Egy nap a Liliomkert piacon

A Liliomkert piac túlzás nélkül állítható, hogy a Balaton-felvidék egyik szimbólumává vált az elmúlt években. Tizennégy évvel ezelőtt jártam ott elsőízben. Akkor még nem voltak bódék és szinte csak a helyi termelők árusították portékáikat. De hangulata nekem cseppet sem változott. Talán picit többen vannak és a tömeg olykor zavaró tud lenni, de a vásári hangulathoz ez is hozzátartozik. 

A Káli-medence szívében, Káptalantóti határában minden vasárnap kézművesek, termelők, régiség kereskedők, házi pékek, szappankészítők és messze a sor vége… gyűlnek össze hosszú évek óta, hogy egy falatnyi vidéki hangulatot adjanak nekünk, piacolóknak. Érdemes reggel időben érkezni. Vasárnap lévén, sokan csak a délelőtti órákban jönnek, ezért itt most különösen érvényes a „Ki korán kel, aranyat lel!” mondás, kiváltképp, ha néhány régiséget vásárolnánk. A legjobb darabok a piac nyitását követően máris gazdát szoktak cserélni. 

Hirdetés

A parkolótól indulva a piac elején rögtön néhány régiség kereskedővel találkozunk. Két nagyobb méretű festményt haza is hoznánk, ha lenne még hová tenni a házban. Szerencsére fürdőszobai tükörre és egy régi ablakkeretre épp szükségünk van, amit VintageÉvi felújított portékái között meg is találunk. 

Ezt követően két nagyon szimpatikus kézműves csapatba botlunk. Az Örökkék márka a kékfestő hagyományokat álmodta a ma emberére. Megtudjuk, hogy workshopokat is tartanak, ahol magunk is elkészíthetünk egy-egy ruhadarabot. Viki és Norbi, a Vinovita alapítóinak termékei is rabul ejtenek bennünket. Régi boroshordókból készítenek fa használati tárgyakat. Lelkesen mesélik, hogy eleinte milyen nehézségekbe ütköztek az alapanyag beszerzésénél, és hogy attól függően, hány éves egy hordó, milyen bort és mennyi ideig tároltak benne, eltérő színe van a termékeiknek és ettől is nagyon egyediek.

Igaz, hogy korán érkeztünk és még bőven volt választék, viszont a gyomrunk is hamar korogni kezdett. Szerencsére megtaláltuk A REGGELIT, tócsni jó sok fokhagymával és tejföllel igazi, régi négylábú gáztűzhelyen sütve. Nem is tudom eldönteni a tócsni, vagy inkább a gáztűzhely miatt választottuk-e, ami tizenöt éves emlékeket idézett fel bennem. Amikor megvettük az öreg házikónkat és még konyha sem volt benne, egy ugyanilyen régi palackos gáztűzhelyt állítottunk be és azon készítettük el az első füredi vacsoránkat. 

Teli hassal határozottan jobban ment a nézelődés. Szerencsére már van cserépkályhánk, különben menthetetlenül beleszerettünk volna ebbe a zöld és fehér kályhacsempébe. Kisebb helyet foglal és az ára is barátságosabb a szappanoknak, ezért a Szappany.hu felé vettük az irányt, akiktől be is vásároltunk a kecsketejes levendulás csodából. Ha a pénztárcánk ki nem ürült volna, a mesénk is tovább tartott volna.

Fedezzétek fel a Színek utcáját is, ahol egy kosárfonó, egy gyógynövénytermesztő, egy festőművész, egy borász, egy biokocsmáros, egy  keramikus, egy keleti szőnyeg szakértő és egy vintage ruhagyűjtő bútoroztt össze Káptalantótiban!

Jó volt nálad újra Liliomkert Piac, rövidesen ismét találkozunk! 

Fotók: Vidéki élet magazin