Reflektorfényben a vidéki vállalkozók – vörösszőnyeges eseményen adták át az Év Vidéki Vállalkozói díjakat

Hírek

Magyarországon először! Vidéki Vállalkozók Éjszakája powered by Volkswagen Díjátadó Gála

Vörös szőnyeg és telt ház várta a több, mint háromszáz vendéget az Eiffel Műhelyházban, ahol megrendezték az első Vidéki Vállalkozók Éjszakája powered by Volkswagen eseményt. A gála nemcsak díjátadó volt, hanem a hazai vidéki vállalkozók ünnepe – egy elegáns, mégis közvetlen esemény, amelyen először kerültek reflektorfénybe kizárólag vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások.

A kezdeményezés már az indulás évében hatalmas érdeklődést váltott ki: közel 300 pályázat érkezett 136 vállalkozástól, az ország 110 településéről.

Vidéki Vállalkozók Éjszakája

Humor, történelem és inspiráció – Litkai Gergely és Katona Csaba először együtt a színpadon a Matyodesign hímzőnőivel

A gálaest különleges kulturális pillanattal indult: Katona Csaba történész és Litkai Gergely humorista először álltak közösen színpadon. Történelem és humor – a magyar vállalkozók múltját és jelenét idézték meg, miközben a közönség egyszerre nevetett és olykor magára is ismert. A Matyodesign hímzőnőinek produkciója pedig megidézte, mennyire gazdag és sokszínű a magyar vidék, és hogy a hagyományainknak ma is van helye az életünkben. A műsoruk tökéletesen megalapozta az este hangulatát: elegáns, inspiráló és szerethető, pont mint a vidéki vállalkozások világa.

Zelna borászat, Mérmű Stúdió, vidéki otthon, Balatonfüred

Petrik Ida: „Minden álmomat felülmúlta az érdeklődés” – megmozdult az egész ország

Petrik Ida, a Vidéki Vállalkozók Éjszakája ötletgazdája, valamint a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK) ügyvezetője elmondta:

„Hisszük, hogy a magyar gazdaság valódi ereje a vidéki vállalkozásokban rejlik. Amikor elindítottuk a felhívást az Év Vidéki Vállalkozói díjakra, a célunk az volt, hogy reflektorfénybe állítsuk a vidéken működő kkv-kat. Minden álmomat felülmúlta az érdeklődés, és különösen örülök, hogy a bejelentés után megmozdult az egész ország és ennyien csatlakoztak, támogattak és akartak segíteni. Ez is azt mutatja, hogy a vidék jövője közös ügyünk és együtt többre vagyunk képesek.”

Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója így fogalmazott: „A Volkswagen számára természetes döntés volt névadó partnerként támogatni a kezdeményezést. Mi is azoknak a vállalkozóknak vagyunk a partnerei, akik nap mint nap úton vannak – szó szerint és átvitt értelemben is – hogy értéket teremtsenek a magyar vidéken.”

Zelna borászat, Mérmű stúdió, rusztikus lakberendezési ötletek,

Az est díjazottjai – a vidéki sikerek új generációja

A díjakat kilenc kategóriában osztották ki, az OPTEN szakmai támogatásával. A fődíjat, Az Év Vidéki Vállalkozója 2025 címet Egyed Károly, a Sarkpont Zrt. vezetője nyerte el, az Év Fiatal Vidéki Vállalkozója díjat pedig Okvátovity Dóra, a Fajszi Paprika ügyvezetője kapta.

A vállalkozások sokszínűsége lenyűgözte a zsűrit – a mezőgazdaságtól a fenntartható energián át az e-kereskedelemig számos iparág képviseltette magát.

Ízek, közösség, minőség

A gála nemcsak az elismerésről, hanem az élményekről is szólt. Az este során számos gasztronómiával foglalkozó vidéki vállalkozás ételeit és italait kóstolhatták a vendégek. 

A helyszínt ünnepi hangulat, zene és közösségi energia töltötte meg: „A Vidéki Vállalkozók Éjszakája powered by Volkswagen egy új hagyomány kezdete – egy este, amikor a vidéki vállalkozók vörös szőnyegen vonulnak be, közösen ünneplik sikereiket és megkapják a figyelmet, amit megérdemelnek.”

Zelna borászat, Mérmű stúdió, rusztikus lakberendezési ötletek,

Az Év Vidéki Vállalkozói díjak 2025

Az Év Vidéki Vállalkozója 2025 a Volkswagen támogatásával – Egyed Károly, Sarkpont Zrt.

Az Év Fiatal Vidéki Vállalkozója 2025 – Okvátovity Dóra, Fajszi Paprika

Az Év Dinamikusan Fejlődő Vidéki Vállalkozása 2025 a KAVOSZ támogatásával:

Mikrovállalkozás kategória – Természetízei.hu

Kisvállalkozás kategória – Greenman Kft.

Középvállalkozás kategória – Pirex-98 Kft.

Az Év Felelős Vidéki Foglalkoztatója 2025 a Thermal Hotel Visegrád támogatásával

Mikrovállalkozás kategória – B&M Marketing Kft.

Kisvállalkozás kategória – Barta Autó 2000 Kft.

Középvállalkozás kategória – Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft.

Az Év Innovatív Vidéki Vállalkozása 2025 a Goodwill Consulting támogatásával

Mikrovállalkozás kategória – Nova Terra Kft.

Kisvállalkozás kategória – Losonczi Innovation Kft.

Az Év Hagyományőrző Vidéki Vállalkozása 2025 a Matyodesign támogatásával

Mikrovállalkozás kategória – HB Mangalica Farm

Kisvállalkozás kategória – Prónay-kastély és Vendégházai Alsópetény

Középvállalkozás kategória – Malom és Kacsa

Az Év Többgenerációs Vidéki Vállalkozása 2025 a Quality Direct támogatásával

Mikrovállalkozás kategória – Farmer Lánya / Melon Agro Kft.

Kisvállalkozás kategória – Proko Travel Kft.

Zelna borászat, Mérmű Stúdió, vidéki otthon, Balatonfüred

Az Év Fenntartható Vidéki Vállalkozása 2025 a Folprint Zöldnyomda támogatásával

Mikrovállalkozás kategória – Seed Bonbon Handmade Kft.

Kisvállalkozás kategória – Katica Tanya Élményközpont

Középvállalkozás kategória – Wagner Solar Hungária Kft.

Az Év Társadalmilag Felelős Vidéki Vállalkozása 2025

Mikrovállalkozás kategória – Rózsavilág

Kisvállalkozás kategória – Natur Cleaning

Középvállalkozás kategória – Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Zrt.

Az Év Vidéki Vállalkozója Közönségdíj 2025 – A Fogadó

Az Év Vidéki E-kereskedője Különdíj 2025 a Shoprenter támogatásával – Berry Baby Kft.

Az Év Vidéki Márkája Különdíj 2025 a Next Ship támogatásával – Bazsalikomoskert

Média a Vidéki Vállalkozókért 2025

Újságcikk kategória – Knap Gábor, Magyar Konyha

Rádió műsor kategória – Babik Edit, Rádiócafé 98

Podcast kategória – Fait Federika, z Cast, a HVG Fenntarthatósági podcastja

 

 

Fotó: Agárdi Gábor, Csatlós Norbert, Nemes Róbert

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

Legolvasottabb

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!