Ha változik a táj

„Most más a táj, új nyelvet keresünk”- így szól vendéglátóink megfontolandó receptje. Legyen szó művészi stílusváltásról, egy régi-új lakhelyről vagy a mindenkori túlélésről.

Oláh Kati és Boda Balázs festőművész párt már évtizedek óta ismerem, s ha nem is találkozunk oly gyakran, mint azt kellene, lakásom falára került festményeikkel menthetetlenül bevették magukat hétköznapjaimba.

Ha behavaz a szürke téli búbánat, Kati harmatos nyári rétjei bíztatnak, ha üldöznek a napi gondok, elbújok előlük hajnali párában úszó erdőibe. Aztán az ablakok – melyeket Balázs a falvak elhagyott házairól festett – ébren tartják bennem a kíváncsiságot, hogy rajtuk keresztül otthonokba belesve – mintha csak a bútorok formája vagy a függönyök színe érdekelne – megismerjem mások életét, tanuljak sorsukból. S ahogy engem is jótékonyan körbevesznek, úgy gondolom magukat az alkotókat is rendre átsegítik életük fordulópontjain a képek, saját műveik, melyekben gondolatuk és érzelmeik rejtőzködnek. Körbeveszik őket a keretekbe zárt életmű-darabok vadonatúj házuk összes helyiségében is, ahol sosincs zárva az ajtó a kíváncsi látogató előtt. S akit megállásra késztet a „Paloznaki Képíró Műhely” felirat, az barátságos otthon-hangulatú alkotóműhelyt talál itt, ahol a verandán száradó dió, a kosárba gyűjtött alma már a következő készülő festmény csendélete, a falakat borító tájképek – melyek annyira ismerősek a pannon tájat kedvelőknek – akár azonnal hazavihetők. Nem emlékszem, hol láttam még két művészt egy fedél alatt, ily inspiráló fészek-melegben alkotni. Egyszerre összefonódva dolgozni és objektíven szemlélni egymást. Közös ecsettel, de más módon ábrázolni a szépet, együtt kirándulni női lelkű romantikus tájakon és férfiasan szögletes absztrakt formák közt – külön utakon, egymás kezét fogva, több mint húsz éve. Kati legújabb munkáján épp szárad a festék – tanúi lehetünk az utolsó ecsetvonásoknak – míg a teraszon álló festőállványon Balázs minap elkezdett vázlata vár befejezésre. S hogy a munka néha kissé lelassul, arról a tájon átúszó bárányfelhők tehetnek, no meg a Balaton vizét sötétzöldre festő vihar, a megunhatatlan látvány, melyet innen a teraszról mozizunk végig… Majd felfaljuk az ónémet étkező romantikus festményeiről leemelt mézédes sárgadinnyét és felmászunk a tetőtérbe képkereteket válogatni. A padlásokhoz hűen itt is sok kincset rejt a modern tér: Katáék előző életének számtalan emlékét…

Tizenhét évig lakták néhai csodás birtokukat, az erdővel, patakkal, levendulaültetvénnyel határolt paradicsomi idillt, melyet kövenként formáltak saját ízlésük szerint. Ott, Óbudavár legszélső házában született Fruzsina lányuk, és legszebb festményeik, a Balaton-felvidéki tájban találtak saját hangra és egyéni művészi stílusra. Egymásnak adták a kilincset a vidéket járó, művészetet kedvelő érdeklődők, akik egy-egy képpel, vagy egy vidám poharazgatás emlékével távoztak a mesés kertből. „Szép szanatórium” –emlékszik Balázs, ahová egykor egy zajos pesti albérletből menekültek lelküket gyógyítandó, s talán soha nem gondolták volna, hogy egyszer meg kell válniuk a helytől. S bár a véletlenek szerencsés módon együtt álltak az ingatlanváltással, mégis kétségekkel telve, szorongva

merészkedtek elő elszigetelt „barlangjukból” vissza az emberek közé, a szomszédokkal, kíváncsi falusiakkal, forgalmas országúttal körülvett új otthonukba, Paloznakra, ahol semmi sem emlékeztetett az eddigiekre. Szokni kellett az új helyet, alkalmazkodni a nagyobb forgalomhoz, berendezni a némileg steril házat, szót érteni a kissé bezárkózva élő helyiekkel. Új fogódzókat keresni a megváltozott környezetben. És lassacskán megérkeztek az első bíztató jelek: fejbiccentő üdvözlések az idősektől, akik jól ismerték Balázs faluban élt felmenőit… a művészetet pártoló polgármester barátsága, aki maga keni a tájház agyagpadlóját, mintha csak saját otthonát gondozná…a helyi újság felkérése, ahol azóta Balázs írásai rendszeresen megjelennek,… a szobákat beborító szép nomád kelmék, melyek a csopaki kilimes-házból érkeztek és a nyárbúcsúztató vendégség, melyet Katiék kölcsönösen rendeznek a szomszédokkal. Lassan megjelennek az új lakóhely inspirálta jótékony változások saját művészetükben: tájképeiken feltűnik a víz-motívum, melyet naponta látnak ablakukból, és a kísérletező modern formák, melyben modern otthonuk tükröződik. Az új képeket már a Képíró Galéria és művészeti szalon megnyitóján láthatta a társasági életre vágyó helyi közönség. Falujuk új színfolttal, két kiváló művésszel gazdagodott, akiknek sikerült saját nyelvet találniuk a tájban.

Helyszín: www.bodabalazs.hu

 

Amikor a Balaton-felvidék a fővárosba megy… (a Vidéki Élet Magazin ajánlásával)

Ha nincs alkalom betérni a Paloznaki Képíró Műhelybe, szeretettel ajánljuk a művészházaspár Budapesten, az Andrássy út 100-ban nyíló kiállítását. Kiállítás megnyitó november 25-én 18 órakor. A kiállítás december 23-ig tekinthető meg.

 

 

A cikk megjelent a Lakáskultúra Magazinban és a szerző blogján, a Vizitkártya oldalon is olvasható.