A Vámosi csárda esete a Termelői piaccal

Régi szokáshoz híven a szülők rendezték a “partit”. A vőlegény nem éppen ifjú már, de az utóbbi időben szép arájára gondolva teljesen megfiatalodott. A menyecske szeme vidám és csillogó, teli reménnyel. A mennyegző napján ugyan nem volt kegyes hozzájuk az ég és jócskán szakadt az eső, a vendégek azonban így is eljöttek és igen jól sikerült a mulatság. Mostanra összebútoroztak és ajtójuk mindenki előtt nyitva áll.  Jövő tavaszra a menyecskéből “fájin” asszony válik, aki szállással és egy tányér meleg étellel várja a fáradt utazókat.

A nemesvámosi termelői piacon jártunk. Házigazdáink Kinga és András mosolyogva mutatják be a felúíjtott, méltán legendás Vámosi csárda udvarára megálmodott piacukat, mely mára valósággá vált és minden pénteken délután várja vásárlóit. Kingának szülőfaluja Nemesvámos, így kötődése egyértelmű a településhez. Párja, András a Mátyásföldi Lovas Egylet berkein belül lovas hagyományőrzéssel foglalkozik. Amikor megakadt a szemük a Vámosi csárdára kiaggatott “Eladó” táblán még fő szempontként az lebegett a szemük előtt, hogy egy régi házat szeretnének nagy telekkel, ahol lovaik is kényelmesen elférnek. Az épület ódon falai között sétálva azonban Kinga már érezte, hogy egy új szerelem veszi kezdetét, melynek határai messze túlmutatnak egy lakóház funkcióin.

A csárda eredetileg Nemesvámos falu vámháza volt. A község is innen kapta a nevét. A vámoltatási jog megszűnése után egy török csinált belőle csárdát, melynek évszámát őrzi az épület homlokzata is. Legendák övezik az épületet, többek között az utolsó bakonyi betyár, Savanyó Jóska kedvelt kocsmázó helye is volt a csárda, kinek sírhelye zarándokhellyé vált Tótvázsonyban.

A csárdában évtizedekig működő étterem nyomait csak lassan tüntette el a felújítás. Ahogyan az lenni szokott, számos előre nem látható technikai probléma, költség, bürokrácia szeghette volna kedvét az új tulajdonosoknak, de szerencsére nem így történt. Kinga mosolyogva meséli a felújítás számos apró sikeres vagy kevésbé sikeres részletét, melyekből végül összeállt az épület és az udvar mai állapota. Teheti is, hiszen amit csak tudtak, saját kezűleg csináltak meg. A legfőbb gondot a víz hiánya okozta, ugyanis hivatalosan nem volt vezetékes vize a csárdának. A faluból kellett levezetniük a vizet, ami tetemes költségekkel járt. A tetőtől, a vizes falakig, komplett gépészeti felújításon át, műemléki rombolás (“olajfesték a falakon, betonburkolat a terméskővel kirakott udvaron, fehér csempék a tornácfalakon” – sorolja Kinga) helyreállítása nagyon sok munkát adott. Szerencsére akadt támogatás is, így a nádtető felújításának tetemes részét a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásából oldották meg. Míg a pajtaépülethez hozzátapasztott vizesblokk és konyhai előkészítő kialakítására a Leader vidékfejlesztési program keretében nyertek támogatást.  Az épület felső szintjén két vendégszoba és egy ivószoba került kialakításra.

Kinga és András bizakodva tekintenek egymásra, amikor megtudom, hogy jövő tavasszal szeretnének megnyitni melegkonyhás éttermükkel, illetve szálláshellyel egészítve ki a piacot.  „Termelőtől a tányérig” szlogenjük jól tükrözi, hogy hazai, kistérségi alapanyagokból szeretnék a hagyományos magyar ízeket a vendég elé tenni. Ennek egyik eleme a piac, mely remekül illik a csárda udvarára, környezetébe. Ismerős arcok mosolyognak vissza rám, akiket a környék piacairól már ismerek. Szerencsére sokféle portékát kínálnak a környékből érkező termelők, így a hétvégi bevásárlás jó részét meg lehet ejteni, a kellemes emberekről és hangulatról nem is beszélve. Akad itt füstölt hús és szalonna, falatozhatunk Éva kemencés finomságaiból, de kecskesajtot, olajat, mézet, mézeskalácsot, bort, szörpöt, lekvárt, tésztát és tönkölybúza lisztet is vásárolhatunk. Számomra igazi különlegesség volt a vörösbor zselé és a házi töpörtyűkrémes kenyér. Télálló alma és szelídgesztenye is vevőre talált. A levendulás szappanok illata pedig kellemesen terjengett az őszi napsütésben.