Erdei látogatók

Az etető vendégei

Idejét sem tudom, mióta etetünk madarakat. Valamikor nagyon régen egy citromsármány csapattal kezdődött. A siserehad ellepte a kertünket, nem tudtuk, kik tévedtek hozzánk, távcsővel figyeltük őket, s az akkor még „aktívan működő” tyúkól mellé is került a búzából, kukoricából. Elfogyott minden, s másnap újra jött a csapat. Azóta évről-évre visszajáró vendégeink vannak. Hál’istennek madárrajongásunk ragadósnak bizonyult, időközben szomszédaink is beálltak a sorba, lelkesen szórják a magokat.

Van „kinti” etetőnk és van „benti” is. A kinti nem a hagyományos értelemben vett madáretető, tulajdonképpen vadszóró, ahova az erdő apraja és nagyja egyaránt járhat egész évben csemegézni, ha kedvük úgy tartja. A legapróbb és legszínesebb vendégek, a madarak, tavasztól őszig hangos csiviteléssel jelzik elégedettségüket, télen pedig a kopár erdő üde színfoltjai. Meggyvágó, zöldike, citromsármány, rigó, csuszka, cinege, tengelic, a nagyobbak közül fácán fordul meg leggyakrabban a szórón.

A benti etető sem tekinthető annyira hagyományosnak, legalábbis számunkra nem az. Kitesszük a konyha és az étkező ablakába a virágládák alátétjeibe a magokat, fölakasztjuk a viaszos csemegéket a kiskert fáira és kezdődhet is a mozi! Mondhatnám azt is, hogy ez a mi privát National Geographic csatornánk, kora reggeltől szürkületig élő adásban. Élvezzük. És az a legjobb, hogy nincs adásszünet. Megvan a napi rutin, mikor melyik csapat érkezik, lassan már hangjukról is meg tudjuk őket különböztetni. Hangos csiviteléssel tudnak reklamálni, ha kiürül a tányérjuk. A mostani nagy havazások azokat a félénkebb madarakat is kertünkbe hozzák, amelyek évközben elkerülnek minket. A madárhatározó cetlikkel teletűzdelve, egy-egy új lény érkeztekor izgatott keresésbe fogunk, néha nem is olyan egyszerű a pontos meghatározás.

Cinegék

A cinegék közül a kék fejűt és a fekete fejűt biztosan mindenki ismeri. Ez a két fajta a leggyakoribb a kertekben, városokban is gyakran előfordul. Apró termetűek, csivitelésük jellegzetes, könnyen felismerhető. Nálunk egész évben jelen vannak. Megkapták a „kosztos” jelzőt, olyan sokan jönnek télen az etetőkre. Nyáron a kertben gyűjtik a kukacot, s rakják fészküket a kihelyezett fészkelőhelyekbe. Egy van a cseresznyefán, egy pedig a meggyen. Idén az egyikben kék cinegék, a másikban széncinegék költöttek. Két-két fészekalj repült ki legnagyobb örömünkre. Ilyenkor a téli hidegben kevésbé ismert cinegék is betérnek hozzánk. Leggyakrabban barátcinege, vagy kormos fejű cinege. Nehéz őket megkülönböztetni, mindkettő fekete fejű, de testük nem olyan színes, mint a fent említett fajtársaiké. Szeretem a visszafogott, elegáns, barna „ruhájukat”. Kedvesek és szépek.

Eddig csak néhányszor vetődtek a kiskertbe őszapók. Nevük alapján az ember valami komoly, visszahúzódó, békés madarakat várna, meglátva viszont egy vidám, hancúrozó sereggel találkozhatunk. Nem tudom őket máshogy nevezni: mókásak. Rendkívül pici a testük, mindössze 13cm az egész madár, ebből 7cm a farka. Fehér-fekete tollazata van, hasukon rózsaszín árnyalattal. Vidám kis apókák, télen csapatban járnak, lelket vidítóak, kár, hogy olyan ritkán jönnek!

Tengelic

Mit beszél a tengelice?
Azt mondja a tengelice:
cipity Lőrinc, cipity Lőrinc.
tyaf, tyaf, tyaf.

-Tengelice, fönn a fán,
ilyen pici dal után
mért mondod, hogy:
tyaf, tyaf, tyaf?

-Pici madár vagyok én,
pici nótát tudok én,
cipity Lőrinc, meg egy pici
tyaf, tyaf, tyaf!

 

Nemes Nagy Ágnes versét Szalóki Ági előadásában nagyon szeretem. Pont olyan, mint maga a madár: pici, kedves bohóc. A dombos és sík vidékeket egyaránt kedveli, szívesen fészkel fasorokban, parkokban, kertekben. Éppen ezért városlakók is találkozhatnak ezzel a sokszínű, dallamos énekű madárral. Feje fehér, fekete és piros színben pompázik, szárnyán aranyszínű csíkot találunk. Egyik évben a kiskert tujabokrába fészkelt. Nyomon követtük a fészekrakást, de macska is van a háznál, így a zaklatástól tartva egy idő után meggondolta magát a tengelice pár és odébb álltak. Télen gyönyörködhetünk bennük gyakrabban.

Zöldike

Régóta járnak hozzánk zöldikék. Először azt hittük, valami veréb-féle szerzet, de kiderült, hogy a zöldike a pintyekhez tartozik. Termetre hasonló, mint a cinege, talán picit zömökebb. Ligetes, bokros erdőkben fészkel, télen a kertek gyakori vendége. Csapatokban jár. A kinti etetőn már megfigyeltem, hogyan csap le egy-egy raj az elemózsiára. Zöld színű felhőpamacsok, megpihennek a bokrok ágain, majd huss! Felröppennek, váltják egymást szépen sorban. Testük olajzöld színéről és aranysárga szárnycsíkjáról könnyen fel lehet őket ismerni. Kicsit félénkek – kezdetben. Ám ha rendszeresen etetünk, a cinegékhez hasonlóan hűséges vendégünk lesz a zöldike. S idővel bizony megtapasztalhatjuk, hogy az éhség nagy úr, s nem kell félteni, ha a jussáról van szó!

Csuszka

Különleges madár a csuszka. Pálkövei tölgyesben egyszer egy kedves ismerős megkérdezte, mi lehet az a madár, amelyik olyan elvetemült, hogy fejjel lefelé mászkál a fák törzsein! Mosolyogtam magamban, ő bizony a csuszka! Régi ismerős. Az egyik vadászles közelében, ahova sokat jártunk, volt egy korhadt tölgyfa. A csuszka rendszeresen és nagyon akkurátusan járta végig oda-vissza a pudvás tölgyet, kukacokat, bogarakat keresve. És igen, fejjel lefelé is közlekedett. A csuszka gyönyörűszép acélos fényű, kékesszürke ruhát visel, fényét kiemeli paszteles rozsdasárga hasa. Különös madár, odvas fákba fészkel, nyílását ha túl nagy, sárral betapasztja. Nyáron „húsevő”, télen viszont a mogyoró a kedvence. Farepedésbe szorítja a szemeket és erős csőrével feltöri. Nálunk azért a napraforgót és a diót is megeszi, bár nagyon ritkán merészkedik kertünkbe.

Sok fajta madár van, amelyek közül egy-egy példány elvetődik hozzánk. Ilyen a vörösbegy például. Ő még a gyakoribb látogatók közé tartozik. Egy-egy évben találkoztunk királykával, sőt ökörszemmel is! Ez a két madár rendkívül pici termetű, mindössze 9cm a testük. A királyka zöldes színű, csíkos a kalapja. Az ökörszem roppantmód formatervezett, különcnek is mondhatnám. Barna színe nem mutat semmi különlegeset, de égnek álló pici farktollaitól igazi egyéniség. A meggyvágó csibész madár. Nyáron egy éjszaka alatt sikerült tönkretennie a cigánymeggyünket. Az etetőben sem viselkedik úgy, mint aki nagyon meg lenne illetődve. Beleül, s mint aki oda született, eltünteti percek alatt a kirakott élelmet. Díszes, vörösesbarna tollazata miatt azonban hamar megbocsátunk neki, s a békesség kedvéért egy másik edénybe a napraforgóból újabb adagot porciózunk ki.  Megéri, egész évben örömünket leljük bennük. Kedves hangjuktól zajos a kert, a kirepülő cinkefiókák látványa pedig évről évre különleges élményt jelent!

 

A fotókért külön köszönet Fiskus Olgának, aki objektívén keresztül megmutatja ezt a mesés madárvilágot! További kedves képeket weboldalán találunk: www.fiskusolga.hu

A Fürkész Könyvek régi jóbarátaink, a Madarak című kötete gyakran van segítségünkre egy-egy faj meghatározásában.

Fontos! Ha valaki madáretetésbe kezd, tegye azt rendszeresen! Nyáron se feledkezzünk meg róluk, tegyünk ki madáritatókat, fészkelő helyeket.

Tipp! A madárbarát kertről korábbi cikkünkben is sok érdekesség található, katt ide.