
Tavasznyitó rózsaszeánsz – invitáló az alsópetényi Rózsavilágba
A társadalmi küldetésből született, helyi termékeket házias módszerekkel feldolgozó és kínáló kezdeményezés egy néhai hentesüzletben és a hozzá tartozó tájjellegű palóc portán rendezkedett be, melyet sok-sok ötlettel és összefogással újítottak fel a szívélyes vendégfogadás és a rózsakultúra népszerűsítése jegyében. A testet- lelket szolgáló tavaszi rózsanapon valóban e csodás virág körül forog minden.
A program egy rózsa-vadrózsa energizáló ital kóstolással indul, majd tavaszi megtisztulásként rózsás kézfürdő-szertartásban lehet részünk. Kézműves élményként elkészíthetjük saját rózsás fürdőpárnánkat, majd irány az élménybüfé: rózsatermékek bemutatásával, kóstolóval, vásárlási lehetőséggel folytatódik a nap. Közben a „Hozzuk divatba a rózsahasználatot!” címmel a rózsa kultúrtörténetéről és a rózsaszimbólumok használatáról hallhatunk érdekességeket. Az előadó nem más, mint maga az ötletgazda-háziasszony, a Rózsavilág tulajdonosa, Káli Betty. Őt kérdezzük elöljáróban mi is, rendhagyó küldetéséről:
Miként lesz a lakástextilek és az archaikus hímzések mesteréből rózsavilág-tulajdonos?
Belső motivációként hét éve talált meg a rózsa témája, mint kreativitást igénylő alkotótevékenység. Azelőtt, sőt a mai napig számtalan belsőépítészeti projektben vettem részt, fali- és bútorkárpitokat, függönyöket terveztem, a munkáimban gyakran visszanyúltam a hímzéshez, a szövéshez. Ezekhez az egyedi kézimunkákhoz ügyes kezeket kerestem itt Nógrád megyében. Ennek kapcsán megismertem a nógrádi nők életét, láttam, hogy szükségük van munkavégzési lehetőségekre, közösségi motivációkra. Megalakítottuk a Vidéki Női Életmód Programot, ami a háztáji gazdaságtól a kézművességen át a falusi turizmusig sok területet foglal magában. Szemléletfejlesztő programot indítottunk a környezetünkben lévő gyógynövények megismerésére, fürdőzsákokat, fürdőpárnákat készítettünk gyógynövényekből. Amikor a szomszédos Bér polgármestere a falu szépítésére több, mint 16 ezer tő rózsát ültetett a község különböző pontjaira, a rózsák további felhasználásán gondolkoztunk… Azonnal elmélyedtem a rózsa kultúrtörténetében, amihez nagy segítségemre szolgáltak Géczi János egyetemi tanár könyvei. Szakmai segítséget a Szent István Egyetem Konzervtechnológiai Tanszéke nyújt a tartósítószer-mentes technológiához.
Mik a Rózsavilág termékeinek különlegessége és milyen fázisban van most a vállalkozás?
A béri rózsák szirmaiból testet, lelket kényeztető wellness és gasztronómiai termékeket készítünk, három, jól elkülöníthető, de alapanyagában és hatásmechanizmusában hasonló területet lefedve:
A Rózsavilág Gasztronómiában édes, sós, pikáns és natúr rózsa ízeket kínálunk: szörpöket, szószokat, desszerteket, amelyekkel az étkezés garantáltan gourmet élvezet lesz!
A Rózsavilág Wellnessben ehető és bőrre kenhető kivonatok, cseppek és permetek várnak. Valamint rózsapárnák fürdéshez, alváshoz, fájdalomcsillapításhoz, mind a rózsa gyógyhatását hordozva.
A Rózsavilág Feeling szertartásai a kéz és lábfürdő, a szempárnás meditáció. Akár az intim szférában, vagy társaságban is felejthetetlen élményt nyújtanak. Mivel a rózsa a szerelem szimbóluma is, magától értetődik, hogy esküvőkön is jelen vagyunk a termékeinkkel, a nászszoba dekorációjától az üdvözlő italokon át a köszönő ajándékokig.
Aki ellátogat hozzánk, jól láthatja készülő terveinket is. Folyamatosan épül-szépül a Rózsaház látogatóközpontja, ahol a rózsabokor ültetéstől a szüretelésen át a feldolgozás folyamatáig szeretnénk megismertetni a rózsa téma gazdagságát. Egy nógrádi rózsaligettel körülvett vendégszállást tervezünk, ahol valóban minden a rózsáról szól majd az itt megpihenők részére. Ennek az álomnak az előfutára a tavaszi alkalmunk is, melyre szeretettel várunk mindenkit!
A program részvételi díja 8000 Ft/ fő, mely tartalmazza az élménybüfé árát, valamint egy 2000 Ft-os Rózsavilág Ajándékutalványt. A helyek száma korlátozott! Részvételi szándékodat legkésőbb 2022. március 11-ig tudod jelezni az [email protected] email címen. További információ a +36 20 954 0641 telefonon vagy a www.facebook.com/rozsavilag oldalon.
Fotók: Böjtös Kinga, Vizitkártya és Rózsavilág Archívum
Galéria
Böjtös Kinga
Enteriőr-Dj. , független szerző
vizitkártya
Cikkei a Lakáskultúra, Széplak, A mi otthonunk, Otthon&kert, Otthonok és megoldások magazinokban, az „Egy nap a városban” és a „Vizitkártya” blogon.
Minden, ami lakberendezés, enteriőr, képző-és iparművészet, design, kézművesség, otthonteremtés, belsőépítészet, fotózás.
Neked ajánljuk
Amikor a tudomány és a szépség találkozik – A Greenodour története
Vannak történetek, amelyek nem egyetlen, előre kijelölt út mentén...
Hány fürdőszoba kell egy családi házba?
Amikor álmaid otthonát tervezed vagy egy meglévő házat alakítasz át,...
Családi értékekből országosan ismert márka – A NaturCleaning története
Vajon milyen tisztítószert választ egy vegyészmérnök a saját...
Amikor a tudomány és a szépség találkozik – A Greenodour története
Vannak történetek, amelyek nem egyetlen, előre kijelölt út mentén...
Sárgabarackos pite recept: omlós és lédús nyári finomság
A napszínű, lédús sárgabarackok idénye javában tart. Biztosak...
Levendulás nyári receptek: szörp, fagylalt, keksz és fűszerkeverék
Ma már hazánkban sem ismeretlen vendég a konyhánkban a levendula, a...






















