A levendulatermesztés története

A levendulatermesztés majdnem egyidős az emberiséggel. Több mint 2500 éve használják gyógynövényként, amit írásos források is rögzítenek. Az ókorban az egyiptomiak, a föníciaiak és Arábia népei a növényt mumifikálásra és parfümként használták. A rómaiak a levendulaolajat fürdésre, főzésre és a levegő illatosítására használták, és valószínűleg ők adták a latin eredetű nevet (lavare – mosni, vagy livendula – fakó és kékes), amelyből a mai név ered.

A növény nyugtató és frissítő tulajdonsága, az erős illat rovarűző hatása, és a szárított növény dohánykeverékekben történő használata szintén emelte a növény értékét az ókoriak szemében. A római férfiak a közfürdőkben testükre kenték.

Egy ókori keresztény hiedelem szerint a levendula Ádám és Éva Édenkertjéből származik. Egy másik legenda azt mondja, hogy Szűz Mária egy bokorra helyezte a kis Jézus ruháját száradni, és az adta az illatot a bokornak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a növényt miért tartják a gonosz elleni szent védőerőnek. Sok keresztény házban egy levendulakeresztet akasztottak az ajtó fölé a ház védelmére.

Termesztését valószínűleg először az arabok honosították meg, azután Görögországból terjedt el Európában. I. e. 600 körül érkezhetett a görög Hyeres szigetekről Franciaországba. Jelenleg sokfelé termesztik, pl. Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Angliában. A középkori és reneszánsz Európában a mosónőket „lavender”-ként ismerték, akik levendulával illatosították a fiókokat, és levendulabokrokon szárították a ruhákat. Ebben az időben sok más gyógynövénnyel együtt a kolostorok „gyógynövénykertjeiben” termesztették.

Lavendula, levendula…

Magyarországon is először a kolostor-kertekben jelent meg a levendula a középkorban. „Lavendula, levendula, – írja Lippay – ennek igen jó illata van, s a levele keskeny hosszúkás, hegyecske, de nem olyan zöld, mint az izsópnak, hanem sötétebb színű avagy hamuzöld színű. Egy arasznál nem igen nő magosabbat, kibül nő négyszegletű vékony száracska ki, annak tetején, mintegy kalászocskából nőnek apró kék virágok. Szélesebb levelű levendulát is találni érsek urunk őnagysága pozsonyi kertjében, kinek virága fehér. A gyökere a levendulának fás, a magva feketéllő verhenyes, akiről vethetni őtet, de jobb, ha az ágait egy darab gyökérrel elszaggatják és ugy ültetik szélről az ágyak körül kikeletkor vagy ősszel.” Lippay János (1606-1666) Pozsonyban született, 1624-ben lett a jezsuita rend tagja. Bátyja, Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertje messze földön híres volt. Lippay János kiemelkedő tudású botanikus és szenvedélyes kertész volt, Posoni kert című könyvével teremtette meg a magyar nyelvű kertészeti szakirodalmat.

 

Tihanyi levendulás

Magyarország első nagy levendula-ültetvényét Tihanyban telepítették. Bittera Gyula, korának neves gyógynövény-szakértője 1926-tól vette bérbe a bencésektől a Csúcshegy délkeleti lejtőjének mintegy 125 kat.hold nagyságú területét. Kiirtották a bozótost, a köveket a terület szélére hordták, és dalmát mintára falat emeltek belőlük. Az első évben ötholdnyi területet ültettek be. A vetőmagot a híres párizsi magkereskedőtől, Vilmorintől rendelték meg; a palántákat Budakalászon nevelték elő. Az ültetés kiválóan sikerült, 1931-ben arattak először. Bittera 3 réz-lepárlót építtetett, melyeket először a Külső-tónál állítottak fel. A levendulaolajat főleg külföldön, Németországban és Amerikában értékesítették. Bittera sikerét bizonyítja, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint a franciáé.

Ez Tihany speciális, félsziget-jellegének köszönhető, mert a mérések szerint ez az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket nyújt a levendulának. Így vált a Tihanyban telepített levendula világhírűvé, mivel minőségét tekintve még a Franciaországban termesztett levendulánál is jobb lett.

Bittera 1949-ig vezette a telepet, majd azt államosították. 1965-ben 69 hektár volt az addigi legnagyobb termőterület. 1966-tól kezdték felszámolni az ültetvényeket, a területet felszántották, szőlővel ültették be. 1971-re gyakorlatilag csak a jelenlegi Öreg Levendulás bokrai maradtak. 1966-tól 1986-ig parlagon hevert Tihany kincse, senki sem gondozta azt. A magára hagyott ültetvényt jórészt visszahódította a környező erdő.

 

1986-tól a Zátonyi családnak köszönhetően új életre kelt a levendulás. Bérbe vették a régi ültetvényt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól, újra művelésbe vonták. 1995-től pedig már új területeken is levendula telepítésbe kezdtek. Jelenleg több helyen is található a félszigeten telepített levendulás, ezek közül legnagyobb és legszebb a Külső-tóval szembeni 7 hektáros levendulás, ami nyáron lilában pompázva fogadja az autóút mellett a Tihanyba érkezőket.

Ecsődi Kriszta írása

Képek: Vidéki élet magazin, pexels, pixabay, www.levendulahaz.eu