„Szeresd a vidéket!” rajzpályázat - díjkiosztó

Hálás feladat gyerekekkel együtt dolgozni. Őszinték, érdeklődők, kíváncsiak, bátrak és félénkek egyszerre. Rendkívül nyitottak és fogékonyak.  De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindezt csak akkor tudjuk „kihozni” belőlük, ha a téma, amit eléjük viszünk, érdekli őket. Ez pedig nem is megy olyan egyszerűen.

Amikor feltettük a gyerekeknek azokat a kérdéseket, hogy „Mit jelent neked a vidék?, Mi jut róla eszedbe?, Mit vinnél belőle haza magaddal?, Mit mutatnál meg belőle másoknak?”, komolyan gondoltuk. Nem megoldandó feladatot szerettünk volna adni nekik, hanem válaszokat szerettünk volna kapni tőlük. A rajzok segítségével ennél sokkal többet kaptunk. Tükröt tartottak elénk, melyben kendőzetlen őszinteséggel mutatták meg nekünk, felnőtteknek azt a világot, amit „megalkottunk” – számukra. Szerencsére a gyerekek optimizmusa sok örömöt, jókedvet, szeretetet jelenített meg a képeken, mely bizakodásra adhat okot – érdemes megmutatni a vidéket! Csodaszép tájakra, falvakba, mezőkre, rétekre, vízpartra vittek el bennünket, megmutatták kedvenc állataikat: lovakat, kutyákat, háztájiakat. Örömmel töltött el bennünket, hogy a viszonylag könnyen megfogalmazható természet-témán túl, érkeztek olyan munkák is, melyek régi szokásainkat, népművészetünket, hagyományainkat mutatták be.

Emellett érdekes volt látni azt is, mennyi gyermek azonosítja a vidéki életet mezőgazdasági munkával, gépekkel így például: veteményezéssel, traktorral, aratással, állatgondozással. Bízunk benne, hogy ezeket a képeket valós élmények alapján rajzolták a papírra, legyen az a mindennapjuk része, ha falun élnek, vagy egy osztálykirándulás egy majorságban, vagy a nyári szünidő emléke, melyet vidéken töltöttek a nagyszülőknél.

Végezetül szeretnénk megköszönni a szülőknek, pedagógusoknak a felkészítést. Azokat a beszélgetéseket, foglalkozásokat, kirándulásokat, melyeket a képeken viszont láthattunk. Sok munka volt a rajzok mögött gyereknek és felnőttnek egyaránt. De reméljük és bízunk benne, hogy legalább ennyi öröm is. Minden mű elkészültekor egy picit ott hagy magából az alkotó, s hogy ne „fogyjon el”, ahhoz az kell, hogy tudjon miből táplálkozni is.

Köszönettel tartozunk támogatóinknak, akik segítsége nélkül ez a pályázat nem valósulhatott volna meg. Hála nekik, közel 100 gyermeket tudunk egyéni, vagy csoportos díjjal jutalmazni. Média támogatóinknak is szeretnénk köszönetet mondani, hiszen nélkülük nem tudtunk volna eljutni az ország minden szegletébe, sőt még a határainkon túli magyar gyermekekhez is!

A zsűri tagjai

Boda Balázs és Oláh Kati festőházaspár

Fatér Gyöngyi gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus

Hulej Emese a Nők Lapja újságírója

Kárpáthegyi István képzőművész, óvodapedagógus, rajz és vizuális kommunikáció tanár

Zongor Klára általános iskolai rajz- és franciatanár

 

A zsűri értékelése

A rajzpályázatra határidőig 4293 rajz érkezett összesen a három kategóriában. 901 óvodás, 2395 alsó tagozatos és 997 felső tagozatos pályaműből a zsűri előzsűrizés után, kategóriánként 2-2 fordulóban választotta ki a nyertes műveket és számos különdíjat is kiosztott.

A “Szeresd a vidéket!” rajzpályázat zsűrizése nehéz feladat volt, mivel rengeteg színvonalas alkotás érkezett és nagyon sokféle stílusban. Sok olyan pályamű érkezett, mely a korosztályi sajátosságokon túl egy új látásmódot, megközelítést is magában hordozott. A zsűri törekedett arra, hogy olyan alkotások kerüljenek díjazásra, melyek ténylegesen a vidéki élet egy-egy aspektusát mutatják be, de nem a legáltalánosabb elképzelés szerint. A témaválasztásnak meg kellett felelnie a kiírásnak. A képek kompozíciójában, témájában  a zsűri az egyedi gondolatokat ábrázoló és a korosztálynak megfelelő rajzokat részesítette előnyben. A másolást, a régi képek, képeslapok felhasználását a zsűri nem díjazta, mert azok nem a rajzot készítő gyermek önálló gondolatait mutatták be a vidéki életről. A zsűri nem a rajzolás technikai részét volt hivatott értékelni, hanem az egyediséget, őszinteséget, önálló véleményalkotást. Ezért sok, profi módon megvalósított, tökéletes technikai tudással készített mű esett ki a döntőből. Fontos szempont volt az életkorra jellemző és elvárható rajztudás is. A zsűri, mivel a kiírás nem kötötte meg a technikát, az eltérő eszközökkel készült műveket azonos elbírálásban részesítette, figyelembe véve a technikai sajátságokat. Az alsó tagozatosok nem csak mennyiségben, hanem színvonalban is nagyon magasan teljesítettek. A zsűrinek ebben a kategóriában volt a legnehezebb döntenie.

Külön kiemelendő és dicsérendő az egyes tanulókörök, szakkörök, csoportok munkái, ahol a felkészítők kreatív vezetése mellett a gyerekek kiemelkedő munkákat készítettek.   Az egyes kategóriák utolsó fordulójába bejutó művek közül a zsűri 3-3 nyertest jelölt ki. A zsűri döntése szerint mindhárom kategóriában 3-3 első díj került kiosztásra.

A pályázat lebonyolításával kapcsolatban az előzetes kiíráshoz képest az alábbi változások történtek:

- a közönség szavazás nem a facebookon került megrendezésre a beérkezett rajzok nagy száma miatt;

- az összes beérkezett rajz digitalizálásra került és megjelent a rajzpályázat oldalán, mely a továbbiakban is, mint egy virtuális kiállítás megtekinthető. A képek itt érhetők el: http://videkielet.hu/rajzverseny/

 

A nyertes pályaművek

 

Óvodás korcsoport

MEDVECZKI VERONIKA (6 éves) – Boldog, Csicsergő Óvoda, Pillangó csoport

kép címe: „Galamb-anyó”

technika: ceruza

Ajándéka: Patchwork ágytakaró és párna (101 Kiskocka, Balatonfüred); Balatoni csigamese (NABE, Csopak)

NAGY EMÍLIA (5éves) – Hajdúszoboszló, Szabó László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

felkészítő: Tokaji Mária

kép címe: „Falu”

technika: vegyes

Ajándéka: Fa babaház (Fadesign.hu, Alsóörs) és Patchwork párna (101 Kiskocka, Balatonfüred)

SZARVAS LÉNA (4éves) – Hajdúszoboszló, Szabó László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

felkészítő: Tokaji Mária

kép címe: „Malacok”

technika: akvarell

 Ajándéka: Levendula ajándékcsomag (Levendula Ajándékbolt, Tihany), Balatoni csigamese (NABE, Csopak)

 

Alsó tagozat

BARCSIK LILLA  (9 éves) – Budapest, Lajta László AMI

felkészítő: Vida Béláné

kép címe: „Vidéki élet”

technika: vegyes

Ajándéka: 4 alkalmas lovagló bérlet (Sportistálló, Falusilakoma, Nemesvámos)

BARSI DOMINIK  (8 éves) – Budapest, Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Diákotthona

felkészítő: Józsáné Éltető Katalin

kép címe: „Tehenész”

technika: pasztell

Ajándéka: “Vigyázz Rám!” – Balaton társasjáték (NABE, Csopak) és Patchwork párna (101 Kiskocka, Balatonfüred)

KÓSA HETTI (1.osztály) – Nagykanizsa, Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános Iskola

felkészítő: Majorosné Németi Ildikó

kép címe: cím nélkül

technika: pasztell

Ajándéka: Levendula ajándékcsomag (Levendula Ajándékbolt, Tihany) és Nyulász Péter: Helka című könyve (Betűtészta Könyvesbolt, Budakeszi)

 

Felső tagozat

EVELI GERGELY (12 éves) – Szekszárd, Pécsi Tudományegyetem IGY Gyakorlóiskola

felkészítő: Dobosné Ifjú Zsuzsanna

kép címe: cím nélkül

technika: filc

Ajándéka: 4 alkalmas lovagló bérlet (Sportistálló, Falusilakoma, Nemesvámos)

FIALOWSKI RÉKA (13 éves) – Budapest, Kolping Általános Iskola

felkészítő: -

kép címe: „Csend és nyugalom”

technika: akvarell

Ajándéka: Játszma – ökológiai társasjáték (Zöldbolt, Veszprém) és Patchwork párna (101 Kiskocka, Balatonfüred)

PÉRCSI DÁVID  (6.osztály) – Abaliget, Szt.Mária Magdolna Gyakorló Általános Iskola

felkészítő: Kormos Erzsébet

kép címe: „A falu”

technika: linómetszés

Ajándéka: Levendula ajándékcsomag (Levendula Ajándékbolt, Tihany) és Nyulász Péter: Helka című könyve (Betűtészta Könyvesbolt, Budakeszi)

Leglelkesebb csoport díjak:

Nagyon sok óvodás csoport, iskolás osztály vett részt aktívan a pályázatban, aminek nagyon örülünk. Két iskolás osztály azonban olyan egyedi alkotást küldött be, melyekért azt gondoljuk, megérdemelten kapják a csoportos díjakat. Az egész osztály részvételével, közösen gondolkodva, a vidéki élettel kapcsolatos témát dolgoztak fel.

Szent István Általános Iskola 2. a osztálya, Budapest, felkészítő Lessné Szabó Kinga, alkotásuk egy “diafilm”, amit vidéki utazásuk során forgattak, a “diafilm” az osztály 28 tanulójának egy-egy alkotásából áll össze.

Az ajándékcsomag tartalma: 2 darab Fa puzzle (Fadesign, Alsóörs), 1 Bonbonette textil baba, amit a pályázat logója ihletett (Bonbonette), Balatoni csigamese (NABE), 3 színes ceruzakészlet fatartóban, fatollak, irattartók, 4 kg mosószóda (Zöldbolt, Veszprém)

Szent István Általános Iskola 1. a osztálya, Hatvan, felkészítő: Pestiné Barna Julianna, alkotásuk: leporelló könyvecske a vidéki életről, melyben az osztály 19 tanulójának egy-egy rajza szerepel

Az ajándék tartalma: Egynapos kirándulás Megyerre, vendéglátó: Megyer Pajta. A gyerekeket a pajtában vendéglátással várják és a falubemutatás során megismerkedhetnek a régi mesterségekkel és az őshonos állatokkal! (az ajándék az utazás költségét nem foglalja magában)

Különdíjak


AFANGIDE SÁMSON UWEM:Virágoskert

6 éves, óvodás, település: Hetes, beküldő: Afangide Beáta

Ajándéka: Végh György – Réber László: Képtelen képes ABC című könyve

ESZENYI BENCE ZSOLT: Vidéken élni jaj, de jó!

4,5 éves, Mezőberényi Kálvin úti óvoda, Mezőberény, beküldő: Márkus Katalin

Ajándéka: Rigó Béla: Nálatok laknak-e állatok című könyve

PINGÁR LUCA:Otthonom

10 éves, Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola, Kaposvár, felkészítő: Kurucz Miklós, beküldő: Schmidt Beáta, Zselickislak

Ajándéka: Ajándéka: Szabó Magda: Tündér Lala című meseregénye

 

EMMER NÓRA:Az árus

11 éves, “Igazgyöngy” AMI, Berettyóújfalu, felkészítő: Gályáné Vad Anikó

Ajándéka: Családi belépő az Elevenpark Játszóházba

HOLLÓS BOTOND: Tehenekkel

9 éves, 2. osztályos, Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Diákotthona, Budapest, felkészítő: Józsáné Éltető Katalin

Ajándéka: Családi belépő az Elevenpark Játszóházba

MOLNÁR DÓRA: Szekéren

10 éves, 4. osztályos, Kazinczy Ferenc Általános iskola és AMI, Debrecen, felkészítő: Bessenyei Valéria

Ajándéka: Stílusos Vidéki Szállodák zseb memória társasjáték

DARÁNYI ILONA: Az én falum

11 éves, 4. osztályos, Savio Szent Domokos Katolikus Általános iskola, Kamut, felkészítő: Balog György

Ajándéka: Stílusos Vidéki Szállodák zseb memória társasjáték

SZABÓ JANKA: Falusi ház és környéke

6 éves, Óvoda Lovasberény, felkészítő: Knausz Andrea, Kő Katalin

Ajándéka: 2 darab belépő a Kalandsziget-Tihany Erdei Kalandparkba

SZÁNTÓ IZABELLA: Falusi tájkép

12 éves, Művészeti Líceum, Marosvásárhely, beküldő: Szántó Anna

Ajándéka: Stílusos Vidéki Szállodák zseb memória társasjáték

ÁDÁM ANDRÁS: Nárciszok

10 éves, 4. osztályos, Budajenői Általános iskola, Budajenő, beküldő: Ádám Krisztina

Ajándéka: 2 darab kalandpark belépő a Kalandsziget-Tihany Erdei Kalandparkba

BALÁZS ESZTER ANNA: Legelő tehenek

10 éves, 4. osztályos, Páli Szent Vince Katolikus általános Iskola és Óvoda, Kapuvár, beküldő: Balázs Zsolt

Ajándéka: 2 darab kalandpark belépő a Kalandsziget-Tihany Erdei Kalandparkba

POSZOVÁCZ PÉTER: Szánkózás

11 éves, 5. osztályos, Toldi Lakótelepi Tagiskola, Kaposvár, felkészítő: Nagyné Szekeres Aletta

Ajándéka: 2 darab kalandpark belépő a Kalandsziget-Tihany Erdei Kalandparkba

ERDŐS MARCELL: Munkák a földeken, apa traktorozik

8 éves, Deák Ferenc Többcélú Térségi Oktatási Központ, Zalaszentgrót, Felkészítő: Kecskésné Szaksz Judit

Ajándéka: 2 darab kalandpark belépő a Kalandsziget-Tihany Erdei Kalandparkba

A CSIKOS Lekvár különdíját kapja a Gyengénlátók Általános Iskolája, Budapest, felkészítőjük: Józsáné Éltető Katalin

A UPC és a Vidéki Élet Magazin különdíját kapja a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Gyermekek Átmeneti Otthona, Budapest és a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Kollégium és Különleges Gyermekotthon, Győr, felkészítő: Bordásné Németh Réka

 

 

KÖZÖNSÉGDÍJAK

2012. május 26-án éjfélkor lezárult a közönségszavazás, melynek eredménye alapján az alábbi gyermekek tölthetnek családjukkal egy hétvégét a Balaton-felvidéken:

KARÁCSONYI NOÉMI (felső tagozatos), szavazatok száma 2285, pontszáma 11262

Ajándéka: Vers Vendégház – Taliándörögd – 2 éjszaka szállás 4 fő részére (2 felnőtt, 2 gyermek)

ALBRECHT DÓRA (óvodás), szavazatok száma 1818, pontszáma 8980

Ajándéka: Vendégház Megyeren – 2 éjszaka szállás 5 fő részére (2 felnőtt, 3 gyermek)

TÓTH SZONJA KIARA (alsó tagozatos), szavazatok száma 1399, pontszáma 6828

Ajándéka: Káli Vendégház – Szentbékkálla – 2 éjszaka szállás 4 fő részére (2 felnőtt, 2 gyermek)

 

A díjazottaknak szívből gratulálunk! A nyeremények postázása miatt kérjük a kedves szülőket, felkészítőket minél előbb vegyék föl velünk a kapcsolatot a videkielet@videkielet.hu e-mail címen!

Balatonfüred, 2012. 05. 27.

Petrik Ida, Simon Orsolya

 

Támogatóink

 





101 kiskocka

 

Médiatámogatóink

Köszönjük médiatámogatóinknak a pályázat népszerűsítésében nyújtott segítségüket!