Nagymamám anélkül halt meg, hogy tudta volna: az a növény, mely ellen oly bőszen hadakozik minden kérésem, könyörgésem ellenére – az a csicsóka. Vice versája ennek, hogy az a növény, melyet oly bőszen védek, amelyikért könyörgök az ő minden kapálási, irtási akciója ellenére – az a csicsóka. Furcsa, hogy évtizedek teltek el egy olyan harcban, melynek még az ellenfelét sem ismertük igazán.

Eközben a csicsóka élt és virult az udvarban, mint Marci Hevesen. Kedvelte az üde, nyirkos talajt, a nagymama időnként kikapálta, így – valami kompromisszumféleképpen – egy idő után hátrakerült a kacsaúsztató partjára. Helyes, kis stramm medence volt ez, eredetileg az írónak készült még gyerekkorában, medence lett volna, vízinövényekkel – de, aztán félresiklott a terv. Mint mindig.

Közben változtak az idők, – tudom, Kriszta esküvőjével kezdődött, aki minden sírás-rívás ellenére sem volt hajlandó lebeszélni magát arról, hogy ne a határban szedett napraforgócsokorral vonuljon be, s előtte ne végezzen menyasszonyi ruhában ejtőernyős ugrást, hogy még az Észak is teljes oldalterjedelemben számolhasson be róla – s a napraforgó divatba jött. Már lehetett kapni virágosnál, a szerencsésebbje a határból lopta a többiektől – de, megkerülhetetlen tényezővé vált. Napsárga volt, szép virágú, s augusztus végéig elvirágzott.

Azonban szeptemberben már hiány mutatkozott a virágból, s ekkor a poszt írójának figyelme a hátsó udvarban virító hatalmas bokrok felé fordult, amelyek gyönyörű virágokat hoztak, pont ilyeneket, mint ez itt.

Nagyszerű napraforgó-pótlék lett belőle, s idővel visszakerültek az első kertbe, a Lugasba, hogy a kéretlen szemek elől eltakarják a családot. Ma is ott virulnak, s ezen a ponton a történet szála véget is érhetett volna.

Csakhogy. Sok évvel később a cikk szerzője megpillantotta a TV-ben ezt a virágot, melyet egy, általa csak a népmesékből ismert néven emlegettek a riportalanyok, annak gyógyhatásait magasztalva. S ekkor megvilágosodott a szerző! Összeállt neki a kép, hogy a Nagy Harc növénye, a „boldogan éltek, amíg csicsókát ehettek” – típusú mesék haszonnövénye, s a reformtáplálkozás hívei által isteni csodaként emlegetett, mindig is ott virult a kertjükben! S egyből el is szomorodott, hogy ezt a nagyija már nem élhette meg.

S ekkor tudta meg azt is, hogy Szigetmonostor határában lehet apróparcellás termőföldet bérelni, amelyre nagyon kíváncsi, s eljátszik magában a gondolattal, mi lenne, ha hétvégenként gazdálkodásba fogna?

A cikk az „Írd Te a Vidéki Életet” cikkíró pályázatra készült, szerzője Lippai Ildikó: „Tanár vagyok, egy budapesti gimnáziumban tanítok, huszonnégy éves koromig éltem vidéken, a történet alapja életrajzi. Férjem van, kutyám és macskám, és semmi sem áll távol tőlem, ami emberi. „