
Levendula, a lila illat
Egész pontosan kék, levendulakék.
Ha meghalljuk a levendula nevét, mindenkinek más jut eszébe: nyugalom, harmónia, frissesség, tisztaság, illat, virág, fűszer, gyógynövény. Nekem a nagymamám jut róla eszembe, vagyis inkább a nagyanyó szekrénye – benne a lila, szív alakú cukorkák levendula, ibolya és menta ízének varázslatos keverékével.
Az biztos, hogy megihlet bennünket, de legalábbis nem tudunk neki ellenállni, oda kell fölé hajolni, meg kell picit dörzsölni a keskeny leveleket a kezünkkel…

Ezt a rendkívül egyszerű, de mégis sokoldalú növényt a rómaiak hozták be Magyarországra. Mára olyan népszerű lett, hogy szinte minden kertben törzshelye van és közterületeken is gyakran találkozhatunk vele. A balaton-felvidéki klíma és ásványos föld azonban különösen jó életteret nyújt ennek a cserje kinézetű növénynek. Olyannyira, hogy minősége a Franciországban honos fajtákkal is felveheti a versenyt. Magról vethető fajtái is vannak, de érdemesebb palántát ültetni. Meleg, napos helyre ültessük és öntözzük kezdetben rendszeresen. Később, mivel igazi mediterrán növény, tűrni fogja a szárazságot is. Nem igényel “extra” talajt, így sziklakertbe is ültethető. Rendszeresen kell metszeni, virágát szorgalmasan gyűjtögessük, hiszen rengeteg módja van felhasználásának. A virág gyűjtési ideje júniusban van. Az élősködő tetvek és a hangyák nem kedvelik illatát, ezért érdemes a kiskertbe pl. rózsa vagy más, tetvesedésre hajlamos növény mellé ültetni egy-egy tövet.

Hatásai
A levendula fő hatóanyaga a nagyon kellemes illatú illóolaj (linalool, linalil-acetát), de tartalmaz még flavonoidokat, cseranyagokat, kumarinokat is. A levendulából készített tea idegnyugtató hatású, de görcsoldásra és fejfájás csillapításra is használható. A virágából készített fürdővíz, vagy olaja bőrbe masszírozva (főleg, ha kiváló masszőr masszíroz!), jó hatással van az ízületi panaszokra, reumás fájdalmakra. Az illatszeriparban számos aromaterápiás készítményben megtaláljuk a hatóanyagok között.
Felhasználása
A levendula jótékony hatásai vitathatatlanok, mégis sokszor kihagyjuk talán a legfontosabbat: szép. És a szép dolgok a lelkünkre vannak igazán jó hatással. Tegyünk hát belőle akár frissen is a szobába és gyönyörködjünk benne. A szárított növény felhasználási módozatait nem lehet megszámolni, egy cikkben az összeset bemutatni, lehetetlen. Így csak néhányat kiragadok az én kedvenceim közül.
Klasszikus, a morzsolt virágból az illatpárna készítése. Maradék anyagokból, tetszőleges formát – zsák, szívecske, állatfigura – megtöltünk levendulával, akasztót varrunk rá és már mehet is a ruhás szekrénybe, de én például a fürdőszobában használom, mert nem szeretem a mesterséges “szagosítókat”.

A szárított virágot szép selyemszalaggal kössük csokorba, tegyük a nappaliba dísznek, vagy készítsünk belőle koszorút, amit az ajtóra akaszthatunk – garantált a vendégek jókedve, ha belépve beszippantják kellemes illatát.
Fűszerként nálunk talán a teája a legismertebb, pedig a mediterrán konyhában ez az egyik alapfűszer és használják halételekhez, bárányhúshoz is. De különleges csokoládékban, fagylaltban is megtaláljuk. Vagy készíthetünk belőle szörpöt, ecetet, lekvárt is.
Ha a hazai levendulatermesztés nyomába erednétek, akkor utatok elsőként Tihanyba és Pannonhalmára vezessen!
Tipp! Próblájátok ki kézműves levendulás szappanokat! Nekünk a nagy kedvencünk a SZAPPANY.HU kecsketejes levendulás szappana, amit a Liliomkert Piacon szereztünk be.
Simon Orsolya írása
Fotó: pexels.com
Neked ajánljuk

Harangláb, a vidéki kertek tavaszi udvarhölgye és kísérői
Május az a hónap, mely tavasz nevű varázspálcájával szinte minden...

Innovatív és környezettudatos építési technológiákat hoz 2025
Sokunk fejében az építkezés csak klasszikus módon képzelhető el,...

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Március 25-én van Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely a római...

Vidéki, magyar, természetközeli szálláshelyek és egy csipetnyi Toszkána – II.rész
Korábbi cikkünk folytatásaként újabb hat hangulatos, stílusos vidéki...

Március 21 – Tiramisu Világnap – Egy kanálnyi boldogság, egy falatnyi történelem
Március 21-én a tiramisu világszerte reflektorfénybe kerül, hiszen...

Medvehagyma pesto
A közelgő medvehagyma szezont nem érdemes kihagyni. Általában...