Beszélgessünk a szőnyegekről – interjú egy igazán otthonos témában

Lakberendezés

Akár otthon dolgozunk, akár csak pihenni térünk haza, az ősz mindig felhívja a figyelmet otthonunk szépítésének, kényelmesebbé tételének újabb lehetőségeire.

A hidegebb napok beköszöntével előkerülnek a puha takarók, a meleg tea. Már nem esik jól a hideg padló. Mit tehetünk, ha javítani szeretnénk otthonunkban a hőérzetet? Erről, és egyebekről is beszélgettünk dr.Papp Nellivel, a Csaba szőnyeg üzletfejlesztési vezetőjével.

Hirdetés
Csaba szőnyeg

Itt vagyunk a budaörsi főúton, a Csaba szőnyeg stúdió és mintabolt üzlethelyiségében. Mióta vagytok itt megtalálhatók?

2023. februárjában nyitottuk az első saját szőnyegboltunkat Budaörsön, majd idén áprilisban elköltöztünk erre az új helyre, a Budapesti út 70. szám alá. Ez a másfél év azonban csak a szőnyegbolt életkora, hisz családi vállalkozásként már 40 éve foglalkozunk szőnyegek készítésével, a Csaba szőnyeg, mint márkanév pedig már 70 éve ismert a magyar piacon. A 2000-es évek elején fonódott össze a háziipari szövetkezeti múlttal bíró békési Csaba szőnyeg dévaványai gyártóüzemének a sorsa a szüleim vállalkozásával. Papp Ferenc és Marcsi akkorra már országos ismertségnek örvendő szőnyegszövő céget építettek, én magam pedig 2022 óta vagyok aktív tagja a menedzsmentnek, korábban más szakterületen tevékenykedtem.

CSABA SZŐNYEG

Úgy látom, nagyon széles a választék. Mik azok a legfontosabb szempontok, amiket figyelembe érdemes venni szőnyegválasztáskor?

Igen, azt mondhatjuk, hogy jelenleg a mi üzletünkben kapható az országban a legnagyobb választékban ilyen típusú szövött gyapjú szőnyeg. A kiválasztásban személyes tanácsadással segítünk, ugyanis mi tényleg ismerjük a szőnyegeinket. Tudjuk, hogy melyik helyiségbe, milyen igénybevétel mellé, a legkülönfélébb egyedi szempontok figyelembe vétele mellett mi lesz a legjobb választás.

Az anyagválasztást a használati cél, az ingatlan adottságai és a vásárlók személyes preferenciái is befolyásolják. A megfelelő vastagság, szín, minta, felületi struktúra pedig elsősorban esztétikai, de azon keresztül az otthonosság érzetét alapvetően meghatározó tényezők.

Csaba Szőnyeg

Kik vásárolnak nálatok? Kik keresik a termékeiteket, és tágabb értelemben az együttműködést?

Talán a legfontosabb közös vonása a vásárlóinknak, hogy mindannyian jól tudják, hogy miért kell szőnyeget tenni a lakásba. Hogy milyen mértékben képes befolyásolni egy-egy jól kiválasztott szőnyeg az adott helyiség, illetve az egész otthon hangulatát. Milyen előnyökkel jár a szőnyegek használata: csökkennek a felesleges zajok, puhábbak a léptek, a természetes anyagok közelsége pedig mindig jót tesz a léleknek.

Számos alkalommal keresnek fel minket akár 30 év távlatából korábbi vásárlóink is, akik úgy látják, az előző szőnyeg mostanra megérett a cserére. Természetesen szóba sem kerül más típus vásárlása, hiszen tudják, hogy mit várhatnak.

És persze jönnek a fiatalok is. Akik már nem akarnak műanyag szőnyeget venni egy multitól. Érzik a saját felelősségüket a közös jövő formálásában, és a lelkiismeretük akkor tiszta, ha ezt minden vásárlásuk során érvényre is juttatják.

Keresnek minket belsőépítészek, lakberendezők is. Mert pontosan ismerik a gyapjú szőnyegektől és falvédőktől elvitathatatlan előnyöket: a kiváló hőszigetelő képességet, mely minden évszakban kellemesebbé teszi a lakás klímáját és a közvetlen hőérzetet. Ismerik a gyapjú páraszabályozó hatását, mely komfortossá teszi a lakások levegőjét. Ne felejtsük el a hangszigetelést és a zajcsökkentést sem, melyek szintén előnyei a gyapjúból készült szőnyegeknek.

Rendszeres munkakapcsolatban vagyunk textiltervező kollégákkal is. Az ő esetükben a személyre szabott gyártás lehetősége, a rendkívül széles technikai eszköztár, mellyel biztosítani tudjuk az egyedi elképzelések kivitelezését, nagy értéket képviselnek.

Csaba szőnyeg

A nagyobb boltokhoz képest feltűnő, hogy a szőnyegbolt csak igen limitált időben, hétköznap délelőttönként van fixen nyitva. Hogy alakult ez így?

Az egyensúlyra való törekvés miatt alakítottuk így a nyitvatartást. Egy szőnyeg megvásárlása nem a gyors impulzusokon szokott alapulni. Délelőtt fix nyitvatartással várunk mindenkit, majd délután külső megbeszélések, házhoz szállítások és időpont egyeztetés utáni vásárlók fogadása történik. Igyekszünk minél több információt online is megosztani, lehetőséget biztosítva az előzetes tájékozódásra. Szerencsére közel lakom a szőnyegbolthoz, így akár hétvégi időpont egyeztetésre is mindig van lehetőség.

Mi az, amit szerinted a leginkább értékelnek a vásárlóitok?

A nyugodt vásárlás lehetőségét, a személyes odafigyelést és a termékismeretet. Ahogy mondani szoktuk – nálunk a különbség tapintható: itt minden típust be tudunk mutatni személyesen is. Milyen vastag, milyen puha, milyen nehéz. Milyen a szőnyeg fekvése a padlón. Nálunk rá lehet lépni, le lehet rá heveredni vásárlás előtt. Vásárlás után pedig együtt örülünk az első fotóknak, mikor ismét hazatalál egy szőnyeg.

Bővebb információ: www.csabaszonyeg.hu

Fotók: Csaba szőnyeg

Iratkozz fel ingyenes elektronikus hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb tartalmainkról! FELIRATKOZOM

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!