Lépteim nyomán kakukkfű aroma szabadul ki levelei fogságából, csak ez a pillanatnyi érintés kellett, hogy zárt szelencéjéből kiszabaduljon. Illóolaja okán kordul egyet a gyomrom, olasz pizza jut róla eszembe. Tovább haladva fehér cickafark verődött csoportba társaival, jól elvannak a kék lenvirág szomszédságában.

Elérem a lekaszált területet. Az imént még vidáman gázoltam a harsány fűben, ami élettel telve ölelte körbe a bokám. Előttem szabályos rendbe vágva fekszenek halott társai. Nem fű már, széna. Fejem eljátszik a kérdéssel, mikortól hívom a lekaszált füvet szénának?! Azonnal, ha megszáradt vagy ha összegyűjtötték, ha bebálázták vagy ha felszolgálták eleségként?

Még saját válaszom sem várom meg, mert pajkos nyúl barna fülei vonják magukra figyelmem. Lassan óvatoskodik és mozdulatlanná dermedve forgatja hatalmas radarjait. Jót mulatok rajta, miként játssza meg magát nekem. Azt hiszi, ha nem mozog, nem látom. Még azt is látom, pisze kis orra hogy táncol izgatottan. Szimatol vadul, vajon ártanék-e neki, kell-e már futnia vagy szentelhet még néhány percet kíváncsiságának. Ahogy mozdulataim éber figyelmét elérik, tova szökkenget, kicsit mintha magában vihogna, ő itthon van.

Gondolok egyet és befekszem a sárgán illatozó okkerszín világba. Két kezemmel magamra húzom a fűszálakkal kevert tarka virágtenger tenyérnyi paplanát. Beleolvadok a növények életébe, arcomat száruk simogatja. S most közelről hallom meg a rét zenekarát. A rovar kórus nyáresti koncertjére váltottam VIP jegyet. Kiváló nagymester, mediterrán szerepléseiről méltán híres vonós a kabóca. Most se hoz szégyent önmagára, messziről is jól hallhatóan tölti be a teret. A kis tücsök is ügyesen húzza, a mai teljesítménye példaértékű.

Enyhe csípés a karomon, gondolom hangyára feküdtem, de nem, katica szállt rám és édesen vagy éhesen kóstolgat. Belém harap, de láthatóan nem erre számított mikor a vacsora menüt tervezte, mert csalódottan továbbáll. Lassan, de figyelmesen köszönök el a talpam alatti világtól. 

Tovább indulok, hogy a nyár e csodás kis világát magam mögött hagyjam. Felállok, újra magas vagyok és felülről nézek mindent, de a szemem előtt ott hajladozik a huncut, üde szélben minden apró virágbólintás, fűszáltáncolás és hangos kis muzsikaszó.

Nyár van. A réten.

Szöveg és fotók: Vincze Judit

CSATLAKOZZ INSTAGRAM és FACEBOOK oldalunkhoz is!