
Kiskerti növényjelölő táblák
Egyik kedvenc napom az évben, amikor végre elég meleg lesz ahhoz, hogy kint ücsöröghessünk a teraszon vagy az erkélyen. Előkerül a kerti bútor a párnákkal, a grillsütő, a mécsestartók, no és persze elérkezik a benti virágok kiköltöztetésének és a palánták elültetésének az ideje. Az idén úgy éreztem, még valami kis apróság hiányzik a tökéletes összképhez – így nekifogtam, és készítettem néhány növényjelölő táblát.
Hozzávalók:
– kisméretű falapok
– akrilfesték (2 féle szín)
– szalvéta dekopázsolni
– dekopázs ragasztó és lakk
– kontúr (ezüst)
– alkoholos filc (vékony)
– ecsetek, vizes edény
– olló
Elkészítés:
- Hobbiboltban vásároltam az alapot, fa táblácska néven. Persze házilag is elkészíthető, de én égi jelnek tekintettem, hogy az első helyen pont olyat találtam, amilyet elképzeltem.
- Rózsaszín akrilfestékkel (ami vízállóra szárad) sorra bekentem minden tábla egyik lapját, és hagytam száradni.
- Miután megszáradt a felső oldal, megfordítottam, és a hátsó lapot zöldre festettem.
- Száradás után az oldalát is körbekentem, a vízállóság kedvéért.
- Szalvétából kivágtam a mintákat és dekopázs ragasztóval rögzítettem őket, némelyiket a zöld, másokat a rózsaszín felületen.
- Amikor megszáradt, ezüst kontúrral körberajzoltam a formákat.
- Újabb száradási idő után alkoholos filccel ráírtam a neveket.
- Végül az egészet lelakkoztam (olyan dekopázs ragasztót használok, ami egyben lakk is)
Lévai Magdolna írása
Neked ajánljuk
Amikor a tudomány és a szépség találkozik – A Greenodour története
Vannak történetek, amelyek nem egyetlen, előre kijelölt út mentén...
Hány fürdőszoba kell egy családi házba?
Amikor álmaid otthonát tervezed vagy egy meglévő házat alakítasz át,...
Top 15 vidéki étterem, ahova érdemes ellátogatni a nagybetűs gasztronómiáért A magyar vidék gasztronómiai térképe egyre sűrűbb
A magyar vidék gasztronómiai térképe egyre sűrűbb A hazai...
Családi értékekből országosan ismert márka – A NaturCleaning története
Vajon milyen tisztítószert választ egy vegyészmérnök a saját...
Amikor a paprika hazahív – A Fajszi Paprika Manufaktúra története
Gyerekkorában Dóri számára a paprika nem romantikus családi örökség...
A fazék, ami többet mondott minden virágnál – a Csíz Sajtműhely története
A Csíz, amin tényleg mosolyog az ember Kun Anitát egy csodás,...

