Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál 2022

Programajánló , Korábbi programok

2022-ben augusztus 17-20. között rendezik meg a Nemzetközi Néptáncfesztivált Mohácson

A négy napos mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválon magyar és külföldi tánccsoportok egyaránt képviseltetik magukat a közönség szórakoztatása és kulturális élménynyújtás érdekében. A hazai előadók mellett lesznek észak-macedón, délszláv, román, lengyel és spanyol tehetségek egyaránt, akik mind betekintést adnak hazájuk tánckultúrájába. Az első három napon önálló műsorok fogják egymást váltani, míg a negyedik nap egy menettáncos felvonulást tekinthetnek meg az érdeklődők a város főutcáján. Ezután gálaműsorral zárul az idei mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál a Deák téren, majd nyitott táncház várja este a látogatókat.

Mohácsi Néptáncfesztivál 2022

A Mohácsi Néptáncfesztivál 2022-es programja

2022. augusztus 17. 20:00 (SLAMI udvar – egykori kertmozi)
Sátorhelyi Néptáncegyüttes (Sátorhely)
Khelipeske Rom Táncegyüttes (Pécs)
KUD „Ilinden” (Észak-Macedónia)

2022. augusztus 18. 20:00 (SLAMI udvar – egykori kertmozi)
Zora Néptáncegyüttes (Mohács)
Balassi Táncegyüttes (Békéscsaba)
ARDELEANA Néptáncegyüttes (Románia)
KUD „Kraluš“ Stupnik (Horvátország)

2022. augusztus 19. 20:00 (SLAMI udvar – egykori kertmozi)
Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Mohács)
Szivárvány Szlovák Néptáncegyüttes (Kiskőrös)
Spod Turbaca (Lengyelország)
Asociación de Coros y Danzas de Granada (Spanyolország)

2022. augusztus 20.
19:30 Néptáncosok felvonulása a Szabadság utcán
20:00 Gálaműsor a Deák téren

Fotók és bővebb információ: mohacs.hu

 A mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválhoz hasonló  vidéki programokat megtalálod folyamatosan frissülő PROGRAMAJÁNLÓNKBAN!

Mohácsi Néptáncfesztivál 2022

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

A fazék, ami többet mondott minden virágnál – a Csíz Sajtműhely története

A Csíz, amin tényleg mosolyog az ember Kun Anitát egy csodás, toszkán hangulatú vállalkozói vacsorán ismertem meg és nagyon sokat nevettünk együtt azon az estén. Így, amikor később megtudtam, hogy sajtműhelyének neve Csíz, jót mosolyogtam a többszörös szójátékon. A...

Legolvasottabb

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!