatóvá válik Csipkerózsika rokkája, új értelmet nyer a Kisvakond nadrágjának elkészítéséhez szükséges tiloló és „A csodálatos tűzszerszám” leszerelt bakájának obsitos levele is hirtelen  könnyen elképzelhető lesz. Ott hever a kondér, melyben egyszer talán „Kőleves” főtt, a komatál, melyről az irodalom órán a hagyományokkal kapcsolatban olvasnak és az egyik sarokban ott lapul az egykor nagy pacákért felelős, kék tintatartó is.

Ahogy körbejártuk a helyiségeket, a látogatás végére a mesék életszerűek lettek, a tanya pedig mesebeli. Azonban – a fabuláknál maradva-, ahogy „Az okos lány” vitt is ajándékot a királynak, meg nem is, úgy az itt lévő tárgyak is adtak magukból valamit, meg nem is. Megmutattak valamit az elmúlt két évszázadból, de biztos vagyok benne, hogy számos titkukat e polcokon kiállítva, sejtelmesen továbbőrzik.

Köszönet a Házigazdáknak a felejthetetlen élményért és az idegenvezetésért.

Fotó: Vidéki Élet – Zolnai Ildikó