Tállyai Kerekdomb Fesztivál 2022-ben is

2022. szeptember 16-18. között rendezik meg a Kerekdomb Fesztivált Tállyán
A fesztivál számos boros program mellett színházi, komolyzenei és irodalmi eseményekkel, filmvetítéssel, kiállításokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket, a sportkedvelőknek pedig lesznek gyalogos, biciklis és kajakos túrák.
A Zempléni-hegység épületei néhány napra fesztiválhelyszínekké alakulnak át Tállyán, ahol boros programok, kulináris élvezetek és kulturális élmények várják a vendégeket.
A látogatók e-bike és evezős túrákon vehetnek részt, felfedezhetik a közeli dűlőket vagy Tállya történelmével ismerkedhetnek meg az izgalmas színházi és irodalmi előadások mellett.
Esténként számos koncert lesz hallható a Kerekdomb Fesztiválon. Többek között fellép a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Budapest Bár és Caramel is.
A színházban megtekintheő lesz az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös produkciója (Mr. és Mrs), valamint Edward Albee Három magas nő című darabja. Pokorny Lia a LIAison című zenés stand-up estjével örvendezteti meg a közönséget, Beck Zoli és Vecsei H. Miklós pedig Kártyajáték című irodalmi műsorával érkezik a fesztiválra.
A tállyai evangélikus templomban komolyzenei koncertek lesznek hallhatóak (például Rohmann Ditta gordonkaművész és Szirtes Edina Mókus kamaraformációja, a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje, Berecz Mihály zongoraművész, a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjasa szólóestje).

A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány azzal a céllal hívta életre a tállyai Kerekdomb Fesztivált, hogy a Művészetek Völgyéhez hasonlóan az ország északkeleti régiójában is évről évre megrendezésre kerüljön egy összművészeti fesztivál. Tállya a múltjával és páratlan boraival tökéletes és nagyon szerethető helyszín egy ilyen fesztiválhoz. Idén is megrendezésre kerül ez az összművészeti kavalkád, ami ötvözi a hazai művészvilág és a kistelepülések rejtett értékeinek élményét.

Fotók és bővebb információ: kerekdombfeszt.hu
A tállyai Kerekdomb Fesztiválhoz hasonló vidéki programokat keresel? NÉZZ SZÉT FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ PROGRAMAJÁNLÓNKBAN!
Neked ajánljuk

Bontásból építés – a bontott téglák dicsérete
Állandósulni látszik az a lakberendezési irányzat, mely természetes...

Villa Rustica, a megtalált otthon
Nyugdíjas vendéglátóink szerint sosem késő megtalálni a tökéletes...

A levendulatermesztés története
A levendulatermesztés majdnem egyidős az emberiséggel. Több mint...

Pünkösdi hagyományok, pünkösdi jelképek
Pünkösd időszaka a magyar hagyományban mindig is a párkeresésről,...

Levendulás nyári receptek: szörp, fagylalt, keksz és fűszerkeverék
Ma már hazánkban sem ismeretlen vendég a konyhánkban a levendula, a...

Gondolj másképp a cseresznyére, pitébe vele!
Sokáig a meggyes pite volt az egyik kedvenc nyári süteményem, el sem...