Szeretettel a Földnek

Október 21. a Földünkért Világnap. Ideje elkezdeni e nap szellemének megfelelően élni, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy jelenlegi életvitelünkben a közlekedés, a szállítás, valamint a fűtés okozza a legnagyobb széndioxid kibocsátást. Már nagyon kevéssel, minimális odafigyeléssel igen sokat tehetünk azért, hogy ezen változtassunk. „Sok kicsi sokra megy” – mondja a közmondás. Ne szégyelljük tehát környezettudatosságunkat: szigeteljük le a még jó állapotban lévő ablakainkat, járjunk karkosárral piacra, s ha tehetjük, menjünk kerékpárral vagy gyalogosan munkába, aki „bejárós”, szervezzen „telekocsit”, szálljon buszra – tudtuk meg a Csalán Egyesületnél tett látogatásunk során.

A vidéki élet környezetbarátabb, mint a nagyvárosi, érvelnek sokan. Bár ez az állítás igaznak tűnhet, azért nem mentesít minket, vidéken élőket sem, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt természeti környezetünk megóvásáért. A klímaváltozás jelenlegi üteméért – tetszik, nem tetszik – nagyban felelősek vagyunk, és jeles zöld napok közeledtével, mint például az október 21. – Földünkért Világnap, még több figyelem irányul az éghajlatbarát hétköznapok kérdésére. Kifaggattuk házigazdáinkat, hogy mit tehetünk a hétköznapokban unokáink jövőjéért.

„Vásárlásaink során törekedjünk a hazai kínálatból választani: járjunk piacra, vegyük meg a szomszéd által termelt burgonyát, káposztát és válasszuk inkább a házi tejet, túrót, tojást a nagy áruházak által kínált, sokszor tengerentúlról, felesleges szállítással érkező termékek helyett. Hazánk kedvező természeti adottságainak köszönhetően kiváló fokhagyma, vöröshagyma, alma, szőlő (és még sorolhatnánk) termesztő terület. A piaci tere-fere, válogatás, alkudozás mellett további közösségépítő hatással bír a tömegközlekedéssel való közlekedés, munkába járás, s ha ez mégsem megoldható, érdemes összebeszélve, tele autóval kirándulni menni egy-egy távolabbi úticél felé.”- hangsúlyozza Szalay Tímea, a Csalán elnöke.

„Egy KEOP programnak köszönhetően Egyesületünknél sok eszköz kölcsönözhető, amely segíti a fenntarthatóbb életvitelt. Ezek egyike az ablakszigetelő gép, melynek használata gyors és egyszerű, bárki által könnyen elsajátítható. A még jó állapotban lévő fa ablakokat érdemes megdolgozni ilyen formán, így kevesebbet kell „a tűzre dobni”, egyben

fűtésköltségünkön is spórolhatunk. Emellett a fűtésszezon kezdetével bátran húzzunk magunkra még egy réteget, ezzel egy időben két fokot lejjebb csavarhatunk a termosztáton.” – mondja Kiss Renáta alelnök.

Megtudtuk azt is, hogy egy fokkal kisebb fűtési hőmérséklet 6 %-os energia-megtakarítást jelent, és ez a széndioxid-kibocsátásunk és fűtésszámláink egyidejű csökkenését okozza. A fenti példák is bizonyítják, hogy közvetlen környezetünkben, kevés odafigyeléssel mennyi mindenen vagyunk képesek változtatni, amivel hozzájárulhatunk környezetünk védelméhez.

További tanácsok, ötletek, lehetőségek tárháza várja az érdeklődőt a Csalán irodában, vagy a www.csalan.hu oldalon.

Még több ötletet találsz korábbi cikkeinkben:


Hűtő nélkül az élet

Lassan a testtel! – Slow food, slow city, slow life

Nagytakarítás nagymama korából

Nyáron árnyékos, télen napsütötte

Hogyan tegyük energiatakarékossá házunkat?

Komposztálni jó!