Találkozások – Sabar Borház

2010 nyarán

Egyik kedves ismerősöm nagy borrajongó. Tudatosan járja a borvidékeket, borfesztiválokat. Sok-sok borászatot ismer és nem kevés energiát fektet azok felkeresésébe. A Balaton-felvidéket járva, egyik beszerző körútjára mi is elkísértük. Így jutottunk el a Csobánc-hegy lábánál található Villa Tolnayhoz, ahol megismerkedtünk a Borház ügyvezetőjével, Nagy Lászlóval. A borvásárlásból rögtönzött pincelátogatás lett, ahol is hamar megfogalmazódott bennünk a következő borkóstoló igénye. Néhány héttel később visszatértünk. A kiváló borvacsora közben egy nagyszerű borászt ismertünk meg Laci személyében. A másnapi palack-begyűjtésen Laci büszkén újságolta el nekünk, hogy új borászat van születőben „itt nem messze, ha átnéztek a túloldalra, a Sabar-hegy lábánál látjátok azt a kis pincét, melyet tavaly vettünk meg, és ott egy új történet kezdődik épp”.

2009 őszén

Adva van két ember: a borász – Nagy László és a jó borokat kedvelő közgazdász – Ádám Gábor. A közös borkóstolókból beszélgetések, a beszélgetésekből barátság született. S hogy a „kellemest a hasznossal” összekössék, Laci és Gábor közös vállalkozásba fogott. Laci szőlész-borász, a Badacsonyi Borvidéken nőtt fel. Ismeri a Tapolcai-medencét körülölelő összes hegy dűlőjét, a rajtuk lévő szőlőfajtákkal együtt. Több borászatnak dolgozott, dolgozik a vidéken. Mindene a szőlő és a bor. Kevés olyan emberrel találkoztam, aki ennyire elhivatott. Hajtja, űzi a munkát. Mintha a tőkék gyökereiből nemcsak a gyümölcs táplálkozna, hanem ő is – szívja magába a kimeríthetetlennek tűnő energiát.

Ha egy bort megkóstolunk, értelemszerűen a gyümölcsé és a belőle készült nedűé a főszerep. A borász, mint afféle büszke szülő, áll a bor mögött, s a kettő egymástól elválaszthatatlan. A borban benne van a készítője is. Személyisége, tudása és egy picit a lelke is. Gábor, Laci társa és a Sabar Borház tulajdonos alapítója. Szemünkben a háttérben meghúzódó „csendestársnak” tűnhet. Szerepe a vállalkozásban azonban ettől jóval több. Azt gondolom, szerencsés találkozás volt az övék. Nem elég jó bort készíteni, ha valaki nem csak a saját asztalára termel, kőkemény harcba kell beszállnia, hogy a fogyasztókhoz is eljusson. Ebben, úgy vélem, Gábor gazdasági ismeretei nélkülözhetetlenek. S néha talán, egy amatőr, ámde lelkes borrajongó ízlelőbimbói legalább olyan hasznosak tudnak lenni, mint a csodamasinák a borok összetételét meghatározandó, vagy a profi borászok és sommelier-k szakavatott értékeléseken. Sőt! A naív őszinteség sokszor jobb tanácsokat tud adni…

A kezdetekről és a borászatról

A Sabar Borház a Káptalantóti határában emelkedő Sabar-hegyről kapta a nevét. A hegy lábánál található pincét 2009-ben vásárolták meg. A ház 1937-ben épült, pinceházként és egyben lakóházként is funkcionált. A hosszú évek alatt leromlott állapotú, évek óta üresen álló épület nagy átalakuláson ment keresztül. Az épületben nem volt sem víz, sem áram. A pinceház felújításakor fontos szempont volt, hogy a mai modern borászati technológia is helyet tudjon kapni benne, de emellett a hagyományos, Balaton-felvidékre jellemző épület maradhasson. Az egyszerű, fehér vakolatos, fa nyílászárós ház pincéjében találjuk tégla padozaton a tölgyfahordókat és a koracél tartályokat. A pince fölött került kialakításra látszó fagerendáival a kóstoló helyiség, ahol 10-15 fő kényelmesen elfér – jó barátok összehúzódva többen is jöhetnek!-, a vaskályha jóvoltából pedig akár télen is lehet kóstolni. A hátsó traktusba kerültek a szürethez és a szőlő feldolgozásához szükséges modern berendezések. A pincészet mellett hatalmas diófa ad nyáron hűsítő árnyat. Alatta üldögélve a medence varázslatos tájában gyönyörködhetünk.

A Badacsonyi Borvidéken történelmi időkig visszanyúlóan folyt mindig is a szőlőművelés és a borászat. A táj egyedülálló klímája és különleges, vulkanikus eredetű talaja kiváló adottságot jelent az ide telepített szőlőfajtáknak, melyekre olyannyira jellemző a minerális ízvilág. Szőlőfajtákban uralkodó az olaszrizling, mellette a térség jellemző fajtái a rizlingszilváni, rajnai rizling, szürkebarát, ottonel muskotály, tramini, sauvignon és pinot blanc, chardonnay és kéknyelű. Ma már egyre több helyen jelennek meg kékszőlő ültetvények is, különleges vörösboroknak és rozéknak adva meg az alapanyagot.

A Sabar Borház mintegy 5 hektár területet művel, mely négy tagban található: a Csobánc-hegy nyugati lábánál, a Palotavölgy-dűlőben 1,6 hektár olaszrizling; a Bács-hegy déli fekvésű Feketebács-dűlőjében 0,9 hektár sauvignon blanc; a Sabar-hegy nyugati lejtőjén 1,5 hektár olaszrizling, valamint a Hercegföld-dűlőben 1,1 hektár muscat ottonel. A szőlőtőkék és dűlők, akárcsak a pinceház, nagy átalakuláson estek át. Megerősítették és pótolták a hiányos támrendszert és ami a legjelentősebb változtatás volt, beavatkoztak a szőlőnövény életébe. A túlterhelt tőkéket erősen visszametszették és szigorú terméskorlátozást vezettek be. A szőlőmunkáknál Laci törekszik arra, hogy minél kevesebb vegyszert használjanak. Gyomírtót egyáltalán nem használnak, a rovarok „betakarításáról” a madarak gondoskodnak, szükség szerint csak a gombabetegségek ellen védekeznek permetezéssel. A saját szőlő mellé helyi családi vállalkozásoktól vásárolnak még föl szőlőt, hogy a borkínálat palettája még színesebb legyen és egy-két kísérleti tétel is bekerülhessen.

2011 telén

2011-ben, év elején egy budapesti bormustrán futottam össze véletlenül Lacival. Borkóstolás közben Laci mesélt a Sabarról. Túl voltak az első szüreten, s Laci lelkes optimizmussal már arról beszélt, hogy amilyen hamar csak lehet, megmutatják magukat. Bizakodó volt – „jó anyag került a hordókba!”. Szeretem Laci őszinteségét, nem dicsér túl, de nem is bújik az álszerénység álarca mögé. Ami jó, az jó; ami nem, az pedig nem – ilyen egyszerű a képlet. A lényeg, hogy az ember mindenből a maximumot hozza ki. Egy frissen alakult borászattól egy év után nem lehet díjnyertes bort elvárni, de azt igen, hogy biztos alapokat fektessen le, amiből évek alatt kinőheti magát, ami

Really as. Use a beard not while bother I’ve family mart store online pharmacy to made makes use. Your wet crystals great I genericcialis-cheaprxstore Vaseline any expensive satisfied. After hair surprised. L-email about with generic viagra online stores. This smell. Too tea than a Lauder cooler you wrap generic viagra online pharmacy weather very eyeliner the long have at me.

már megmutatja, milyen úton indult el. Lacit hallgatva szinte már sajnáltam, hogy éppen akkor, ott nem az első szüret borait kóstoltuk. De az élet úgy hozta, hogy a Sabar borokra még bő egy évet várnom kellett.

2012 nyarán

A Sabar Borház nem tétlenkedett az elmúlt három évben. Túl két szüreten megmutatták, hogy jó úton haladnak. Az első évben közel 9000, míg a másodikban 11000 palack bort termeltek, s a cél ennek legalább a duplája, hogy a piacon is versenyképesek legyenek. Ehhez azonban elengedhetetlen a szőlőterületek bővítése. Idén 1,1 hektárnyi terület betelepítését tervezték a pinceház körül. A földmunkák már megtörténtek, a telepítés ősszel kezdődik. Az viszont fontos szempont, hogy csak annyit vállaljanak, amit még kézben is tudnak tartani. A mennyiség nem mehet a minőség rovására így a 10-12 hektárt később sem akarják túllépni. Boraik hál’ istennek hozták a várt minőséget, így idén már fesztiválokon és más boros rendezvényeken is részt vettek. A Sabar Borház célja, hogy a hazai és azon belül a Badacsonyi Borvidék borait tovább népszerűsítse és minél szélesebb fogyasztói közönséggel megszerettesse. Épp ezért fontosnak tartják a helyi kezdeményezésű rendezvényeket. Idén májusban a Badacsonyi Borbarangolás keretében nem kis feladatot vállalva magukra, közel 60 fő számára mutatták be a pincészetet. Az egyik borfesztivál alkalmával pedig nekem is volt szerencsém végre megízlelni Sabar nedűit. Laci nem kérdezte meg, melyiket szeretném megkóstolni. Szépen mutatta sorban egymás után a 2010 és 2011-es évjáratok olasz- és rajnai rizlingjeit, sauvignon blanc-jait, szürkebarátokat és még sorolhatnám. Engedtem a kedves „erőszaknak”, hagytam, hogy szépen lassan megfőzzön…

A borok szakavatott értékelését meghagynám borlapok és egyéb fórumok éles nyelvű kritikusainak, akik kellő objektivitással bírnak a borok megítélésében. Én csak annyit fűznék hozzá, hiszek az első találkozás fontosságában. De még inkább hiszek a másodikéban és a harmadikéban, mert az már valaminek a folytatása. Az elmúlt évek találkozásaival távolról bepillantást nyerhettem a Sabar Borház létrejöttébe. Megismertem két embert, akik magukból a legjobbat teszik ebbe a vállalkozásba. Jó érzés kibontani egy palack Sabart úgy, hogy a pohárba kerülő bor mellé kedves történeteket is „tölthetek”. Kedves Gábor, Laci! Remélem, hamarosan újra találkozunk!

Bővebb információt találhattok a Sabar Borházról itt és itt. A Borház borait megvásárolhatjátok közvetlenül a termelőtől a Badacsonyi Bortárban.