„Mindent a természet hívására építettem” – interjú a Dekor és Mentha és a KertÁlmodó megálmodójával
Zenészként indult, ma már terekben, kertekben és közösségi élményekben komponál. A Dekor és Mentha blog és shop követői egy érzékeny alkotói világba csöppennek, a KertÁlmodó kertjeiben finoman fonódik össze esztétika és ökológiai szemlélet, a LÉT-idő programokban pedig művészi történetmesélés és csendes természetkapcsolat születik. De hogyan is indul egy ilyen út, és mi tartja mozgásban ezt a sokszínű, mégis mélyen összefüggő világot? – erről beszélgettünk a mögötte álló alkotóval, Borbás Ágival.
Zenétől a természetig
Zenészként indultál – hogyan jutottál el a természet és a kerttervezés világáig?
Valóban, a pályám a zenével kezdődött – és ezt a művészi látásmódot a mai napig magamban hordozom. A zene egyfajta belső tájékozódási pont számomra: ritmus, harmónia, csend – ezek a fogalmak ugyanúgy jelen vannak egy kert megtervezésében, mint egy zenei kompozícióban. A természethez való vonzódás mindig is ott volt bennem, de idő kellett, míg megértettem, hogy a kreatív energiáim nemcsak hangokban, hanem virágzó terekben, növényekben, illatokban és élményekben is otthonra találnak. Így született meg a Dekor és Mentha, majd később a KertÁlmodó és a LÉT-idő.
Hogyan indult a Dekor és Mentha, és mi volt az eredeti célod vele?
A Dekor és Mentha először csak egy blog volt – egyfajta kis menedék, ahol kiírhattam magamból, amit a természet, az otthonosság és az alkotás jelent számomra. Mindig is vonzott a kert, a növények, a kézzel készített dolgok világa. Akkor még nem gondoltam, hogy ebből egyszer shop, majd szolgáltatás is lesz. A közösség, ami köré szerveződött, lett a motorja mindennek – az ő visszajelzéseik, igényeik tereltek a tudatosabb építkezés felé.
KertÁlmodó alkotóműhely – ahol a zenei és művészi múlt találkozik a természet jelenével
Mit képvisel a KertÁlmodó kerttervező műhely, és kinek szól?
A KertÁlmodó egyfajta természetre hangolt alkotóműhely, ahol a kerttervezés nem csupán funkcionális vagy dekoratív célt szolgál, hanem művészi és ökológiai téralkotás is. A zenei és művészi múltam ebben is benne van – ritmusokban, hangulatokban, térkompozíciókban gondolkodom, ugyanakkor mélyen foglalkoztat a biodiverzitás, a természetes ökoszisztémák támogatása is.
Szeretem, amikor egy kert nemcsak szép, hanem élő, gazdag és a növények egymást támogatva élik az életüket – ahol helye van az őshonos növényeknek, a beporzóknak, a természetes folyamatoknak. A KertÁlmodó azoknak szól, akik egy olyan térre vágynak, ami egyszerre esztétikus, ökologikus és lelket érintő – ahol minden elem kapcsolódik valami mélyebb, megtartó közeghez .
És akkor itt kapcsolódik be a LÉT-idő program is?
Pontosan. A LÉT-idő – Lélek, Érzékek, Természet program tulajdonképpen a természethez való visszatalálás legmélyebb rétege. Ez már nem a formák vagy a növények szintjén működik, hanem a belső csend, a figyelem és az erdő kapcsolatán keresztül. Erdőmerüléseket szervezünk, történetekkel, meditációval, néha egy kis művészettel fűszerezve – ezek nem túrák, hanem belső utak a természet által. Egyre többen keresik ezt, különösen városiak, akik érzik, hogy valami hiányzik az életükből, de még nem tudják megfogalmazni, mi is az pontosan. A LÉT-idő erre ad nekik lehetőséget.
A blog, a shop, a kerttervezés és az erdőmerülés mellett most egyetemet is végzel. Hogyan fér meg mindenez egymás mellett?
Kihívás, de egyben óriási inspiráció is. Az egyetem keretet adott, mélységet, elméleti hátteret – ugyanakkor néha éreztem, hogy nehéz összehangolni a rendszeres elvárásokat az intuitív, alkotói működésemmel. Mégis hiszem, hogy a kettő egymást tudja erősíteni. A művészi háttér segít abban, hogy új szemmel nézzem a szakmát, a tudományos oldal pedig megtanít arra, hogyan építsem fel ezt fenntarthatóan és átláthatóan.
Sokszor kellett döntéseket hoznom: mi fér bele, miről mondok le. De minden nehézség visszavezetett ahhoz a kérdéshez: „Mi az, ami élni akar bennem?” És minden válasz ugyanoda mutatott: természet, emberek, kapcsolódás.
Mi a célod a következő időszakra?
Szeretném még szorosabbra fonni ezt a három szálat: a Dekor és Mentha kreatív világát, a KertÁlmodó szakmai és ökológiai szemléletét, és a LÉT-idő belső, intuitív utazásait. Mert hiszem, hogy együtt adnak teljességet. Emellett szeretnék egyre több embert elérni és közösséget építeni – nem tömegeket, hanem érzékeny, elkötelezett embereket.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnod mindezt, mit mondanál?
Azt, hogy minden, amit létrehozok, a természet hívására születik – és az ember vágyára, hogy újra kapcsolódjon hozzá.
Fotó: Borbás Ágnes
További lélekemelő természetről és kertekről szóló cikkekért, látogass el HÁZUNK ÉS KERTÜNK rovatunkba!
Ne maradj le legfrissebb cikkekinkrők, iratkozz fel hírlevelünkre! FELIRATKOZOM!
Több mint 50 év hagyománya és kézműves precizitás – bemutatkozik a Jován családi vállalkozás
Egy családi vállalkozás, ahol a kő nemcsak alapanyag, hanem örökség...
Élő kerítés, a vidéki nyugalom záloga – Hogyan válasszunk sövényt?
A vidéki élet egyik legnagyobb adománya a csend és a természet...
Fenntartható elegancia – tudatos esküvők és rendezvények a modern vidéki élet szolgálatában
A rendezvényszervezés ma már jóval többről szól, mint látványról és...
Húsvéti kalács: hagyomány, illat és egy bevált recept
A húsvéti ünnepkör egyik legkedvesebb és legillatosabb hagyománya a...
Medvehagyma pesto
A közelgő medvehagyma szezont nem érdemes kihagyni. Általában...
Két lélekmelengető receptötlet a szürke téli hónapokra
A karácsonyi dínomdánomnak már vége, beköszöntött a kicsit komor...
