A diófák tündérei

„A szőlőtáblák közt lágy füves utak, mint a csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok…”

Hamvas Béla sokat járta a szőlőhegyeket, és bizonyára rengeteg diófa alatt megpihent. De mi a titka ennek a különleges fának, hogy az ember mindig, újra és újra  elülteti a háza mellé, a pince bejáratához, bárhova,  ahol otthont akar éppen teremteni magának, hogy aztán valamikor alája telepedhessen? Valami kedves titok lappang körülötte, és ha a csodálatos magyar irodalom birodalmában bóklászunk a lassan beköszöntő hideg őszi napokon, kiderül, hogy szinte minden költőnknek megvolt a maga diófája! Talán ettől válik nekünk olyan otthonossá a magyar táj, hiszen szüret idején  valahol Niklán ma is  ott gerjeszti a tüzet az agg diófa alatt Berzsenyi,  Iszkázon Nagy László búcsúzik a nyártól, a sárgarigótól, amikor már ott is sárgul az árva diófa dús terebélye, Csöngén pedig Weöres Sándor figyeli a tündérek rebbenéseit diószüret közben!

Nálunk is van az ablak alatt diófa, egy madár hozta a magot valamikor, elpottyantotta a terasz sarkánál, gondos diófa-tündérek életre dajkálták, és ma már hűvös árnyékba borítja a kerti asztalt  egész nyáron. Sűrű, sötét lombja párologtat is, és a teraszra nyíló üvegajtót nyugodtan nyitva lehet hagyni egész délelőtt, nem melegszik fel a lakás. Igaz, ilyenkor árnyékos, sötét a szoba is tőle, de hát ez csak jólesik a külső, éles fények után. A nyári napforduló táján jó néhány szép, egészséges levelet le is lehet szedni róla, megszárítani teának, nemcsak gyógyhatású, ízletes is!

„Áll a diófa, és érett

kincsei válnak tőle:

szellő ha bántja az ágat,

buknak a földre.

 

Földre, fejekre, kosárba

kopog a dió-zápor,

burkos dióra a gyermek

kővel kopácsol.”

(Nagy László)

Szeptemberben, Kisasszony napja táján,  ahogy megjönnek az első esős napok, a dióburok szétpattan, és napokon át hullik a termés, a fa bőkezű ajándéka, mintegy „bónuszként”, az egész nyári hűsítő árnyék után ráadásnak . Na, ezt csinálja utána egy göthös, áramfaló, csöpögő orrú légkondicionáló…  A háznak, hogy valóban emberi hajlék maradjon, soha nem szabadna a fák fölé magasodni. A komfortot lehet, hogy valakinek a zümmögő légkondicionáló jelenti, de  élhetővé, tündérektől nyüzsgővé  csak élő fák teszik a kertet!

Az első szemek koppanását persze a kutya hallja meg, és boldogan ropogtatja szét a zsákmányt, a gazda legalább erre felfigyel, és igyekszik kifelé a kosárral. Ilyenkor már néhány száraz levél is pilinckázik a föld felé, pontosan olyan színű, mint a burokból kipattant friss dió, nem könnyű meglátni a termést, de valami illata is lehet, mert a kutya hangosan szaglászva, fújtatva túr bele az avarba, és még sötétben is képes előhalászni pár szemet, tüntetően ropogtatva vacsora után a kései csemegét.

Ilyenkor lehet meglesni a tündéreket is, már ha valaki olyan szemmel néz a világba, mint Weöres Sándor: „ …figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét, s ha szelíden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd, és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg –elérhetőbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére. ”

De kinek is szánja igazából a termést a fa? Persze, a szaporodás a cél, de bőséges rátartással dolgozik a Természet, és jut belőle még a december elején erre vonuló, éles szemű varjaknak is, akik végigjárják még utoljára a kerteket, és nemhiába, hiszen hamarosan minden villanyoszlop tetején ül egy-egy madár, szorgosan kopogtatva a fagyos avarból kikapart szemeket. Néha persze összevesznek rajta, újra elpottyan, most már távolabb, tüskés bokrok sűrűjébe hullik, vagy éppen túl kemény a madárcsőrnek, és máris megvan az utánpótlás! A szerencsés túlélő magára húzza újra az avartakarót, jól elfészkelődik, aztán a fagyos téli napokon a kemény héj lassan korhadni kezd, és tavasszal a csíra áttöri, szétrepeszti a burkot, hogy az új  gyökér hatalmas erővel a földbe fúrhassa magát.  Ha a dió ehetetlen lenne, a madarak nem hurcolásznák magukkal messzebbre,  ott maradna  a fa alatt, de a mély árnyékban esélytelen lenne a csemete, és egyébként is, a lehullott levelekből kimosódó csírázásátló anyagok elpusztítanák, mielőtt megmozdulna benne az Élet. Ki van ez jól találva, a madár is jóllakik, a dió is terjed szépen a környéken…

„Kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét…”

Később,  ahogy egyre jobban hűlnek az éjszakák, a diófa is megkezdi a visszavonulást. Ami fontos, a jövőre nézve szükséges anyag van még a levelekben, azt szépen visszagyűjti a levélereken keresztül a fatest mélyébe,így tűnik el  a zöld, és sárgul, barnul  a levéllemez, ahogy a szükségtelen, mérgező salakanyagokat kiválasztja. A levél lassan elhal, a nedvek áramlása megáll, és az erek elzáródnak. Már csak  egy fagyos éjszakára várnak, és másnap, ahogy felragyog az egyre alacsonyabban járó Nap, nehéz sóhajtással  tömegesen hullnak a földre. Igaz, ahhoz, hogy ezt az ember meghallja, csönd kell, és szemlélődő  figyelem, meg persze egy Petőfi-vers emléke, hogy mégis tudjuk, mit is szeretnénk meghallani…  Az egész, hatalmas, összetett levél egyszerre pattan le az ágról, a legkisebb érintésre, a ragyogó harmatcseppek súlya alatt,  pedig nyáron a legerősebb szélrohamnak is ellenállt! Mi történt itt? A levél helyén szépen parásodott, zárt felület marad, nem seb, fölötte pedig ott van már a parányi rügy, benne elrejtve a jövendő, és a tavaszról álmodik. A diófa meg  megkönnyebbülve , jóleső fáradtsággal kinyújtózik, hiszen a növekedés, terméshozás terhét erre az esztendőre letette.

A lakásban ilyentájt különös fényjáték kezdődik, először a zöld helyett  aranysárga árnyékok vetülnek be az ablakon, aztán meleg barnára válnak, végül hirtelen nagyon világos lesz, ahogy a kopasz fa ágai között akadálytalanul benézeget a szoba sarkaiba is az egyre alacsonyabban járó napsugár. Érezhetően melegít az üvegen át, ezért jó, ha lombhullató fát ültetünk a ház déli, nyugati oldalához, nyáron árnyékolnak, télen beengedik a fényt. Az örökzöldek, sziszegő fenyők, szúrós borókák csak északi oldalra valók, ahol alig van ablak. Csak az a baj, hogy ezek a laposan, messze besugárzó fénynyalábok a pókhálós, poros zugokba is bekandikálnak, és az ablakon is hirtelen feltűnnek a szőlőre, paradicsomra begyűlt muslincák által hagyott szeplők… Bizony, itt az ideje az őszi nagytakarításnak is!

„Jön az ősz, leterül a levél-garmada

Fedi hűs éjszaka tapadó harmata”

(Weöres Sándor)

A diólevél persze nem szemét, amit a kukásautóra kell bízni, és nem is égetnivaló, hiába terjedt el a köztudatban, hogy mérgező, egyrészt a komposztdombon  pár év alatt elkorhad, elbomlanak csírázásgátló anyagai, másrészt ott lehet hagyni a fa alatt, és csak tavasszal összekotorni a pókhálóvékonyra bomlott maradékot. A levéltakaró  is táplálék, ezernyi alig látható talajlakó lénynek, gombának, baktériumnak jelenti az életlehetőséget az avarréteg. A fa valójában a föld alatti részével ,szétágazó gyökérzetével együtt kerek egész, és a bomló avarból a földbe szivárgó, ásványi alkotóikra hullott tápanyagok újra a növény számára   felvehetővé  oldódnak a tél során. És mennyi katica, pók, bodobács, vagy akár sündisznó  lapul meg télire a levelek között! Csak ott nem történik meg ez az átváltozás, ahol az ember aszfaltot ken szét a Földanya élő, lélegző bőrén,  elvágva egymástól a lomb és a gyökér két, egymást tükröző világát.  Meg is látszik a betegeskedő, sínylődő nagyvárosi fákon ez a szétszakítottság…

Már, mintha álmodnék, hallom                                 Fagyban és nagy havazásban

zaját a jó örömnek,                                                   meg kell maradnunk jónak

darálók forognak, diós                                              s tisztának is, hogy örüljünk

mozsarak döngnek.                                                  csörgő diónak.”

(Nagy László)

 

De télen aztán végképp nincs mit nézni a diófán, gondolná az ember, pedig ahogy diótörés közben egy-egy férges, száraz, tavalyi  darab is előkerül, külön lehet gyűjteni, és a madáretetőn tornázó cinegéknek kiszórni. Persze az etető is az ablak előtti diófára kerül, hiszen így lehet bennük gyönyörködni! A legdúsabb lakoma majd  akkor lesz, amikor a karácsonyi kalácshoz daráljuk a rengeteg diót, és a kirázott maradékot öntjük ki nekik. Ebből még az apró vörösbegy is lakomázhat, aki a gerezdekkel nem tud megbirkózni. Szépen megvárja, amíg a verebek, cinkék jóllaknak, és utolsónak jön, a földre hullott törmelékben szemezget szerényen.

A dióhéj mehet a kályhába, tüzelőnek, de a finom, olajos magból naponta érdemes párat megtörni,elropogtatni,  különösen annak, aki sok szellemi munkát végez. Régen úgy tartották, minden gyógynövényen van valami jel, a levél, a virág formája, színe, titokzatos  mintázata, ami elárulja, milyen szervre, betegségre hasznos. A dióbél kétségtelenül az agyat formázza leginkább, de hát ez persze csak babona, ahogy a tündéreket se látja senki, a költőkön és a gyerekeken kívül…

A diófa álmodik hát szépen, gyökerében, kemény fatestében  alig mozdul az élet, de a földben, körülötte érik a tápláló humusz, és lassan, ahogy átfordul az esztendő, növekszik újra a fény, hízni kezdenek a rügyek, aztán a Tavasszal együtt bomlanak majd újra árnyékadó lombkoronává, évről-évre egyre terebélyesedve. De ez még messze van, most az őszt éljük meg, a visszahúzódás, pihenés, erőgyűjtés idejét belső békességben. Szemerkél az őszi eső, szomorkodik a diófa, de az öreg varjú, amelyik Kányádi Sándor kertjében üldögél, hallgat bölcsen, mert jól tudja, hogy nemsokára lesz az öreg diófának gyönyörűszép hósubája!

A 2011-es “Írd Te a Vidéki Életet!” cikkíró pályázat döntős írását Lechner Juditnak köszönjük!

A szerzőről:

Veszprémben születtem, a nyarakat sokáig Káptalanfüreden töltöttem,  innen a Balaton-felvidékhez való kötődés. Kertészmérnök vagyok, cserepes fűszernövényeket, évelő virágokat termesztek, évek óta ellenőrzött – elkötelezett – biotermelőként. A biogazdálkodás először alázatra tanít, aztán mélységes bizalom alakul ki az emberben a teremtett világ rendje iránt. Ahogy a növények titkait fürkésztem, észrevettem, hogy a kertész, a botanikus ugyan sokat tud a növény életéről, a szaporodásáról, hasznáról, de „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”, viszont a költők, írók sokszor ráéreznek, és a művészet erejével képesek felismerni, megragadni és felmutatni a lényeget! Ezért vannak tele a könyveim, az előadásaim idézetekkel, elsősorban a magyar irodalom kincsestárából. Örülök, hogy megoszthatom másokkal is mindazt a szépséget, amit én megtaláltam a virágok, gyógynövények világában szemlélődve…

gold peel off face mask, niosh n95 3m, qualitative fit test, 3m clear mask warranty, rising face shield helmet, putring surgical mask on, harley davidson skull face mask, weeknd merch face mask, arai xd4 face shield pinlock ready, best homemade face mask, dust mask shirt, medical ice gel face mask, spandex face mask, lebron face mask, what are fishing face masks for, rx7 corsair face shield, activated carbon mesh cover dust proof mask woman, freemans sheet face masks, reusable dust mask breathe healthy, youtube download for n95, 3m surgical mask with face shield, n95 mask halyard clark, wearing a surgical mask in public mall, oni dust mask amazon, sperian energy, walgreens scalpel, 3m half mask respirator 7501, when should a respirator be worn, why keepers wear face masks with primates, health respirator, stormtrooper face shield, what is the purple face mask on instagram, 3m n95 mask comparison, google maps nokia n95 8gb, coronavirus viral zone, he effects of temperature and relative humidity on the viability of the sars coronavirus, rst red face shield orange helmet, hair removal face mask, purpose of masks, what happens when yeast performs respirator,