Vidéki báj a fővárosban – bemutatjuk az Év Háza 2025 nyertes otthonát

A Mérmű Építész Stúdió 1980-ban alakult műemlék-helyreállítási főprofillal, melynek helyét az utóbbi években átvette a hagyományőrző családi házak tervezése. Munkáikat patinával ötvözött frissesség jellemzi, mellyel számtalan díjat sikerült bezsebelniük. Idén sem történt ez másképp, ezúttal egy fővárosi lakóépület felújításával lettek az „Év háza közönségszavazás” nyertesei.

Egy emberléptékű városrész
Wekerletelepen járunk, melyet a főváros falujaként is szoktak emlegetni. De nem csupán ezért sajátos e városrész, hanem azért is, mert száz évre visszanyúló, színvonalas építészeti arculattal rendelkezik. Az itt lévő házak típustervek alapján készültek és a bennük lévő lakások általában közös kerttel rendelkeznek.
Vendéglátóink ebbe a miliőbe szerettek bele és végül sikerült egy olyan négylakásos ikerházat találniuk, amelyben a lakók mindegyike közvetlenül meg tudja közelíteni a saját lakását és – nem mellesleg – privát kertrész is tartozik hozzá.

Tradicionális elegancia
A kapun belépve rögtön feltűnik, hogy az épület egyszerre hagyományos, ugyanakkor a mai kor igényeinek is maximálisan megfelelő képet nyújt. A korábban felismerhetetlenségig eltorzított homlokzat eredeti karakterének visszaállítása a tulajdonos egyik büszkesége: „Az itt található házak szinte mindegyike szépen vakolt mészhomoktéglás homlokzattal készült anno, amelyek az elmúlt pár évtized során – a különböző átalakítások miatt – sajnos megsemmisültek. Sokat kutattunk és régi fotók alapján igyekeztünk állhatatosan visszacsempészni a korabeli míves állapotot, amely a régi vakolatdíszek visszaállításával teljes mértékben sikerült is. Ezzel az egyszerű gesztussal sokkal szebb lett a ház külső megjelenése.”

Picinyke ház nagy ötletekkel
A lakóépület alapterülete igen kicsi, de sikerült minden zugát kihasználni, mégpedig egyedileg gyártott, beépített bútorokkal, amelyeket szintén a házigazda tervezett. Ennek és a letisztult berendezésnek köszönhetően a lakás sokkal tágasabbnak tűnik, mint amekkora valójában.
„A berendezésnél fontos volt számukra, hogy legyen a földszinten egy saját szülői hálószoba. Klasszikus, kanapés nappalink így nincs is, de mivel úgyis minden családi esemény a konyhában zajlik, ezért igazából nem is hiányzik. Ezen kívül a földszintre egy kádas és egy zuhanyzós fürdőrész fért még el, amely egyben és külön is használható.”

A konyha étkező feletti födém kicserélésével és 40 centiméterrel lentebbi újraépítésével az apró tetőteret is sikerült sokkal élhetőbbé tenni, miközben az épület történeti megjelenésén ez mit sem változtatott. Így fért el az emeletre két szoba: egy nappali hangulatú kanapés könyvespolcos és egy kisebb elvonulós, kuckósabb.
Bár házigazdáink az enteriőr egész hangulatát, illetve a nyílászárók és a bútorok arculatát is egy régi piros beltéri ajtó alapján fogalmazták meg, mégis visszafogott színvilágban gondolkodtak, a lehető legegyszerűbb berendezésre törekedve: „Nálunk a dekorációt nem tárgyak, hanem egy aktuális virágcsokor vagy gyümölcsös tál szolgáltatják.”
A fűtés gázkazánról megy, de a tradicionális Mérmű tüzelőberendezések nem maradhattak el: egy cserépkályha és egy csikótűzhely is került ide, így jelenítve meg az enteriőrben a hagyományos belsőépítészeti elemeket.

Táj és ház egysége
A lakáshoz tartozik egy pompás kiskert, amelyet a házigazda tájépítész barátja, Szűcs Gábor tervezett: „Ha valaki kertes házba költözik, akkor a kert megtervezése ugyanúgy elengedhetetlen munkafolyamat, akárcsak a házé. Egy épütetet és környezetét ugyanis soha nem lehet szétválasztani, mindig egységben kell kezelni.”

Ez az átalakítás remek példája annak, hogyan lehet kis alapterületen is élhető életteret teremteni, illetve egy épület eredeti báját megőrizni vagy visszaállítani.
„Nagyon jóleső érzés, milyen sokan megállnak a kapunk előtt és gratulálnak nekünk, mondván, nem is gondolták, hogy egy egyszerű és szokványos épületből ilyen elbűvölő otthont lehet alkotni.” – mondják búcsúzóul házigazdáink.




ÜZLETEK, AKIKET JÓSZÍVVEL AJÁNLUNK, HA HASONLÓ STÍLUSBAN RENDEZNÉD BE AZ OTTHONODAT:
MÉRMŰ Építész Stúdió, stílusos vidéki otthonok tervezése
La Meridiana, mediterrán építőanyagok, lakberendezés
Szöveg: Ipacs Éva
Fotók: Jurassza Zsófia
Szereted a vidéki stílusú lakberendezést? Nézz szét VIDÉKI OTTHONOK rovatunkban is!
Neked ajánljuk

„Mindent a természet hívására építettem” – interjú a Dekor és Mentha és a KertÁlmodó megálmodójával
Zenészként indult, ma már terekben, kertekben és közösségi...

Méretre készült tükrök – hatásos és praktikus belsőépítészeti elemek
Nehéz lenne a mindennapjainkat tükrök nélkül elképzelni. Használjuk...

A levendulatermesztés története
A levendulatermesztés majdnem egyidős az emberiséggel. Több mint...

Kedvencünk a sokoldalú pitypang – a pitypang szörp és pitypang méz receptje
Készíts velünk pitypang szörpöt és mézet! Pongyola pitypang,...

A nyár gyümölcsös slágere a Clafoutis – a megunhatatlan tejes pite receptje
Ha nyár, akkor gyümölcsös piték minden mennyiségben! A hagyományos...

Kedvencünk a sokoldalú pitypang – a pitypang szörp és pitypang méz receptje
Készíts velünk pitypang szörpöt és mézet! Pongyola pitypang,...