Hummusz, a keleti padlizsánkrém

Konyhánk és kamránk , Receptek

Régóta foglalkoztat, hogy készítsek itthon hummuszt. Igazából ennek a pontos okát nem tudom, hiszen eddig nem kerültem közelebbi ismeretségbe ezzel a keleti finomsággal, mindössze egyszer ettem egy barátnőmnél olyat, amit hipermarketben lehet kapni. Nem is volt azzal semmi gond, finom volt, ízlett. De valahogy mégsem adta vissza azt a kulináris élményt, amit a képzeletemben már ehhez a számomra egzotikus ételhez fűztem. Tévében láttam már, hogy miként készül és úgy gondoltam ezt ki lehetne itthon is próbálni, de egy dolgot nem találtam sehol sem, ez pedig a tahini/tahina vagyis szezámkrém. Sem hipermarketekben, sem pedig bioboltokban nem leltem, úgyhogy félre tettem a hummusz készítést – egy időre…

De most, hogy már tavaszodik, jönnek a friss zöldségek, meg a könnyű sült húsok, grillezések! Így hát ismét eszembe jutott, hogy hamarosan itt lesz a padlizsánkrém, meg a tzatziki szezonja, jönnek a mártogatósok, a kézzel csipegetések, ráérős esti falatozások, borozgatások a nyílt tűz körül. És mi ilyenkor a parázs fölött szoktunk kenyeret is pirítani, aminek olyan csodás íze van! No igen, majd arra, arra ki kell próbálni a hummuszt is!

Hirdetés

Mi is az a hummusz, és hogyan készül?

A hummusz (jelentése: csicseriborsó) egy közelkeleti krém, amit pitával, zöldségekkel lehet mártogatni. De a pitát meg is lehet vele kenni, és meg lehet tölteni zöldségekkel, sült hússal.

Disznótor kolbászok

Alapja a csicseriborsó amit, ha szárazon veszünk, akkor a lencséhez, sárgaborsóhoz, babhoz hasonlóan be kell áztatni, legalább egy éjszakára. Gyakorlott hummusz készítők azt mondják, hogy akkor az igazi, ha két-három napig is ázik, egészen addig, amíg csírázni nem kezd. Ilyenkor naponta kell cserélni rajta a vizet és közben át is kell mosni. Azonban van ettől egy egyszerűbb változat is: a konzerv. Ezt sok helyen lehet kapni és nem igényel már előkészületet, felhasználható rögtön.

Másik fontos alkotóeleme a hummusznak a tahini/tahina, vagyis a szezám paszta, ami tulajdonképpen pirított szezámmag és olívaolaj keveréke. Jellegzetes íze miatt van, aki nem szereti, ezért vannak receptek tahini nélküli hummuszra is. Ezen kívül fűszerek kellenek még (só, bors, fokhagyma, rómaikömény, koriander) és némi citromlé. Az egészet alaposan össze kell turmixolni, állagát tekintve tényleg a padlizsánkrémhez hasonlít, de talán attól egy kicsit habosabb, könnyebb. Ha nincsen pitánk, pirítóssal sem fog csalódást okozni.

Hozzávalók

Kb. 200 gramm csicseriborsó (a konzerv 215 gramm töltősúlyú volt), ehhez a mennyiséghez:

1.5-2 ek. tahini

2-3 gerezd fokhagyma lereszelve

1/2-1 citrom leve (ki mennyire szereti a savanykás ízeket, én egy citrom levét használtam)

fűszerek ízlés szerint (só, bors, római kömény, esetleg paprika, koriander)

A római köménynek nagyon markáns íze van, szerintem ezt valaki vagy szereti, vagy nem, de középút nincs, így hát bánjunk vele óvatosan! Az egész, szemes fűszereket mozsárban szépen össze lehet törni, a csicseriborsó levéből pedig lehet még adagolni a masszához, hogy megfelelően krémes állagot kapjunk.

És annak, aki hozzám hasonlóan nem jut hozzá a kész tahinihez:

100 gramm szezámmag, amit megpirítunk, majd ha kihűlt, akkor robotgépbe tesszük és 2-3 ek. olívaolajjal pépesítjük. Számomra így nem volt igazán jó, tehát tettem bele egy kicsi sót és pár csepp citromlevet, amivel viszont finom lett. Ez valóban paszta, de ha több olajat rakunk bele, akkor pedig hígabban folyó krém lesz.

Bátran javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki a csicseriborsó krémet, hiszen egy újfajta ízélménnyel fog gazdagodni az asztala. 

Simon Zsófia írása

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Március 25-én van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely a római katolikus egyház egyik legrégebbi ünnepe. Ezen a napon ünneplik Jézus fogantatását, vagyis születésének hírül adását.  Hiedelmek, népszokások Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Számos hiedelem, népszokás...

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!