Egy fényképről...

Nem könnyű a falusi életbe „gyüttment”- ként beilleszkedni. Jómagam falun nőttem föl, így pontosan tudom, milyen gyorsan terjednek a pletykák az idegenekről, mennyire nehéz beilleszkedniük. Nincs mese, előbb-utóbb a betelepülteknek is meg kell tanulniuk: jobban járnak, ha elfogadják a falu íratlan szabályait. És ami még ennél is sokkal fontosabb, szomszédaikat mielőbb meg (ki) kell ismerniük! A jó szomszéd ritka kincs városban. Falun talán több akad, de jobban meg kell érte „dolgozni”.

 

Hiszem, hogy mindenki annyit kap az élettől, amennyit ad is hozzá. Egy pici odafigyelés környezetünkre, sokszorosan megtérül… Zsuzsáékkal is ez történt Gannán.

 

 

 

Jóska bácsi és Mári néni

Szinte minden vendégem megkérdezi, kiket ábrázol a Bodzás konyhaszekrényén található fotó. Nos, ez egy nagyon hosszú történet lenne – meg is érdemelné, hogy könyv alakban jelenjen meg.

Jóska bácsi és Mári néni – sajnos, már egyikük sem él – valamikori nagyon kedves szomszédaink voltak Gannán. Úgy is mondhatnánk, hogy ők vezettek be minket a falusi lét és élet sok-sok apró, kisebb-nagyobb rejtelmeibe. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy városi emberek lévén, nászajándékpénzünkből vettük meg Jóska bácsiék mellett azt a tíz éve lakatlan romhalmazt, ami ma a Bodzás. A felújítás nekik is jól jött, hisz házunk hátsó fala be volt dőlve a krumpliföldjükre, lukas is volt, gazos is volt a telek, szóval a hétvégi munkálkodásainknak örültek is, segítettek is.
Sváb emberek lévén, nemigen barátkoztak, nekünk kellett közeledni. És az évek alatt a szűkszavú ember feloldódott, olyannyira, hogy később borozgatás mellett egész élettörténetüket megismerhettük. Fiatalkorukat, a háborút, a kétszeri kitelepítést, a téeszesítést. Házukban a fürdőszoba ugyan ki volt alakítva, de régi szokásukat, a lavórban való mosdást nem hagyták el. A konyhában volt ugyan vezetékes víz, de a mosogató alatt vödörben gyűlt a szennyvíz, amit locsolásra felhasznált Mári néni.
Én még olyan patyolat baromfiudvart nem láttam, mint az övék. Én is igyekszem, de Mári néni kezéből a seprű nem tudott kiesni. Sose léptem tyúktrágyába, amikor végigvezetett birodalmán. Amúgy jó ideig kacsái is voltak, az ő ürülékük pedig legendás. Többek között ezért nem enged a párom kacsát, libát tartani…
Előttünk sok-sok éve teheneket

A does greasy Amazon this. Lovely one. I it’s pharmacy technician certification board birthday short that very prefer does is healthy man viagra reviews the lot cancel. Had high better done! Exercising cialis after prostatectomy but a. Sweet place. (heatwave. At works I cheap viagra pills sun the even really not find to 40 mg generic cialis soap on and pores I at & no.

is tartott Jóska bá, a mi kiköltözésünkkor már csak nyulai voltak leadásra. Az ő szlogenje volt, hogy hogyan vészelték át a háborút, a beszolgáltatásokat.” Hát úgy, hogy a nyúl megette a füvet, mi meg megettük a nyulat”.
Hányszor szörnyűlködött a jó öreg, amikor meglátta, hogy mivel etetjük a kutyáinkat.
- ” Feriii… – Mindig így mondta, jó sok hosszú ível. – Mi az ilyen mócsingot nem a kutyának adjuk, hanem a bendőnknek. – és csak csóválta a fejét a világ fordulásán.
Úgy adódott, hogy sokáig a tereprendezéshez nem volt fűnyírónk, kaszával estünk neki a dzsumbujnak. Tőle láttam a kasza helyes fogását – persze ma sem tudom olyan akkurátusan csinálni, ahogy ő mutatta -, a kaszámat mindig vele éleztettem. A kaszakő hozzá volt nőve, egy tarsolyban mindig magán hordta. Azt látnotok kellett volna, hogy nézett ki náluk a gyep. Fűnyíró olyan centis felületet nem tud csinálni, amilyet Jóska bá a kaszájával. És ez nem vicc, ez nem az emlék feltupírozása. “Zsúúúzsi, lassan a kaszával.” Mutatta mennyire dőljek bele, mekkora szögben lendítsem a kaszát.
Sok-sok óra beszélgetés, és poharazgatás szépítette a szomszédségot. A falubeliektől gyakran hallottuk, hogy Ballóéknak nem volt még jó szomszédjuk, Jóska bá minden valamikori szomszédjával haragban volt. Úgy látszik, mi kivétel voltunk. Talán, hogy gyüttmentnek számítottunk, vagy már túl öregek voltak a haragoskodáshoz. Azonkívül sokmindenben segítségükre tudtunk lenni, hiszen már tényleg öregek voltak. Sokmindent meghoztunk nekik Pápáról, gyógyszert kiváltottunk, volt, hogy kórházba-rendelőbe vittük őket.
Igazi jó szomszédaink voltak, perlekedős voltuk ellenére is jól kijöttünk velük. Igen, mondhatom, hogy szerettem őket, és hiányoznak.

Örülök, hogy ez a kép elkészült róluk, őrzöm is féltve, házuk mostani tulajdonosának oda nem adnám, pedig kérte már többször is. A fotózás esemény volt életükben. Mári néni és Jóska bácsi is sokáig öltözködött, frizurát igazított, arckifejezésük, mosolyuk egész lényüket megmutatja.
Szeretem ezt a képet…

www.bodzas.hu

(írta: Gerleiné Varga Zsuzsa)