Berzselt húsvéti tojások – készítsd velünk!

Berzselt húsvéti tojás – lépésről lépésre
A berzselt vagy másnéven növényrátétes tojásokhoz gyűjtsünk szép formájú, érdekes szélű növényeket. A növényeket kissé benedvesítve helyezzük a tojás felületére. A kis leveleket az eres felükkel tapasztjuk a tojás felületére, így szebb lesz a lenyomatuk. Vékony szálú nejlonharisnyából (kiválóan újrahsznosíthatók a felszaladt, elszakadt darabok, amiből gondolom, minden háziasszonynak akad bőséggel) vágjunk ki egy négyzetalakú a darabot, majd mint egy kis batyuba csomagoljuk bele a tojást.
A harisnya végét, mintha zsák száját kötnénk be, vastag cérnával kössük össze. A harisnyával rászorított leveles tojást vöröshagyma héjának főzetébe tegyük.
Ha csak a vöröshagyma héját használjuk fel, szép rozsdabarna színt kapunk. Lilahagymával pedig sötétbordó festőlével dolgozhatunk. A kétféle hagyma héja együtt is használható. Így egy újabb érdekes festőlevet kapunk. Fontos, hogy sok hagymahéjat gyűjtsünk össze és egy nagyobb fazékban főzzük, mint a teát, de hosszabb ideig. A levet szűrjük le. A festőlé lehet forró is, amikor belehelyezzük a tojásokat. Élénkebb színű lesz a tojás, ha több hagymahéjat sikerül összegyűjtenünk. Jobban kirajzolódnak a levelek lenyomatai, ha hosszabb ideig vannak a tojások a festőlében. Miután kivettük a tojásokat, óvatosan kicsomagoljuk a harisnyadarabból. Ha megszáradt a tojás, szalonnabőrrel vagy egy kisdarab vajjal töröljük át, kenjük be, így a színek élénkebbé válnak és csodaszép, fényes tojásokat kapunk.
TIPP! Ha nincsen kedved kifújni a tojásokat, a hagymalében meg is főzheted. Mire megfő, a lé tökéletesen befogja a tojásokat és már készen is vannak a berzselt húsvéti tojások!
Az ünnepi asztalról ne hiányozzon a húsvéti kuglóf sem, remekül mutat majd a berzselt húsvéti tojások mellett!
Húsvéti programajánlónkért kattints ide: PROGRAMOK VIDÉKEN
Neked ajánljuk
Hány fürdőszoba kell egy családi házba?
Amikor álmaid otthonát tervezed vagy egy meglévő házat alakítasz át,...
A kék ötven árnyalata – egy lakberendező stílusos vidéki otthona
A lakberendező is ember, nem is akármilyen. Benke Zsófia...
Top 15 vidéki étterem, ahova érdemes ellátogatni a nagybetűs gasztronómiáért A magyar vidék gasztronómiai térképe egyre sűrűbb
A magyar vidék gasztronómiai térképe egyre sűrűbb A hazai...
Családi értékekből országosan ismert márka – A NaturCleaning története
Vajon milyen tisztítószert választ egy vegyészmérnök a saját...
Sárgabarackos pite recept: omlós és lédús nyári finomság
A napszínű, lédús sárgabarackok idénye javában tart. Biztosak...
Levendulás nyári receptek: szörp, fagylalt, keksz és fűszerkeverék
Ma már hazánkban sem ismeretlen vendég a konyhánkban a levendula, a...

