„FlowBalaton alkotói portrék”  sorozatunk következő állomásaként Guba Anita festőművésszel beszélgettünk.

Guba Anita festőművész (Anahíta) Budapesten született, de már gyermekkorában is sok időt töltött nagyszüleinél vidéken, a természet közvetlen közelségét élvezve. Bár az ottani különleges, idilli környezetnek része volt egy kedves kis patak is, végül úgy alakult, hogy a Balatonnál töltött révfülöpi nyarak emlékei sok évvel később olyan erővel elevenedtek fel benne, hogy férjével és három gyermekével együtt Keszthelyre költözött.

Hirdetés

Vonzotta egy emberléptékűbb élet, kereste azt a helyet, ahol nyitottak és barátságosak az emberek, s mivel Keszthely mindig is a legkedvesebb balatoni városa volt, így végül ott lelt új otthonra a család.

Én is ezt akarom csinálni!

Anita emlékszik a pillanatra, amikor kisgyermekként odaállt édesanyja elé és azt mondta, festő szeretne lenni. Erre az ambíciózus kijelentésre mintegy válaszul azt a „feladatot” kapta, hogy olvasson el néhány könyvet festők életéről. A biográfiákon és képes albumokon keresztül felsejlő kalandos, sokszor akár tragikus sorsok, életutak viszont egyáltalán nem tántorították el, sőt, inspirálólag hatottak rá, akárcsak a hétvégi délutánokon a főváros múzeumainak kiállítótereiben tett séták. A képek láttán Anitában felébredt az érzés: „Én is ezt akarom csinálni!”. Olyan ismerősnek tűnt számára minden, hogy alig várta egy-egy galérialátogatás után, hogy hazaérjen és ecsetet ragadjon.

A festés mint meditáció

Kezdetben, még kamasz éveiben, elsősorban pasztellportrék születtek kezei nyomán, majd egy időre, a három gyermek mellett a festés kicsit háttérbe szorult, de továbbra is jelen maradt Anita életében.

Később a Balatonhoz költözés és az új életforma olyan erős inspirációt hozott számára, hogy egyértelművé vált: a gyermekkori álom a mindennapok valóságává érett. A tó, ami sokszor valóban olyan érzetet kelt az emberben, mintha tenger volna, s minden nap és minden egyes napszakban más színekben ragyog, mérhetetlen erőt ad az alkotáshoz is.

Amikor fest, Anita számára teljesen megszűnik a külvilág, s a képekben a tónusokon, az ecsetvonásokon, az érzelmeken keresztül olyasvalami manifesztálódik, ami szavakkal aligha írható le. „Ez valami olyasfajta igazság, amit akkor érzek, miközben festek, s olyankor azt is tudom, hogy éppen benne vagyok az itt és mostban” – meséli a festőművész, aki diplomamunkáját is erről az alkotói élményről írta A festés mint meditáció címmel.

Egy kép hangulatot közvetítsen a néző felé

Anita emlékezetében élesen megmaradt egy színdarab is, amelyben a szereplők egy fehér vászon előtt állnak és azon vitatkoznak, vajon mennyire is értékes a „festmény”, mi határozza meg vélt vagy valódi értékét.

Ez a jelenet sokszor eszébe jut, amikor múzeumokban vagy galériákban tesz látogatást, ami egyébként kedvelt időtöltése mind a mai napig. Elmesélése alapján ilyenkor önkéntelenül is átfut benne, hogy saját, szubjektív skáláján hova helyezné a látottakat, mennyire „erős” számára egy adott festmény, melyik kép hat rá és melyik kevésbé. A festőnő számára az igazán fontos az, hogy egy kép hangulatot közvetítsen a néző felé és látsszon rajta, hogy az érzelmek vezérelték, amikor a vásznon életre kelt. 

Aki szeretné élőben is megcsodálni Guba Anita festményeit, az megtalálja őt minden vasárnap a káptalantóti Liliomkert Piacon, illetve előzetes bejelentkezés alapján felkeresheti az Anahíta Galériát is Keszthely szívében, karnyújtásnyira a belváros emblematikus sétálóutcájától.

A FlowBalaton művészeinek portréit hamarosan tovább olvashatjátok. Addig nézzétek meg a FlowBalaton közösségéről írt cikkünket.

Fotók: Koltai Viktória