Borkóstoló Csopakon -  Tamás Pince

A falusi ember nemcsak az ennivalóját, de az innivalóját is maga termelte. A parasztember számára a szőlő művelése és a bor készítése, a pálinka és a sör főzése ugyanúgy hozzátartozott a mindennapjaihoz, mint a vetés és az aratás. Falun szinte elképzelhetetlen, hogy a családban ne legyen valaki, akinek nincs „szőleje”. Nálunk sem volt ez másképp. Az egri borvidéken felnőve, nem volt ismeretlen fogalom számomra a metszés, kötözés, tetejelés. A venyige parazsán sütött szalonna ízére mai napig emlékszem. A szüret előtti készülődés legalább annyira fárasztó volt, mint maga szüret, hiszen az egész rokonság összejött olyankor, sütni-főzni kellett. Az egész éves munka igazi gyümölcsét –a bort – megízlelni pedig, mindig nagy élmény volt.

Mikor Pestre kerültem és egy-egy társaságban szóba került, ki honnan jött, arra a válaszra, hogy Eger mellől, szinte mindig az a felkiáltás jött: Ó, ott nagyon jó vörösborok vannak! Nem tudtam mit kezdeni ezzel. Persze, hogy jó, csak jó lehet, hiszen ismerem, mióta az eszemet tudom! Az igazság az, hogy csak az egri borokat ismertem. Így aztán, mikor az első borkóstoló túránkat szerveztük, minden erőmmel azon voltam, hogy ne Egerbe menjünk! Sikeres volt a küzdelem, Somló-hegyre, Györgykovács Imréhez vitt az utunk. A mély egri vörösek után a tiszta, karsztos, fehér somlói kóstolása mai napig meghatározó élmény számomra. Azt hiszem, mind bor, mind pedig borász tekintetében magasra tettük a mércét azzal az első kóstolóval! De eddig úgy tűnik, az égiek velünk vannak, mert egyszer sem kellett csalódnunk az újonnan fölfedezett borban, borászban.

Az idei év első kóstolója Csopakon a Tamás Pincészetben volt. Kis csapatunk a pincészet borait már jól ismerő másik társasághoz csatlakozva indult útnak a csopaki szőlők között…

A késői ebéd, a napsütés és a balatoni táj már megalapozta jókedvünket. A szőlősorok között megbúvó házból, a gyerekek legnagyobb örömére, barátságos kutya fogadott minket. Utána jött a gazda is, Tamás Ervin. Népszerű családi pincészethez mentünk, így nem csoda, ha Ervin szülei a ház másik végében szintén kóstolót tartottak. A hirtelen támadt nagy forgalom ellenére a szépen terített asztal mellett lassan mindenki megtalálta a helyét és végre megkezdődhetett a kóstoló.

A borokról én nem mesélhetek úgy, ahogyan azt a borász teszi! Azt a borásztól kell hallani! Minden bornak más története van és az a legszebb benne, hogy mindenkinek mást mesél! Hallgattuk hát Ervin meséjét.

Szülei vették meg a szőlőt a család furcsálló tekintetétől övezve: Mibe kezdenek Tamásék nyugdíjas éveikre?! Aztán ahogyan a szemek kezdtek beérni, lassan kiderült, jó döntés volt ebbe belevágni. Időközben Ervin is csatlakozott a vállalkozáshoz. A 2,5 hektáros szőlőterületet maguk művelik. A jellegzetes balatoni klíma, a vörös homokkőből és meszes üledékből összetevődő talaj rendkívül jó alapokat ad a területen lévő szőlőfajtáknak: az olaszrizlingnek, a cabernet franc-nak, a syrah-nak és a pinot noir-nak. Kézműves borok készülnek bio művelésmóddal. Kézműves, mert a tőke gondozásától a szőlő szüretelésén át a palackozásig minden folyamatában személyesen jelen vannak – minden fürtöt ugyanolyan figyelem kísér. Bio, mert a talaj nem kap műtrágyát, az időben elvégzett zöldmunkákkal biztosított a fürtök levegőztetése, így a permetezés minimálisra lett csökkentve. Nem használnak rovarölő szereket, ezt a feladatot a madarak végzik – nem véletlen hát, hogy címerállatuk a feketerigó lett! A pincében nem használnak fajtaélesztőt és színezéket. Szigorú hozamkorlátozás mellett a borkészítés természetes folyamatába csak annyira avatkoznak bele, amennyire feltétlen szükséges. Hogy ez működik? Úgy tűnik, igen – engem legalábbis a borok meggyőztek.

A rizlingek és quvée-k közben előkerült egy könyv. Aztán egy másik is. Kiderült, hogy Ervin édesapja, Tamás Jenő írta… és Ervin maga fotózta. Merthogy Ervin fotográfus és fotó dizájner is. A kóstoló helyiségben lévő képeket is ő fotózta. Az egyik kép kapcsán parázs vita alakult ki annak készítéséről – nem tudtuk megfejteni. Lekvárok és zselék, szörpök és ecetek sorakoznak a polcokon, melyeket Ervin édesanyja készít. Egyik ámulatból a másikba esve azon gondolkoztam, hogy mennyi mindennel foglalkozik ez a család! Milyen sok energia van bennük! Mennyi mindent megtudtam róluk, és mégis milyen keveset!

És ahogy a kóstoló végéhez közeledve magamban a 2009-es olaszrizlingnek adtam a tízes pontot, egyre inkább hiányérzetem támadt. Hazaérve jöttem rá, hogy miért éreztem azt: nem kóstoltuk meg a zseléket, pedig Ervin megígérte! Vissza kell menni, a vörösbor zselére nagyon kíváncsi vagyok!

www.tamaspince.com