A titokzatos vörös és fekete

A vörös és fekete színről nekem egyből Stendhal regénye jut eszembe, ám itt most nem irodalmi kalandozásról lesz szó. Folytatjuk a múlt héten megkezdett utazásunkat a teák birodalmában. A zöld és a fehér tea után most a vérpezsdítő vörös és a felélénkítő fekete tea kerül a képzeletbeli asztalunkra. Indulhatunk?

 

Vörös rooibos tea

A vörös tea igazán izgalmas elnevezés, és akár tévútra is vezethet minket. A teakultúrát magas szinten művelő kínaiak vörös teának nevezik az általunk fekete teaként ismert nedűt. Valójában nem két különböző növényről van szó, a teacserje ugyanaz, hanem az előállítási módjukban térnek el egymástól.

A mi kultúránkban vörös teaként ismert rooibos tea a Dél-Afrikában honos vörös fokföldirekettye. Gondolatban ezt ízlelgetjük most meg egy kicsit. A fokföldi Cedarberg hegység területén élő növény leveleit az ott élő bennszülött törzsek hosszú idők óta fogyasztják üdítőitalként, illetve színezésre is használják.  A leszüretelt leveleket eredetileg a sziklákon zúzták apróra, majd a Napon hagyták megszáradni. A tealevelek feldolgozása során ma sem használnak vegyszereket, és kizárólag természetes módon történik az előállítás: a nyári hónapokban kézzel szüretelik a leveleket, halmokba hordva fermentálják, ekkor nyerik el jellegzetes vöröses barna színüket. A feldolgozás utolsó fázisában gőzzel sterilizálják, illetve szárítják a tealeveleket. Amennyiben a megszárított leveleket nem fermentálják, akkor a kevésbé ismert zöld rooibos teát készíthetjük el a teafűből.

A dél-afrikaiak által roppant módon kedvelt rooibos tea belopta magát más országok, kontinensek lakóinak szívébe is. Természetesen nem véletlenül, hiszen egyedülálló egészségügyi hatásokkal rendelkezik. A rooibos tea koffeinmentes, bővelkedik antioxidánsokban, illetve ásványi anyagokban (cink, mangán, fluor, magnézium, kalcium, réz), viszont alacsony a cserzőanyag tartalma.  Egyéb hatóanyagainak köszönhetően gyulladáscsökkentő, görcsoldó, antiallergén hatással rendelkezik, így asztma, szénanátha esetén is javallt a fogyasztása. Az ideges eredetű fej- és gyomorfájást is képes csökkenteni.  A rooibos tea erősíti a szervezetet az emésztőrendszer felől is, ezzel összefüggésben a különböző bőrproblémák (pattanásosság, ekcéma, pikkelysömör) kezelésére is alkalmazható akár külsőleg lemosásként, akár belsőleg fogyasztva. A dél-afrikai kórházakban a bőrallergiás gyermekeket rooibos teás fürdővel mosdatják panaszaik enyhítése végett.

A vörös rooibos teát a klasszikus módon készíthetjük el: 1 teáskanálnyi teafüvet forrázzunk le 2 dl vízzel. Minél tovább ázik a tealevél, az aromák annál erőteljesebben kiérződnek az enyhén édeskés ízű teán, egyesek szerint kicsit a dióíz is felfedezhető benne.

 

Fekete tea

Úgy látom, hogy sokan száműzték a fekete teát az étrendjükből, pedig véleményem szerint nem szolgál rá a mellőzöttségre. Koffein- és csersavtartalma miatt valóban nem ajánlott mértéktelenül iszogatni, ám nézzük csak, miféle jótékony hatásai lehetnek a fekete teának.

A Camelia sinensis cserje leveleinek fekete teaként való előállításával Indiában (Assam), Kínában (Yunnan) és Sri Lankán (Ceylon) foglalkoznak. A teafajták közül a fekete tea fermentációja a leghosszabb, ennek köszönhetően nyeri el sötétbarnás színét és jellegzetes zamatát, melyeket évekig is megőriz. Emiatt roppant értékesnek tartották a régebbi korokban, Ázsia egyes területein a szárított és préselt fekete tea téglákat pénzként is használták.

A fekete teának Indiában három változata terjedt el: az Assam, a Nilgiri és a Darjeeling. Az utóbbit sokan nem számítják a klasszikus fekete teák közé, mivel forrázata sokkal lágyabb és ízvilága virágporos jelleget mutat. A Darjeelinget egy évben ötször szüretelik, az első szüret márciusra esik, ez az ún. First Flush tea a legjobb minőségű. A következő szüret        júniusban esedékes, ez a Second Flush, amely muskotályosabb ízű, sötétebb színű. Az említett két szüret közé esik az ún. köztes szüret, az In Between szüret. A negyedik alkalom a júniusi és az őszi szüret közé esik, az ekkor leszedett tealevelek adják a legalacsonyabb minőségű teát. Az őszi, Autumnal szüret eredménye a legtestesebb fekete tea.

A fekete tea mindenekelőtt élénkít, így akinek reggel nehezen megy a felébredés, egy csésze fekete tea kitűnő választás.  Ez a teafajta is képes semlegesíteni a szervezetre károsan ható szabad gyököket; baktériumellenes hatása is van, fertőtleníti a szájüreget, segít megelőzni a baktériumok okozta plakkok elszaporodását a fogakon, valamint természetes fluor tartalmának köszönhetően fogszuvasodás megelőzésére is használható.

Mire ügyelj, amikor fekete teát készítesz? A finom, ízletes fekete tea elkészítésének titka az áztatási idő. A fekete teát mindig 90-100 Celsius fokos vízzel forrázd le, Darjeeling és tört levelek esetén legfeljebb 3 percig áztasd, az Assam fekete teát pedig  4-5 percig hagyd állni! 2,5 dl vízhez 1 teáskanálnyi fekete teafüvet adagolj, ám ha teáskannában készíted el, akkor csészénként (2,5 dl) számolva 1 teáskanálnyi tealevél, plusz egy teáskanálnyi a kannának.  A forrázatnak mindig kristálytisztának, tükrösen áttetszőnek kell lennie. Ha a tea opálos, akkor valószínűleg nem volt megfelelően tiszta a tealevél, ilyenkor a következő forrázat előtt érdemes vízzel átöblíteni a leveleket.

Van még néhány, világszerte elismert és közkedvelt teafajta a tarsolyomban, melyek világába szívesen elkalauzollak a jövőben. Addig is próbálgasd, ízlelgesd a zöldet, fehéret, vöröset és a feketét! Merülj el a teák világában és fedezd fel azt a csodát, amit magukban rejtenek!

Szívesen segítek az eligazodásban akár személyesen is a Biotitok Gyógytékában. Ha kérdésed, gondolatod van, keress bátran!

Fotó: sxc.hu, Pintér Bálint, S. Schleicher, Lali Masiera

how many grams of saturated fat per day to lose weight, 60 days to fit, 2 day diet chinese pills on sale, fish benefits for weight loss, two weight loss pills, diet pills to melt away fat in lower abdomen, low thiol keto recipes, consumer report weight loss programs, gabriel iglesias 2016 weight loss, terry bragg, do diet pills make you gain weight when you stop taking them, fat burning tablets boots, quiet exercises that lose belly weight in apartments, wellbutrin to get high, does taking green tea pills help lose weight, free weight loss chart, fibercon for weight loss, keto takeout recipes, fat capsules, best cleansing system for weight loss, what is the best way to lose weight if you have hypothyroidism, what do you not want to have and not want to lose, do you lose or gain weight during your period, treadmill weight loss workouts for beginners, product from shark tank lose weight, topiramate weight loss off label fashion models use, how to evaluate a weight loss diet video, cycling weight loss and muscle gain, green tea daily intake for weight loss, is caffiene an appetite suppressant, self referrel weight loss dirgery, keto crockpot recipes with ground beef, chia seeds dirnk for weight loss, high carb vegan weight loss, forskolin fuel gnc, product for lose weight, bread recipes keto, weight loss resort thailand, diet pills in australia, is walking good to lose weight, trump and diet pills, weight lose where trainer gains 60 pounds, slow cooker chicken recipes keto dairy free, if you walk 5 miles a day will you lose weight, lipozene diet pills at walmart, do you have low energy when you lose weight, do people who have had dramatic weight loss feel cold more,