Színnel-lélekkel – vendégségben Ipacs Éva lakberendező vidéki otthonában
A Bükk-hegység lábánál, egy Eger melletti falu csendes kis utcájában járunk. Itt található Ipacs Éva lakberendező vidéki otthona, burjánzó kerttel, hatalmas fák ölelésében, hangulatos tornáccal övezve. Meseszerű ez a színes kuckó és nem kevésbé a történetük.
„Egyetemista voltam, amikor a házban először jártam. – meséli Éva – Egy kedves ismerősömé volt, aki büszkén vezetett végig újonnan épült otthonukon. Bár még félkészen állt, mégis magával ragadott az egész miliő: az épület és a körülötte lévő csodás kert. Ilyen otthont szeretnék én is egyszer, gondoltam.”
Aztán az élet úgy hozta, hogy évekig Egerben egy lakásban élt családjával, de nem tudták megszokni, így eldöntötték, családi házat keresnek nagy kerttel. Rengeteg ingatlant megnéztek, de egyikben sem érezték azt a régóta vágyott érzést.
Valami megmagyarázhatatlan hívásra végső elkeseredésében Éva ellátogatott a házhoz, amely akkor régen megdobogtatta a szívét és nem hitt a szemének: a kapuján egy tábla állt, rajta a felirat: eladó. Furcsa volt becsengetni a régi ismerőshöz, aki újra megmutatta az egész házat, Éva pedig tudta: hazaért.
A ház berendezése, a nyílászárók, a padlólapok mind elavultak voltak, de új tulajdonosai ezt egyáltalán nem bánták, mert így saját ízlésük szerint újíthatták fel. A legelső lépés a földszinten lévő válaszfalak lebontása volt. A szűkös terek nyomban kinyíltak, immár zavartalanul járhatta át a fény és a háznak a kerttel való kapcsolatában is minőségi változás történt: látványa minden helyiségből feltárult. A teljeskörű belső átalakításnál volt még egy fő szempont: méltó helyet találni egy kandallónak, amire Éva mindig is vágyott.
“Régóta álmodoztam róla, hogy a ropogó tűz közelében a családdal összeülünk, beszélgetünk, vagy csak csendben gyönyörködünk a lángok vetette meleg fények játékában.”
Az előző tulajdonosnak nem volt kályhája, de szerencsére kéménye igen, az étkezőből nyíló mosdóban, ahol valljuk be, nehézkes lett volna a tűz körüli meghitt hangulatot megteremteni. Ezt a helyiséget Éváék megszüntették, illetve átépítették, így lett egy kis “házikója” az öntöttvas fűtőtestnek. Mérete ellenére nagyon jól befűti az egész alsó szintet, sőt, még a tetőtérbe is jut melegéből. Éva jóízlésének köszönhetően ma már a látványa is szívet melengető.
Éváéknál a bútorok nagy része bárki által megvásárolható tömeggyártásban készült, de azzal, hogy átfestésükkel új külsőt adott nekik, az enteriőrt is egyedivé varázsolta.
„A falak és a berendezés éveken át fehér volt, amikor egyszer csak úgy döntöttem, hogy az étkezőbe és a konyhába nyíló ajtókat zöldre festem. A csiszolási és alapozási munkálatokat meg akartam úszni, e szempontok alapján keresgéltem festékeket. Így bukkantam rá az Annie Sloan krétafestékekre, illetve a Nemiskacat Látványműhelyre, akiktől a festékeket vettem és teljeskörű segítséget is kaptam.”
Akkor még nem tudta, hogy ez volt élete egyik sorsfordító pillanata. Elmondása szerint ma is emlékszik az érzésre, amikor kézbe vette az ecsetet és azzal a csodás zöld festékkel újjávarázsolta az étkezőből nyíló ajtókat. Ekkor szeretett bele a festésbe, és innen már nem volt megállás, a házuk lassan színessé vált. Mivel Évának egyik szakmai alapelve a takarékos megoldásokra való törekvés és az újrahasznosítás, ezért ez az új hobbi rendkívül jól illeszkedett lakberendezői filozófiájába, hiszen ennél egyszerűbb módszert keresve sem találnánk a megunt bútorok, illetve enteriőr újjáélesztésére.
A színek mellett Éva régiségekkel és festményekkel tette egyedi hangulatúvá otthonukat. „Nagyon szeretem a régiségeket. Mindnek története van, megszólít, régmúlt időkről mesél. Hiszem és vallom, hogy egy-egy régi tárgy bármely enteriőrnek jól áll.” Szerencséjére a szomszéd városban minden hónapban megrendezésre kerül a nevezetes Egri Régiségvásár, ahol az árusok többsége már ismerősként üdvözli. Ma már nemcsak magának, hanem a megrendelői számára is keres itt kincseket.
A régi és új bútorokat, az antik kiegészítőket, a színeket, a festményeket Éva olyan érzékkel elegyítette otthonukban, hogy egy bájosan eklektikus enteriőr született belőle. Ez a sokszínűség annak köszönhető, hogy saját bevallása szerint legszívesebben hazavinné az egész világot. Igaz, mióta lakberendezőként dolgozik, azóta szereti a világot elvinni mások otthonába is.
A régiségeken és a festményeken kívül van még valami, ami hangsúlyos Éváék otthonában, ez pedig nem más, mint a könyvek. „Szerencsém van, mert a családban mindenki szeret olvasni és a könyvekért, mint tárgyakért is rajongunk. A lakásunk minden pontján van belőlük, jó rájuk néznem, mert tudom, mindben egy kis világ rejtőzik. Én pedig szeretek bennük elidőzni, akárcsak ebben a meghitt, puha, meleg, színes kis világban…az Otthonunkban.”
Fotók: Ipacs Éva lakberendező oldala
Tetszett ez a cikk? Nézd meg a többi riportunkat is VIDÉKI OTTHONOK rovatunkban!
Neked ajánljuk
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Egészben sült oldalas rozmaringos burgonyapürével
Bár az oldalas nem tartozik a diétás fogások közé, ki ne emlékezne a...
Az egyszerű, gyors és finom karácsonyi bejgli receptje
Ez a karácsonyi bejgli recept valóban egyszerű, gyors és finom....