Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története

Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült gesztenyéiről áradozott. De valahogy nekem már nem adatott meg az a fenséges ízű, egészséges gesztenye-majszolás élménye, mindig csak valami félig kemény, félig mállós, néha avas, gesztenyére cseppet sem emlékeztető gubacsokat sikerült beszereznem. Úgyhogy fel is adtam eme remek téli nassolást.

Néhány évvel ezelőtt egy olasz kisvárosban sétálva sült gesztenye illata csalogatott egy hangos olaszokkal telezsúfolt ligetbe: gesztenyeünnepet tartottak. Régi vaskályhákon sülő hatalmas szemű gesztenyék kínálták magukat. A rossz otthoni emlékeket feledve lelkesen vetettem bele magam a maroni habzsolásába. Ez tényleg ennyire finom? A liget másik oldalán felállított sátrakban pedig roskadoztak az asztalok a legkülönbözőbb gesztenyés ételkölteményektől. Észrevettem egy ismerőst, a gesztenyepürét. Monte Bianco! – mondták ők.

Gyorsan kiderült, hogy a felénk Hungaricumként nyilvántartott gesztenyepüré eredetileg olasz desszert. Elsőként egy 1475-ben nyomtatott firenzei szakácskönyvben tűnt fel, később a Borgia-k asztalán is gyakran előfordult. Így indult hódító útjára a „fehér hegy” – utalva a havas hegyre emlékeztető tejszínhabos halomra.

Ecsődi Kriszta írása