Egy szigligeti parasztház új élete

Szigligetről a vár, a Balaton és a gyönyörű népi építészeti emlékek jutnak eszünkbe. A festői falucska utcáin sétálva ámulattal csodáljuk a korhűen felújított parasztházakat a hatalmas diófákkal az udvarukon.  Egyik olvasónk második otthonát mutatjuk most be, mellyel meglepte szerkesztőségünket. Fogadjátok szeretettel és hagyjátok, ahogyan házigazdánk mondja: „a múlt szele lelassítson” Benneteket!

Meséljetek nekünk, hogyan találtatok rá álmaitok parasztházára? Hogyan ment a felújítás? És milyen most az életetek e kedves régi házban?

Hirdetés

2010-ben a karácsonyi szünetben történt. Pár napot Tapolcán pihentünk a férjemmel, amikor az utolsó napon elugrottunk Szigligetre sétálni. Korábban is többször jártunk erre, nagyon szeretjük a Balaton-felvidék csodás tájait, falvait. Az ófalu egyik százéves parasztházának kapuján kint volt egy félig leszakadt papír –eladó-. A kiskapu nyitva volt, ezért bemerészkedtem az udvarra és belestem a picike konyhaablakon. Megláttam a kemencét és beleszerettem. Mindig álmodoztunk arról, hogy egyszer lesz majd egy parasztházunk. A hosszú távú tervekből ezen a napon hirtelen kézzel fogható valóság lett. Majdnem fél évig tartott az adásvételi procedúra, de nem adtuk fel. A végén ott álltunk a borostyánnal, szederrel és vadrózsával benőtt pince mellett az udvaron és nem akartuk elhinni: van egy 150 éves műemléki védelem alatt álló parasztházunk.

Hogy ez pontosan mit is jelent igazán, csak a felújítás alatt derült ki. Helyre kellett állítanunk a házat, mivel az idő vasfoga igencsak kezelésbe vette. A felújítás minden lépését megszabta a műemlékvédelmi hivatal. Nem lehetett sem belső, sem külső átalakítást végezni a házon. Semmi cement, a padlóra mindenhová padlástégla került, eredetivel megegyező ablakokat, az első szobába búbos kemencét csináltattunk és még sorolhatnám. Sok környékbeli mester keze nyoma látszik a házon. A háznak 50 cm vastag kőfalai vannak, valószínű részben a vár köveiből építették. Amikor levertük a vakolatot több helyen érdekes, rejtélyes lyukak kerültek elő, de sajnos kincset nem találtunk. Kincsnek ott vannak az előző tulajdonosok által otthagyott százéves bútorok. A berendezéshez a régi bútorok mellé antik piacokon, vásárokon keresgélünk kiegészítőket.

Az udvaron is sok munka volt, a pince teljesen új bejáratot kapott, járdát, teraszt csináltunk. Az udvar dísze egy hatalmas hársfa, amire azt mondták olajhárs. Hiába kerestem ezt a fafajt, nem találtam ilyet, ezért valószínű egy ezüsthárs árnyas lombja nyújt nekünk a nyári hőségben védelmet. A régi ház mellett áll egy kisház, amit az előző tulajdonos festőművész műteremnek használt. Mi ezt „gyereklaknak” rendeztük be, játékokkal, galérián kuckóval a gyerekeknek.

A házat nyaralónak használjuk, munkánk egy nyugat-magyarországi nagyvároshoz köt minket, de alig várjuk azokat a hétvégéket, amikor megyünk Szigligetre. A kapun belépve egy másik világba csöppenünk, ahol édes a levegő, érik a füge és a szőlő, nem rohan az idő és mi sem rohanunk sehová, mert a múlt szele megnyugtat, lelassít minket is.

Nagyon szeretjük Szigliget varázslatos hangulatát. Az udvarról látszik a Balaton csillogó víztükre, felfelé nézve a vár orma, a ház előtt halad el a Kamonkő tanösvény. A falu és a környék számtalan felfedeznivaló csodát rejteget. Esténként elsétálunk a Szent Antal pincészetbe az Antal hegyre, vagy felballagunk a 100 éves házak között a várhoz. Kell ennél több? – kérdezzük ilyenkor magunktól.

A fotók a ház tulajdonosáé.

Tetszett a cikk? Nézz bele ebbe is: Présházból otthont – látogatás egy Balaton-felvidéki nyaralóban