A vidéki élet és munkavállalás szépségei

Hírek

A vidéki élet sokak számára igencsak vonzó létforma – sőt, ma már a nyüzsgő nagyvárosokból sokan menekülnek a csendesebb, stresszmentesebb környezetbe. Elárulunk egy titkot továbbá: vidéken is van élet, munka, civilizáció, sőt! Hazánkban kifejezetten szép városaink, községeink, természeti értékeink is megerősíthetik ezt a vidéken élők – vagy épp vidékre költözők.

Vidéken sincs hiány a munkalehetőségekből Magyarországon

Tévhit az is, hogy vidéken ne lenne munkahely. Sőt, ha megnézzük hazánk vidéki városait, azt is láthatjuk, hogy sok nagy hazai és nemzetközi vállalat választja magának helyszínéül az egyes településeket. Legyen szó BMW-gyárról vagy akkumulátorgyárról, a legnagyobb vidéki város, Debrecen kifejezetten vonzó és erős e téren. Ráadásul adott a városi infrastruktúra, programlehetőségek is.

Debrecen városában sokféle álláslehetőség elérhető, sok új embert keresnek például az ügyfélszolgálatos pozíciókban is manapság. Az aktuális munkák elérhetőek a https://debrecenallas.hu/allasok/vevoszolgalat-ugyfelszolgalat linkre kattintva, de egyéb kategóriákra is szűrhetünk képzettség és relevancia szerint a helyi álláskereső debrecenallas.hu oldalán.

Miért érdemes vidéken munkát vállalni?

Csendesebb és nyugodtabb környezet, alacsonyabb megélhetési költségek, szorosabb közösségi kapcsolatok, szabadidős tevékenységek, mentális jólét – sok-sok érv szólhat amellett, hogy valaki a vidéki élet mellett tegye le a voksát. A munkahelyek is megbecsülik a megbízható munkaerőt, hosszú ideig maradhatunk akár egy cégnél – persze ez egy nagyvárosban is lehetséges, de általánosságban nagyobb lehet a fluktuáció mértéke. Az ember itt kevésbé érzi majd magát robotnak, mint mondjuk egy felhőkarcolóban túlórázva. A munka-magánélet egyensúly is nagyobb eséllyel fennállhat, de azt se feledjük, hogy a digitalizáció és a távmunka korában még akár nagyvárosi cégeknek is dolgozhatunk – madárcsicsergés mellett.

Hirdetés

Élet és munka a vidéki Magyarországon

Bármilyen furcsa is, a vidéki élet nem arról szól, hogy az emberek mindenhol kapálnak, lovon járnak, vagy épp távol lennének a világon elérhető információktól és a civilizációtól. Sőt, az internet és a globalizáció korában szinte minden ugyanúgy elérhető, mint a nagyvárosokban. Sőt, ha a gazdag helyi kultúráról, a hagyományokról vagy ízletes ételekről, hungarikumokról beszélünk, akár még több értéket is találhatunk ilyen szempontból – mint például a debreceni páros kolbász! (X)

Ne maradj le újdonságainkról, iratkozz fel Frissen Vidékről hírlevelünkre!

 

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

jeles napok

Beszélgessünk a szőnyegekről – interjú egy igazán otthonos témában

Egy nagy múltra visszatekintő szőnyeg gyártó és tervező, családi vállalkozás bemutatása.

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!