Hátralépni és átélni az egyszerűség tökéletes szépségét – portré Punk Zsófiáról, a Természetre hangolva koncertsorozat létrehozójáról
„FlowBalaton alkotói portrék” sorozatunkban ezúttal Punk Zsófia makramé készítőt, a Természetre hangolva koncertsorozat megálmodóját mutatjuk be.
Punk Zsófia 2020 tavaszán a fővárosból költözött Sümeg közelébe egy kis településre, Csabrendekre, és tizenöt éves rendezvényszervezői múlttal a háta mögött kezdett új életbe párjával. Korábbi tervük, miszerint egy régi szőlőhegy elvadult részein szeretnének egy környezetbe illeszkedő menedéket, közösségi életteret felépíteni, ma már a megvalósulás szintjén tart, s halad napról napra előre. A Rendeki-hegy oldalában hét év elteltével távolinak tűnik Málta, ahol maga az ötlet megszületett annakidején. Zsófiék ugyanis itt határozták el, hogy olyan életet szeretnének élni, ahol jobban megismerhetik környezetüket, ezáltal önmagukat is, ahol lehetőségünk van megvalósítani álmaikat és egészséges, békés életet élni.
fotó: Veszely Bence – Természetre hangolva koncertsorozat –
A nagyvárosi élet „feladása” nem csak kihívásokkal járt (például fél évig áram nélkül, két évig folyóvíz nélkül éltek), hanem felfedezésekkel és belső átalakulással is. Kilépni a komfortzónából, lelassulni és megélni a pillanat csodáit, az egyszerűség szépségét – ez vált mindennapjaik részévé. A jurta-lét szimbóluma lett az életmódjuknak: az egyszerűség és az összhang megjelenése érződik minden elemében.
A fogyasztói társadalomban a legnagyobb kihívást Zsófiék számára a lehető legkisebb környezeti terhelés szem előtt tartása jelenti. Ehhez elengedhetetlen az igények, szokások átalakítása, ami hosszú és szinte végeláthatatlan folyamatnak tűnik, de mindemellett pozitívan tekintenek előre. Készítenek szörpöt, lekvárt, chutney-t, pestót, ecetet, kombuchát és rengeteg növényt szárítanak, amiből tea készül. “Csodálatos érzés a saját kertünkből táplálkozni, feldolgozni, ami megterem” – meséli Zsófi.
fotó: Karskó Csanád – Makramé –
„Néha egyet hátra kell lépnünk, hogy új felfedezéseket tegyünk, aztán másfél kíváncsi lépést előre…”
Az alkotás mindig fontos része volt Zsófi életének akkor is, amikor a fővárosban élt. A városi lét, a munka mellett is mélyen motoszkált benne egy másfajta alkotás iránti vágy, amitől a kiteljesedést várta. Azután, hogy vidékre költöztek, a természethez való alkalmazkodás a mindennapjaik részévé vált. Hisznek abban, hogy minél közelebb kerül az ember a természethez, annál közelebb kerül önmagához, a gondolataihoz, vágyaihoz. Ez az új életforma hívta be egy téli napon a makramé művészetét, ekkor került közelebb a csomók tökéletlen, de mégis tökéletes világához.
fotó: Karskó Csanád – Makramé –
Zsófi autodidakta módon kezdte el “kuszálni a szálakat”. Makramé technikával készít lakberendezési és használati tárgyakat, ruházati kiegészítőket, dekorációkat, esküvői kellékeket, illetve az országban több helyszínen tart tematikus műhelyprogramokat. Az alkotásokhoz újrahasznosított pamut fonalakat, raffiát, kenderkötelet, bambuszt, illetve a természetben talált fa alapanyagokat használ fel.
2022-ben az Everness fesztiválon jelent meg alkotóként, ahol tematikus foglalkozásokat is tartott naponta több alkalommal, majd 2023-ban néhány alkotása helyet kapott a veszprémi KUNSZT! művészkávézóban. A legemlékezetesebb helyszín, ahol az általa készített boldogságkapu megjelent, egy Duna-parti esküvő volt.
fotó: Ancza Krisztina – Boldogságkapu –
Minden szinten a természetre hangolódva
Zsófi és párja, Ádám, valamint négylábú kísérőjük, Kajszi szabadidejükben főként a szomszédos erdőben barangolnak, de kíváncsisággal fedezik fel és látogatják a térség geológiai kincseit, tájsebeit, a tanúhegyeket.
Vidékre költözésükkor Zsófiék rendezvényszervezői és vendéglátói múlttal a hátuk mögött tervezgették kisebb létszámú események szervezését saját telkükön, de úgy érezték, annak még nem jött el az ideje. 2022 tavaszán találkozott Zsófi a VEB2023 „Kulturális és művészeti pályázati projekt”-tel, s pályázatírás közben álmodta meg szerelemprojektjét, amivel úgy érezte, teljes mértékben azonosulni tud: közösséget teremt, szemléletet formál, s a megvalósítás fenntartható módon, tökéletes egyszerűséggel történik. A Természetre hangolva címet viselő programsorozat több gondolati szál találkozásának köszönhetően így valósult meg: a múlt, a jelen és jövőbeni terveik triangulumaként állt össze.
fotó: Kőrösi Tamás – Természetre hangolva koncertsorozat –
Az egyedülálló koncertsorozat 2023 májusában indult útjára, melynek keretében a kortárs magyar könnyűzenei élet színvonalas előadóinak dallamai találkoztak a Balaton-felvidék páratlan szépségű tájaival. Aki jelen volt, hallhatott instrumentális zenét, improvizatív folk és éteri handpan dallamokat, vagy ambient live act-et.
fotó: Kőrösi Tamás – Természetre hangolva koncertsorozat –
„Hátralépni és átélni az egyszerűség tökéletes szépségét”
A természet értékeinek védelme kiemelten fontos eleme a programnak, ezért a koncertek minimális környezeti beavatkozással, kis létszámú hallgatóság előtt, fenntartható módon, hulladékmentes eseményként valósulnak meg.
Szerencsére Zsófiéknak idén is lehetőségük nyílik a kezdeményezés folytatására. Újabb izgalmas felfedezőútra hívják a hallgatóságot, s ezúttal ismeretterjesztő koncertfilmeket is készítenek. A filmsorozat lehetőséget nyújt arra, hogy minél többen gyönyörködhessenek a Balaton-felvidéki táj egyedülálló látványában, a környezet és a kortárs könnyűzene harmóniájában.
Az ötrészesre tervezett koncertfilm-sorozat a Veszprém-Bakony-Balaton régió különböző településein valósul meg, lehetőséget adva ezen települések és a hozzájuk kapcsolódó természeti, geológiai és kulturális értékek bemutatására, a helyi identitás erősítésére, az országimázs növelésére.
fotó: Kőrösi Tamás – Természetre hangolva koncertsorozat –
Június 8-án az Ébredő Vulkán Szoborparkba repíti a közönséget Farkas Izsák hegedűművész FollowTheViolin produkciója, majd július 6-án a Haláp-hegy lesz tanúja Gelka – a downtempo magyar úttörője – első fellépésének öt év csendes stúdiózás után. (További részletek elérhetőek az események Facebook oldalán.)
Szöveg: Punk Zsófia
Nyitókép: Kőrösi Tamás
Ha kíváncsi vagy arra, kik a résztvevői a Balaton menti összművészeti projektnek, milyen területeken alkotnak, és hol találkozhatsz velük személyesen, olvasd el korábbi cikkünket a FlowBalatonról.
Ne maradj le folyamtosan frissülő tartalminkról! Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre! FELIRATKOZOM!
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....