Májusi teendők a kertben - Virágok

Virágoskert

Egy kertész barátom azt mondta egyszer, hogy a tavasz akkor szép, ha színes. Amikor saját kertem lett, igyekeztem ezt szem előtt tartva kialakítani a virágoskertet. Két kisebb sziget kapott helyet, egyik a garázs, a másik a ház bejárata mellett. Ősszel pedig a kocsibejáró mellé ültettem tavaszi hagymákat. Az utolsó hagymás virágok is lassan elnyílnak. Vágjuk vissza az elvirágzott tulipánok, nárciszok, jácintok szárát, hogy teret adjanak a többi évelőnek. Most nyílik a nőszirom, a hortenzia, az évelő szegfű, kezd bimbózni a cickafark, a sásliliom, a harangvirág. Ha még nem ültettük el az egynyári virágokat, ne várjunk tovább. A hagymás és évelő növényekkel szemben előnyük, hogy többnyire egész nyáron át nyílnak, így egészen a hideg, őszi idő beálltáig díszei kertünknek. A nagy fajtaválasztékra tekintettel, a teljesség igénye nélkül az én kertemben helyet kapott virágkat sorolom most fel: margaréta, napvirág, begónia, mézvirág, záporvirág, lobélia.

Terasz és ablak

Egy igazi vidéki háznál szinte kötelező elem a piros muskátli az ablakokba és a terasz kisebb dézsáiba téve! Különösen gyönyörű hatást érhetünk el, ha fehér a vakolat. A parasztmuskátli igazán hálás, azonban ha szeretnénk néha újítani, jó szívvel tudom ajánlani a telt szirmú, félfutó mélyvörös változatot, de a tiroli futóban sem fogunk csalódni. Ha eddig még nem szereztük be virágainkat, most már bátran tegyük meg, nem kell félni a hideg időtől és általában már szép előnevelt töveket kaphatunk. Ha sikerült teleltetni – az én pincémben a parasztmuskátli szépen áttelelt – ideje az átültetés, a bujtások (friss hajtások) letördelése és külön ültetése, illetve az anyatő megmetszése. Azonban ne lepődjünk meg, hogy ezek a növények sokkal később kezdenek virágozni. Ha azonnali pompára vágyunk, irány a kertészet! A balkonládákban jól mutatnak más, dúsan virágzó futónövények is, társíthatjuk is őket. A lényeg, hogy közel azonos igényű fajtákat válasszunk. A terasz dézsáiba is bátran ültessünk egynyári virágokat. A vidéki ház teraszán mediterrán eredete ellenére nem idegen vendég a leander. Mostanra már megújultak hajtásai és a bimbók is elkezdtek megjelenni. Általában a szakemberek azt javasolják, hogy a tavaszi visszavágással érhetünk el dús növényt, azonban az én leandereim visszavágás nélkül is évről évre gyönyörűek. A leander kényes a tetvekre, ezért figyeljük és megjelenésükkor kezdjük el a kezelést. Ha nem szeretnénk üzletben vásárolt vegyszerrel permetezni, magunk is készíthetünk szappanos vizet vagy kávézaccot vízben feloldva, ezek is hatásos ellenszerek. A legtöbb helyen most virágzik a rhododendron, melyet ha kiültetünk a kertbe szépen áttelel és idővel hatalmas bokorrá fejlődik, azonban dézsás növényként is gyönyörű dísze a terasznak, ez esetben viszont teleltetni kell.

Hol vásároljunk?

Növény beszerzésre én a családi kertészeteket javaslom, ahol termelői áron vásárolhatunk, tapasztalatom szerint életképesebb növényeket kapunk és még számtalan jó tanáccsal is ellátnak bennünket. Első látásra hátrányuk a nagyobb kertészeti árudákkal szemben a kisebb fajtaválaszték, másrészről ez nem véletlen. A kis kertészetek általában olyan növényekkel foglalkoznak, melyek az adott éghajlati körülmények mellett is fejlődőképesek, így sokkal kisebb arányban fordul elő, hogy megfelelő gondozás mellett elpusztul a megvásárolt növény.

NAGY KÖNYVVADÁSZAT JÁTÉK! Gratulálunk, megtaláltad a Könyvvadászat játékunk következő megnyerhető könyvét! Nem kell mást tenned, küldd be a cikk címét a videkielet@videkielet.hu címre 2012. március 11. vasárnap éjfélig. Sorsolás március 12-én hétfőn.

Fábián Janka: Virágszál

Az 1900-as évek fordulóján kezdődő fordulatos történetben két nem mindennapi nő sorsa fonódik össze elválaszthatatlanul. Az első részben egy többszörös tragédiába torkolló szerelmi háromszög lezárásaként Urbán Flóra, a gazdag budai ügyvéd lánya kénytelen megszökni otthonról, és a Monarchia egy távoli szögletében világra hozni házasságon kívül fogant gyermekét, és új életet kezdeni a kicsivel.

A második rész főszereplője Virág Nelli, az árva lány, akit egy hideg, téli napon tesznek ki egy kolostor küszöbére. A lányt az apácák nevelik fel, és később ápolónőként dolgozik, amikor váratlanul, álmai “szőke hercege” képében rátalál a szerelem. A fiú, Miklós nevelőanyja, a keserű és bosszúálló Flóra azonban intrikáival megakadályozza a fiatalok boldogságát. Ám Nelli nem adja fel, és a magára hagyott, megcsalt lánynak végül sikerül egyenesbe hoznia életét, annak ellenére, hogy Flórának továbbra is a legfőbb célja, hogy tönkretegye őt. Ám egy napon súlyos titokra derül fény az asszony múltjából, és ez mindannyiuk életét megváltoztatja…