5 borvidék borászát jelölték az idei „Év Bortermelője” díjra

Öt kiváló borász között dől el, ki kapja 2022-ben hazánk legmagasabb borászati elismerését, azaz ki lesz az Év Bortermelője. Itt nem egyes borok versenyeznek, hanem a borászok hosszútávú munkáját, sikereit, eredményeit értékelik. A jelöltek bemutatását kétkörös szavazás előzi meg. Az első fordulóban a Magyar Bor Akadémia borszakértőktől, a hazai gasztronómia jeles képviselőitől és a szaksajtótól is szakmai ajánlásokat gyűjt. Négy jelöltet ez a grémium választ, egyet pedig a korábbi évek díjazottjai neveznek meg. Az Év Bortermelője cím elnyerőjét végül a Magyar Bor Akadémia tagjai szavazzák meg, melyet december 8-án hirdetnek ki.
Az elismerést 31 évvel ezelőtt ítélték oda először, akkor Tiffán Ede, a Villányi borvidék jeles képviselője kapta.

Figula Mihály – Balatonfüred-Csopaki borvidék
Édesapja alapította az egyik vezető borászatot a borvidéken, amit sajnálatosan korai halála óta vezet. Harminc hektáros birtokukról elsősorban fehérborokat és főként olaszrizlinget állítanak elő. Könnyű, gyümölcsös borokat éppúgy kínálnak, mint testesebb fajtákat. Számos hazai és világversenyen szereztek már elismerést. Édesapja 2000-ben már megkapta az „Év Bortermelője” elismerést, őt pedig 2001-ben az Év Fiatal Magyar Borásza díjjal tüntették ki.

Günzer Tamás – Villányi borvidék
Ő is a felmenőinek köszönheti a szőlő és a bor szeretetét, Első, 0,3 hektáros szőlőültetvényét édesapjától kapta a diplomaosztójára, mely mára 66 hektáros birtokká fejlődött. Az ültetvények nagy része kékszőlő, több mint 20 borfajtát készítenek. Díjnyertes borokban ő sem szűkölködik. Rose borukat három egymást követő évben az Év Legjobb Újborának választották. 2015-ben az „Év Agrárembere„ lett. A családi hagyományokat folytatva, két fiatal felnőtt gyermeke is a borászatban dolgozik.

Lamport József – Egri borvidék
Borász édesanyja szerettette meg vele a szakmát. Csaknem 20 éve dolgozik az Egri borvidéken, azóta a noszvaji Thummerer pincészet főborásza. Az 1984 óta folyamatosan bővülő gazdaság mára 100 hektárt foglal magába. A borkészítés során előszeretettel ötvözi a hagyományos és az egészen modern technológiát. Úgy tartja, a bor készítése művészet és folyamatos tanulással, fejlődéssel járó tevékenység.

Liptai Zsolt – Pannonhalmi borvidék
A Pannonhalmi Főapátság főborásza. Már kisgyerek korában is tudta, hogy kertészettel szeretne foglalkozni. Fiatal borászként a kaliforniai Napa-völgyben is gyakorlatot szerezhetett. Pannonhalmán csaknem 20 éve dolgozik. A borkészítés minden munkafázisa a szenvedélye. Az ő borait sem kerülték el a nemzetközi díjak. Az 50 hektáron művelt szőlő nagyobb része fehér, kisebb része kékszőlő.

Vesztergombi Csaba – Szekszárdi borvidék
Családjában sokadik generációs borász. Ő is büszkélkedhet külföldi tapasztalattal, pályája kezdetén Ausztráliában tölthetett egy szüreti időszakot. Ma 27 hektáron gazdálkodik a család, melynek nagy része fiatal kékszőlő. Édesapja, Vesztergombi Ferenc 1993-ban már megkapta a megtisztelő „ Év Bortermelője” kitüntetést.

Képek: a pincészetek közösségi oldalairól
Neked ajánljuk

Kedvencünk a sokoldalú pitypang – a pitypang szörp és pitypang méz receptje
Készíts velünk pitypang szörpöt és mézet! Pongyola pitypang,...

„Egy vállalkozás növekedésének alapja a belső folyamataiban, lendülete az időgazdálkodásban rejlik.” Diána egyedi módszerrel mentorálja a vidéki vállalkozásokat
Marsi-Boldoczki Diána vállalkozásfejlesztő szerint mindegy, hogy...

Így lesz a kert a ház legfontosabb közösségi tere
Ha otthonunkhoz egy kert is tartozik, jó ha tudjuk: rendkívül...

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! Kreatív kézműves ötletek újrahasznosított virágtartókhoz
A muskátli igazán jól mutat újrahasznosított kaspóban is. Egyszerű...

Kedvencünk a sokoldalú pitypang – a pitypang szörp és pitypang méz receptje
Készíts velünk pitypang szörpöt és mézet! Pongyola pitypang,...

A magyarországi spárgatermesztés története
Az alföldi spárga Ha a spárga-szó felmerül, akkor mindig eszünkbe...