“A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg.” Interjú Tóth Gábor Ákos íróval, a Balaton-trilógia szerzőjével
„FlowBalaton alkotói portrék” sorozatunkban ezúttal Tóth Gábor Ákost, a Balaton trilógia és az Édesvízi mediterrán kötetek szerzőjét faggattuk az idei nyárról, a balatoni létről, regényeinek kulisszatitkairól és egyéb izgalmas dolgokról, hogy még közelebb kerülhessünk írói univerzumához.
– Mivel töltöd az idei nyarat? Min dolgozol éppen, mi foglalkoztat?
– Legfőképp igyekszem lépést tartani a kulturális kínálattal az északi parton. Remek kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat láttunk például Salföldön, Tihanyban, s a füredi lét sem szűkölködik izgalmas programokban, nem beszélve Veszprémről. Kicsit azért belefolytam az ősszel a Kalligramnál megjelenő új kötetem utómunkálataiba is, de a nyár elsősorban a családról szól, illetve „életélmények befogásáról”, amiket majd a hűvösebb napok, hónapok során be lehet applikálni az éppen születendőben lévő regényembe. Ez egészen konkrétan a készülő Parti sétány című történet, ami bevallottan az Édesvízi mediterrán záró darabja lesz.
Tóth Gábor Ákos hölgykoszorúban.
– Milyen a legfrissebb Balaton-élményed? Változik, formálódik-e benned bármi az évek során a Balatonhoz való viszonyulásod és a balatoni lét/identitás kapcsán vagy van, ami örök?
– Az tény, hogy amíg Pestről jártunk le a balatonszepezdi „bázisra”, nagyobb volt a rácsodálkozás, a turistás áhítat, és persze mindezek örökös megkérdőjelezése: lehet ennyire jó minden, vagy csak kivetítjük a balatoni életformára a saját vágyainkat? Lényegében erről a kettősségről szólt az ötrészes Édesvízi mediterrán sorozat. A “részévé válni egy közösségnek, amelyik eltűr, de be nem fogad” attitűd pedig óhatatlanul felerősítette bennem a kritikai felhangot, ami csak fokozódott, amikor hat évvel ezelőtt Füredre költöztünk, az északi part legcsillogóbb kirakatába, múzeumi vitrinjébe, hivalkodó kifutójára, ahol az a taktikánk, hogy immár nem akarunk helyiek lenni, sokkal inkább „külföldiként” tekintünk magunkra. Ez a stratégia bevált és sokat segített a legutóbbi, 1896 és 1996 között játszódó balatoni családregény trilógiám írása során is, melyben számos pikáns történelmi párhuzamot rejtettem el mindannyiunk okulására és szórakoztatására.
– Hogyan nyert teret nálad a vidéki életforma, s mi mindent adott számodra?
– Egy falu a Balaton partján is falu, de egy olyan város, mint Balatonfüred furcsa köztes képződmény. Olyan, mint a bécsieknek Baden. Ide is leugranak a fővárosból kikapcsolódni, szippantani egy kis monarchikus levegőt, kicsit rosszalkodni, azt érezni, hogy ezáltal többek, mint akik „csak” kifekszenek a partra strandolni. Ez a folyamatos „színház” az, ami izgalmassá teszi… s amire a helyiek sokszor fújnak, de hát ebből élnek, jó képet kell vágni hozzá. Egyébként gyakran sütik rá a fürediekre, hogy sznobok. Én ehhez azt is hozzáteszem, hogy van mire annak lenni. Egyszóval lélekben még mindig fővárosiként szemlélődve éldegélünk itt, ami előbb-utóbb nyilván elhozza a vidéki életforma nyugalmát, s ez, úgy gondolom, a hozzáállásunkból kifolyólag sosem lesz unalmas számunkra.
Író-olvasó találkozón
– Ha visszaléphetnél az időben, mely korban néznéd meg a legszívesebben a Balatont?
– Íróként valószínűleg a két világháború közötti időszakban, civilként egyértelműen a nyolcvanas években. Nem hiszem, hogy bármelyiket magyarázni kéne, egyszerűen a progresszió az emberi lelkekben az, ami kenterbe veri a mai bakancslistás „nekem ez jár” hozzáállást. Azt gondolom, ha a Balaton csak egy polcról levehető „de nagyon élvezem az életet!” programpont, akkor kár idejönni
– Regényeid kapcsán bizonyára számos érdekes, izgalmas történettel találkoztál. Tudnál olyat mesélni, ami különösen emlékezetes maradt számodra?
– Az Édesvízi mediterrán sorozat hozadéka volt, hogy folyamatosan azonosítottak minket a regényhősökkel. Ennélfogva az ország távoli sarkából is felkerekedtek, hogy megkeressék Balatonszepezden a Fenséges Romot, azt a felújított kúriát, amit a főszereplő kanadai magyar örökölt. Érezhető volt a megrökönyödésük, amikor a falusiak útbaigazítása nyomán (persze ők is jól szórakoztak, nem világosították fel a látogatókat) egy hatvanas évekbeli kockaházat találtak a címen. A helyiek ugyanakkor nem fektettek abba különösebb energiát, hogy elolvassák a köteteket, inkább hagyatkoztak mások beszámolóira, így aztán rendre rácsodálkoztak (piacon, boltban, strandi büfében), hogy a feleségem milyen szépen megtanult magyarul (regénybeli alteregója ugyanis kanadai francia). Vicces helyzetek, amik végsősoron azt bizonyítják, hogy sikerült az olvasókat kiszakítani a mindennapjaikból – és azt hiszem, ez nem kevés.
A Balaton-trilógia. /Tóth Gábor Ákos , 21. század kiadó/
– Nagyon sok könyv született a kezed alatt az évek során. Mindeközben változott-e az, hogy hogyan írsz, hogyan kezdesz neki egy újabb műnek? Volt-e, van-e olyan regényed vagy akárcsak egy szövegrészlet, egy gondolat, ami különösen kedves számodra, akár sok év távlatából is?
– Minden író lényegében egy történetet ír, amelynek valahol ő maga a főhőse. Ez számtalan köntösben jelenhet meg, de a mag, az attitűd lényegében nem változik. Ez a központi téma esetemben a befogadás (illetve annak hiánya), a tolerancia, egymás tisztelete. Érthető okokból ennek publikálása egyre inkább felértékelődik manapság számomra és immáron két tucatnyi regény írási tapasztalata is rendelkezésemre áll ahhoz, hogy az „üzenet” ne legyen túl direkt – sokkal inkább lopva szivárogjon be az olvasó tudatába, miközben jókat szórakozik a csetlő-botló hősökön.
Nekem egyébként személyes kedvenceim a múlt század eleji lektűr szerzők – Zilahy Lajos, Vaszary Gábor, Török Sándor -, akik ezt a fajta szórakozva tanítást magas fokon művelték. Ugyanakkor a korai, mondjuk, ösztönösebb időszakomból kiemelnék egy regényt, az 1990-es Nyúltrappot, ami lényegében egy balatoni „road movie”. A lengyel Szolidaritás szakszervezet által 1981-ben ideküldött szegény sorsú gyerekek nyaraltatásában anno én is részt vettem, s ennek lenyomata lett a kötet. Amely egyben kijelölte számomra azt az alkotói ösvényt, ami – idézem a kritikusokat – „mesterien lavíroz” a magas irodalom és a ponyva között.
Az egyik kedvenc részem ebből a szövegből azt hiszem elég jól közvetíti ezt:
„Estebéd végeztével Beáta rendszerint sikertelen kísérletet tett a házban uralkodó káosz csökkentésére, Valek bedöntött néhány stampedlivel, előkotorta rozzant gitárját, és hozzákezdett esti bőgéséhez. Mint egy bánatos szarvasbika az erdő szélén, úgy ontotta magából a hazafias kesergőket. A srácok egy ideig elröhécseltek rajta, aztán ásítozva elvonultak szunyálni. Akkor visszatért az asztalhoz Beáta, és bekapcsolódott ő is a kórusfesztiválba. Erre már a kerítésnél leplezetlenül bámészkodó parasztok is elunták a dolgot, s szokásuktól idegen módon, csendesen hazaslattyogtak. Nem hiszem, hogy a hagyományos magyar-lengyel barátság ellen lett volna kifogásuk … Aztán Valek gitárszólamai is egyre tétovábbak lettek, hangja pedig már nem csak a távoli, vérző haza gondolatától csuklott el, hanem a kimerültségtől is. Fejét lassan Beáta ölébe ejtette, s perceken belül úgy aludt, mintha idáig kormánybizottságok tájékoztató anyagának kottájából játszott volna. Elhortyoghatta volna az Il silenziót a Lenin Hajógyár valamelyik kapujában. A szólisták kora lejárt. A Bakony tornyai felett a Varsói Szerződés vadászgépei szokásos éjszakai összpróbájukat tartották.”
– Van-e időd olvasni mostanában, s ha igen, mit olvasol?
– Rendszeres olvasó vagyok, de válogatós fajta. Most éppen egy nemrég megjelent Bukowski kötetet (A város legszebb nője) falok, illetve vár rám egy kuka mellé kitett, s általam begyűjtött Zilahy regény ‘A lélek kialszik’ címmel, amiről eddig még csak nem is hallottam.
Az interjút készítette: Koltai Viktória
fotó: Lengyel Éva, Tóth Gábor Ákos
Ha még több érdekes életutat megismernél, látogass el Portré rovatunkba!
Iratkozz fel ingyenes elektronikus hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj legfrissebb tartalmainkról! FELIRATKOZOM
Neked ajánljuk
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....