A gyerekek Minecraft világából született márkanév – avagy az ESBANA története

Portré

Az ESBANA-val való megismerkedésem rögtön egy kisebb meglepetéssel kezdődött, hiszen az első rendelésemnél nem a kért termék érkezett meg. Amikor a cégvezetőnek, Tündének e-mailen jeleztem ezt, nem írt, hanem felhívott és egy teljesen meglepő reakciót kaptam tőle: kedves elnézést kérést követően, pár nappal később személyesen szállított nekem egy nagyobb kiszerelésű krémet kárpótlásként. Ez a gesztus többet árult el róla, a cégéről és családjáról, mint bármilyen bemutatkozó szöveg.

Az ESBANA történetében ugyanis minden mögött ugyanezt fedeztem fel: figyelmet, gondoskodást és azt a ritka hozzáállást, amikor emberek nemcsak egy vállalkozást építenek, hanem valami olyat, aminek valódi lelke van.

Zelna borászat, Mérmű stúdió

Egy könyvelő, egy energetikus és hat hektár homoktövis

Tünde könyvelőként dolgozott egy multinacionális cégnél, férje, Attila pedig épületenergetikával foglalkozott. Egyikük sem kertészként vagy gazdálkodóként képzelte el a jövőjét. Mégis ott motoszkált bennük a gondolat, hogy hosszú távon nem az alkalmazotti létben szeretnének maradni.

Amikor lehetőségük nyílt rá, elkezdték megvásárolni Tünde édesapjának földjeit. A kérdés már csak az volt, hogy mit kezdjenek vele. Hosszú kutatás és tájékozódás után a homoktövis mellett döntöttek. Egyrészt lenyűgözte őket a növény sokoldalúsága és egészségügyi jelentősége, másrészt az a tény, hogy nincs kártevője.

Azt viszont még nem tudták, hogy hamarosan jóval többet fognak tanulni a homoktövisről, mint amennyit bármilyen könyvből vagy tanfolyamon meg lehet tanulni.

Zelna borászat, Mérmű stúdió, rusztikus lakberendezési ötletek,

A márkanév, amit a gyerekektől „loptak”

A történet egyik legkedvesebb része azonban nem is a homoktövisről szól.

A három gyermekük – Eszter, Barnabás és Nándor – annak idején létrehozott egy Minecraft-világot, amelynek a saját neveik kezdőbetűiből adtak nevet: ESBANA. Amikor a család saját márkanevet keresett, végül ezt választották. Vagy ahogy nevetve mesélték: egyszerűen „ellopták” a gyerekektől.

A gyerekek pedig azóta is büszkék arra, hogy egy jól csengő, egyre ismertebb márka az ő fantáziájukból született.

Zelna borászat, Mérmű Stúdió, vidéki otthon, Balatonfüred

A meglepetés, amire senki nem készítette fel őket

Rengeteg kutatómunka és tapasztalatgyűjtés előzte meg az ültetvényeken való munkát, a gyakorlatban mégis sok meglepetés érte a házaspárt. Ezek közül a legnagyobb az volt, hogy a homoktövis termesztése sokkal több munkával jár, mint ahogy számítottak rá és a szüret különösen nehéz feladat, mivel a bogyókat nem lehet egyszerűen leszedni. Az ágakat le kell vágni, lefagyasztani és csak utána lehet róluk leválasztani a termést. Aki valaha a kezébe vesz egy üveg homoktövislevet, valószínűleg nem is sejti, mennyi munka áll mögötte.

Zelna borászat, Mérmű stúdió

Onlie világ helyett traktorozás és élményszüret

A gyerekek közben gyakorlatilag az ültetvényen nőttek fel. Miközben sok családban a képernyőidő körül zajlanak a viták, náluk természetes volt, hogy hétvégén indulás Tápiószentmártonba. Pedig az ültetvény közel száz kilométerre található az otthonuktól.

A gyerekek traktoroznak, ültetnek, vágják az ágakat, gondozzák a növényeket. A Covid-időszak alatt pedig az egész család együtt építette ki az öntözőrendszert. 

Zelna borászat, Mérmű stúdió

Amikor egyszerűbb megmutatni, mint elmagyarázni

Évekig próbálták elmesélni az embereknek, mennyi munka van egyetlen üveg homoktövislé mögött. Aztán rájöttek, hogy egyszerűbb megmutatni. Így született meg három évvel ezelőtt az élményszüret.

Az események során a résztvevők saját maguk szedhetnek homoktövist, megismerhetik a termesztés folyamatát, találkozhatnak a családdal, megkóstolhatják a termékeket, és bepillantást nyerhetnek egy olyan világba, amelyet a legtöbben csak a boltok polcairól ismernek. A szüretek mára szinte vásári hangulatú közösségi eseményekké váltak.

A legmeghatóbb rész mégis az, hogy a gyerekek a kezdetektől részei ennek az egésznek. Nemcsak a nevüket adták a márkához, hanem a munkájukat is: ott vannak a szüreteken, segítenek a birtokon, és ugyanúgy kiveszik a részüket a mindennapokból, mint a szüleik.

Több mint homoktövis

Én az ESBANA-t először a kozmetikumai által ismertem meg. Azóta is rendszeresen használom a Napfény Aranya termékcsaládot, aminek már a nevét is imádom és amelynek megszületésében Tünde saját tapasztalatai is szerepet játszottak.

De a beszélgetés végére rájöttem, hogy az ESBANA valójában nem (csak) a homoktövisről szól. Hanem egy családról, amely évek óta közösen építi a saját útját. Egy márkáról, amely egy gyerekek által kitalált névből született. És arról, hogy a vállalkozás nem különül el a családi élettől, hanem természetes része annak. Azt gondolom, mindez együtt teszi igazán emlékezetessé az ESBANA történetét.

Zelna borászat, Mérmű stúdió, rusztikus lakberendezési ötletek,

Fotó: ESBANA

Szöveg: Borza Zsanna 

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

Legolvasottabb

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!