Anyák napja

Az első emlékem az anyák napjáról a copfos kislány a képeslapról, aki hatalmas csokor virágot ölel át. A lapot kinyitva középen a virágcsokor kiemelkedett. A kép mellett néhány soros vers. Ezt adtuk édesanyámnak, egy kislány virággal a nővéremtől és egy ugyanolyan kislány virággal tőlem. Megtanultuk a versikét. Izgultam nagyon. Aztán szépen egymás mellé álltunk a nővéremmel és elszavaltuk. Az első sor után anyukámnak már könnybe lábadt a szeme. A második után már én is sírtam. A végére érve mindhárman hüppögve borultunk egymás nyakába.

A másik emlék, ami nagyon megmaradt bennem, az az első virág, amit anyák napjára vettem. Nem hinném, hogy már iskolás lettem volna, mert nem nagyon voltam tisztában a pénz fogalmával. Nem emlékszem, kitől kaptam a zsebemben lapuló érméket, de nem is volt fontos. Sokkal nagyobb izgalom volt, hogy egyedül kellett elmennem Gáspárhoz, a kertészhez! Gáspár Tibi bácsi feleségével az utcánk végében nevelte növényeit titokzatos üvegházakban. Sokszor sétáltunk el előttük, és a helyet mindig nagyon izgalmasnak találtam, mert a házuk az utca szintjéhez képest lentebb volt és kis hídon lehetett bemenni. A ház előtt hatalmas fák álltak, a fóliasátrak és üvegházak sejtelmes összevisszaságban bújtak meg a ház mögött… Ott álltam a rejtélyes ház előtt zsebemben a pénzecskémmel és fogalmam sem volt, hogy mit fogok én mondani Gáspár Tibi bácsinak! Megnyomtam a csengőt, vártam mi fog történni, de nem történt semmi. Már kezdtem csüggedni, hogy mégsem lesz virág anyák napjára, amikor a ház mögül, onnan lentről az üvegházból előjött egy kedves arcú néni „a Gáspár felesége”. Hívott, hogy menjek le bátran a rámpán a házat megkerülve. Lementem. Megcsapott az üvegházak jellegzetes párás, nehéz növény és földszaga. Ismertem már ezt a szagot, akkor még nálunk is pici fóliasátorban nőttek a „primőrök”. Odabent a néni megkérdezte, hogy virágot szeretnék-e. Megkönnyebbülve bólintottam, mire azt is megkérdezte, hogy van-e nálam pénz? Előkotortam a zsebemből vagyonkámat, mire ő hozott nekem két kis cserép jegecskét. Két rózsaszínűt, de lehet, hogy az egyik piros volt. Szépek voltak és nagyon büszke voltam magamra, hogy megoldottam a feladatot! Sietve mentem haza a szerzeményeimmel. Átadtuk a virágokat, elmondtuk a kis versikét és sírtunk.

Sírtunk megint. Sírtunk a következő évben és azután is. Ma is sírni fogunk. Boldog könnyek ezek, a szeretet könnyei.

 

Ingrid Sjöstrand
Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.