Háború és béke – gyüttmentek és őslakosok együttélése a Balatonnál
„Bebírók és gyüttmentek”-kultúrák találkozása, avagy lehetséges a beilleszkedés egy már kialakult közösségbe? címmel tartottak nyitott beszélgetést Balatonfüreden a TEDxBalaton rendezvényen. Amikor eldöntöttem, hogy elmegyek a TED-re, biztos voltam benne, hogy ezt a részt helyiként nem hagyom ki, hiszen az utóbbi években a téma annyira forróvá vált, hogy nagyon kíváncsi voltam, milyen hozzászólások születnek. A moderátor, Al Ghaoui Hesna újságíró érzékenysége és profizmusa pedig garancia volt a minőségre.
Tegye fel a kezét, aki a Balaton-parton született és itt nőtt fel! Most jelentkezzen az, aki több mint öt éve itt él! Ki az, akinek nyaralója van itt és csak szezonálisan él a Balatonnál, és ki az, akinek nincs itt ingatlana, de turistaként rendszeresen lejár a tóhoz? – indította a beszélgetést Hesna. A társaság vegyes volt, a bal sarokban a „bebírók” és „gyüttmentek”, a jobban a tősgyökeres balatoniak. Semmi cicaharc, mindenki kulturáltan, de természetesen a lehető legnagyobb szubjektivitással fejtette ki gondolatait. A sztereotípiák nem maradtak el. A „kell kicsit borozni a helyiekkel” vagy a „betelepülő mindig meg akarja mondani a tutit” problémakörök már az első percben előkerültek.
Siófokon születtem, Balatonfüreden nőttem fel. Pontosan emlékszem a tíz évvel ezelőtti napra, amikor rövidnadrágban és papucsban a szokásos kutyasétáltatásomra indultam Füreden a parton és körülnézve a Váci utcán éreztem magam. Aztán évekre eltűntem Füredről, és mikor visszajöttem, alig láttam már ismerős arcot. Sokan gondolhatják, hogy a cikk további részében ezen szitkozódom majd, felhozom az elszabaduló árakat, panaszkodom az építkezésekre és a tömegre. De a helyzet az, hogy az én generációm húsz éve azért menekült nagyvárosokba innen, mert ha nem pincérnek vagy borásznak tanult az ember, akkor nagyjából semmi esélye nem volt munkát találni. Ez mára megváltozott. Most, frissen visszatelepülőként egy olyan cégnél dolgozom itt Balatonfüreden, ami néhány éve még nem is létezett, és ahol én vagyok az egyetlen helyi (nem pincérnő, nem borász).
Több helyen éltem már. Magyarországon belül és külföldön is. Ha valami, akkor az a sziklaszilárd tapasztalatom, hogy ahhoz, hogy az együttélés jól menjen, az érkezőnek kell alázatosan nyitnia a helyiek felé (mondom, én is rengetegszer voltam már érkező státuszban). Ha ez a túl nagy egó miatt nem megy, akkor rosszul jár. Tényleg „gyüttment” marad, a saját fejében és gondolataiban mindenképp. Hiszen vannak az életnek vitathatatlan törvényei. A gőgre gőg, a kedvességre kedvesség a válasz.
Szöveg: Prevics Éva
Fotó: TEDxBalaton, Prevics Éva
A kék ötven árnyalata – egy lakberendező stílusos vidéki otthona
A lakberendező is ember, nem is akármilyen. Benke Zsófia...
A Cseresnyés-Schrieber Kúria lakói: egy hagyományőrző magyar, egy huncut amerikai és családjuk
A szeptember egy különleges látogatással indult, Csopakon...
A gyerekek Minecraft világából született márkanév – avagy az ESBANA története
Az ESBANA-val való megismerkedésem rögtön egy kisebb meglepetéssel...
Családi programötletek a nyári szünetre
Már most gyűjtöd az ötleteket, hogy miket csináljatok a nyári...
A nyár gyümölcsös slágere a Clafoutis – a megunhatatlan tejes pite receptje
Ha nyár, akkor gyümölcsös piték minden mennyiségben! A hagyományos...
Medvehagymás túrós pogácsa
Ezzel a medvehagymás túrós pogácsa recepttel már tartozunk egy ideje...
