Bali Enikő Instagram posztjai lenyűgöző és varázslatos otthonáról...
Isten hozott a Kékpados Házban, meseszép balatonfüredi vendégházunkban!
Álmunk volt egy olyan régi ház, melyben lelassít a múlt szele, de mégis kielégíti minden mai igényünket. 15 éve bukkantunk rá Balatonfüred óvárosában egy zsákutca végén, sőt, még annál is tovább, a sövényen túl a 200 éves kőházra, amit évekig az otthonunknak is nevezhettünk, melyet most szeretnénk Veletek is megosztani. Balatonfüred legújabb vendégháza szeretettel vár Benneteket!
A balatonfüredi Kékpados Vendégház története valószínűleg az 1790-es években kezdődött, amikor Siske faluban egy módos parasztház istállójaként épültek meg az egy méter vastag kőfalak. Bár az építés évét homály fedi, korára a környék beépítéséből következtetünk. Az azonban már teljesen bizonyos, hogy az épület szerepel az 1858-as kataszteri felmérés térképén. A Fortepanon fellelt 1960-ban készült fotóról pedig tudjuk, hogy az egykori istálló folytatásában húzódott egy még ennél is nagyobb épület, melynek nyomát őrzi a macskalépcső melletti rövid falszakasz. A házhoz vezető utca, a Huszka Jenő utca sem létezett még ekkor, ugyanis Balatonfüred egyik ikonikus temploma, a református templom fölötti domboldal még legelő volt.
Balatonfüredi vendégházunk szolgáltatásai
Az emeleten található négy hálószobánkban összesen nyolc főt tudunk kényelmesen elszállásolni. További két fő számára az emeleti nappaliban található kinyitható kanapén tudunk szállást biztosítani. A vendégházban két teljeskörűen felújított fürdőszoba és két WC szolgálja a vendégek kényelmét.
A nagy együttlétek tökéletes helyszíne a házban található két nappali, a nagy ebédlő (10 fős asztallal) és a 60 négyzeméteres kültéri terasz. A teljesen gépesített, felszerelt konyha pedig a közös főzések színtere lehet.
Kisgyermekes családoknak mobil gyerekágyat teljesértékű matraccal, etetőszéket, WC szűkítőt, mosdóhoz fellépőt és a lépcső tetejére felszerelhető leesésgátlót biztosítunk.
Az udvaron homokozó, hintaszék, hinta, csúszda és trambulin áll a gyerekek rendelkezésére.
Áraink
Május 1-től szeptember 30-ig és iskolai szünetek, ünnepi időszakok:
100 000 Ft/éj 6 fő részére, minden további személy 9000 Ft/fő/éj (maximum 10 fő)
Október 1-től április 30-ig (kivéve iskolai szünetek és ünnepi időszak):
90 000 Ft/éj 6 fő részére, minden további személy 7000 Ft/fő/éj (maximum 10 fő)
Idegenforgalmi adó: 2024-ben 650 Ft/fő/éj 18 éves kortól.
A vendégház minimum 2 éjszakára foglalható, július és augusztusban minimum 4 éjszakára.
Gyermekeknek 2 éves korig díjmentes.
Balatonfüredi vendégházunk képgalériája
Balatonfüred nevezetességei, látnivalók
Balatonfüred nevezetességeinek, látnivalóinak felfedezéséhez ajánljuk a www.balatonfured.hu oldalt. Ha pedig a környéken szeretnétek barangolni, akkor nem érdemes kihagyni Tihanyt, Veszprémet és a Balaton-felvidék varázslatos falvait sem.
Foglalás, érdeklődés
Petrik Ida
Telefon: +36 20/399-7185
Email: kekpadoshaz@gmail.com
A balatonfüredi Kékpados Vendégház üzemeltetője: Lazányi János Gyula
NTAK regisztrációs szám: MA23078469
Adószám: 48179791-1-33
Szívesen olvasnál a vidéki életről, vidéki otthonokról, programokról, eseményekről? Légy a Vidéki Élet Magazin olvasója!
Neked ajánljuk
Ehető virágok a vidéki kertben
Mit gondoltok, a vidéki kertekben mekkora szerepük van a virágoknak?...
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....