Nagyanyáink ősi csodaszere, az almaecet

Egészség , Életünk

Az almaecet is azok közé a praktikák közé tartozik, melyet még a nagymamám osztott meg velem. Tőle hallottam először róla, aki esküszik rá, hogy jót tesz az emésztésének, a szépségének és a közérzetének.

Az almaecetet a népgyógyászat évszázadok, sőt évezredek óta ismeri és használja, de élelmiszerként, illetve tartósítószerként is hírnévre tett szert. Rengeteg értékes hatóanyagot tartalmaz, melyeket a források szerint már az ókori népek is megfigyeltek.

Hirdetés
A tiszta, vegyszerektől mentes almaecet a mindennapok „csodaszere”

Az almában található almapektin koleszterinszintre gyakorolt hatását vizsgálták a bécsi egyetemi klinikán, ahol a kutatás eredményeképpen megállapították, hogy hatására a hasznos koleszterinszint megnőtt, a káros koleszterinszint viszont csökkent, így csökkent az érelmeszesedés és a lassú véráramlás kockázata is. Az almaecet segíti a szervezet homeosztázisát, azaz a test belső folyamatainak egészséges egyensúlyát, állandóságát.

Az alma gyümölcsecet jótékony hatásai – segíti a lúgos közeg kialakítását a szervezetben (a feldolgozott élelmiszerek általában savas közeget teremtenek, ezt szépen lehet ellensúlyozni a gyümölcsecettel) – méregteleníti a testet, tisztítja és erősíti a vesét, így segít a fáradtság leküzdésében – zsírbontó hatásának köszönhetően támogatja a fogyást – csökkenti a magas koleszterinszintet, de magas vérnyomás esetén is érdemes kipróbálni.

Nagyanyáink ősi csodaszere, az almaecet

Az étkezés után előforduló gyomorégést természetesen is orvosolhatod vele, nem szükséges a mesterséges pirulákhoz nyúlnod. Keverj össze 1 evőkanál almaecetet 4 dl vízzel és étkezés után idd meg. Mézzel és vízzel keverve gyógyítja a megfázást, torokfájást, de plusz energiával is ellátja a szervezetet. Erőteljes fertőtlenítő hatása miatt bevethető gombás fertőzések, akár Candida gombásodás esetén is. Hatékonyan enyhíti az ízületi gyulladást, az ízületi merevséget és a köszvényt. Használható az arcápolásban is frissítő, fertőtlenítő arctonikként. Enyhíti a bőr leégését, a csípések okozta duzzanatot.

A nyers almaecet önmagában erős, ezért hígítva érdemes fogyasztani. Íme egy frissítő tipp: keverj össze 1 evőkanál almaecetet 2 liter vízzel és egy kis mézzel! Egész napra elosztva kortyolgasd el, és meglátod, mennyivel energikusabbnak érzed majd magad!

A tiszta, vegyszerektől mentes almaecet a mindennapok „csodaszere”, amely hozzájárul az egészséges életmód fenntartásához. 

A szerzőt megtalálod a Biotitok Gyógytékában. 

Fotók: Pexels, Vidéki Élet Magazin

Kelemen Lívia

fitoterapeuta, gyógynövény szakértő

Biotitok Gyógytéka

A gyógynövények elkötelezett híveként azt vallom, hogy az emberre test-lélek-szellem egységeként, azaz holisztikusan kell tekinteni. Nem elég csupán a testi tüneteket kezelni. Ha a lélek beteg marad, a tünetek ismét felüthetik a fejüket, hiszen a test a lélek színpada.”

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

A muskátli ültetése és gondozása egyszerűen

Muskátliültetés -és gondozás egyszerűen!
A muskátli az ágyások és teraszok egyik legnépszerűbb virága. Nem véletlenül: ez a változatos növény megannyi színben és formában gazdagítja a teraszok és kertek színes palettáját.

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!