Pásztornap a Budai Fonóban

Programajánló , Korábbi programok

Március 26-án ismét megrendezik a híres-hírhedt Pásztornapot a Budai Fonóban. A pásztorság ősi, államiságunk előtti mesterségünk, amelynek utolsó utáni képviselői még ma is terelik a jószágot, és végzik el a juhászat, gulyás- vagy csikósmesterség körüli temérdek teendőt. A pásztorok a külső hatásoktól való elszigeteltségük miatt a magyar népi kultúra legfontosabb megőrzői, kútfői voltak. Hitviláguk, iparművészetük, muzsikájuk, énekeik, táncuk kultúránk legértékesebb részét őrzi, írásbeliségünk előtti emlékezet kel életre bennük. A Pásztornapra ma élő nagy tudású pásztorokat hívnak meg, akik énekben, táncban, valamilyen hangszerjátékban, vagy más mesterségben kiemelkedőek. 

A program során a Hungarikummá nyilvánított karcagi birkapörkölt készítését is bemutatják, melyet meg is tudnak majd kóstolni a résztvevők. A Karcagi Birkafőző Fesztiválon évek óta az első helyet elnyerő Csontos György juhász és fiai készítik ezt a pompás étket, ősi hagyomány szerint a fejet is belefőzve. Énektanulás és tánctanulás, beszélgetések várnak a Pásztornapra látogatókra. Az estet gálaműsor zárja, ahol a legjobb énekes pásztorok mellett pásztortáncokat is megcsodálhat a nagyérdemű.

Hirdetés

Bővebb információ és fotó: www.tanchaz.hu

TIPP! Nézd meg többi vidéki programajánlónkat is!

Neked ajánljuk

Legújabb cikkek

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

Csillagles és szőlőhegyi romantika a The Cottage vendégházakban

The Cottage vendégházak romantikus, vidéki elvonulást kínálnak pároknak, családoknak.

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!