Krétatábla régi ágyvégből

A parasztházakban a kémények megjelenésével megoldódik a konyha füsttelenítése, így megjelenik az igény a vendégváró tiszta szoba kialakítására. Ezt a szobát festett asztalos bútorokkal, díszedényekkel és sok kézimunkával kidolgozott lakástextilekkel díszítették. Ennek a szobának vált fontos tartozékává a felvetett ágy (nyoszolya). A paraszti kultúrában az ágyat nem fekvésre használták kezdetben, hanem az ágyneműk tárolására. A magasra vetett ágy a család vagyoni helyzetére is utalt, státuszt jelölt.

A régi parasztágyak szépek, de a mai igényeinknek már nem igazán felelnek meg, rövidek és keskenyek. Az ágy végei még tovább élhetnek, akár egy új ágy kialakításában vagy egy háttámlás pad készítésénél. Én most krétatáblává változtattam. Az ágyaknál mindig a fejvéget díszítették dúsabban, a lábvég egyszerűbb, puritánabb volt. Ehhez az átalakításhoz  a díszesebb fejvéget használtam fel.

 

Lássunk hozzá!

Ilyen volt…


1. lépés: Portalanítottam, lemostam az ágyvéget, majd dekopír fűrésszel levágtam a lábait (akár maradhat is).

2. lépés: Fekete táblafestékkel lefestettem az ágyvég közepét. Ezt érdemes kétszer, háromszor megtenni. A táblafestékről érdemes tudni, hogy minden felületre felkenhető, akár fa, fém vagy festett fal.

Ilyen lett… Alig vártam, hogy megszáradjon és ráírhassam, hogy „Mai menü”, ugyanis nagyon el tudom képzelni egy étterem vagy bolt táblájaként.

Jó munkát!

www.vintagebazaar.hu

cbd and metabolism, cbd thc vape oil for sale, ive started a job will cbd oil make me test postive, cheap accommodation in johannesburg cbd, orphan tears ejuice, burnt definition, buy cbd wholesale, vw gland nut, cbd and liver damage, ceres cbd oil, hemp cbd oil sold in colorado, cbd oil shaman, what does definition mean in science, hash lollipops, cbd oil honey, cbd hemp oil for diabetes, cbd oil and psoriatic arthritis, wisely extra high potency hemp cbd oil, decarb cbd temperature, green roads cbd, inflammation and anxiety, how to vape cbd, common bile duct size, taylor morrison reviews phoenix, definition for flower, hemp cream vs cbd cream, cbd coupons 2019, party suppliers melbourne cbd, cbd homeschool catalog, cannabis oil kentucky, amazon gold formular plus cbd oil, can cbd oil be prescribed, kratom and cbd oil, nutshell meaning in hindi,