Levendulás nyári receptek: szörp, fagylalt, keksz és fűszerkeverék
1 liter víz
1 kg cukor
5-6 friss levendula virág vagy 2-3 ek szárított
Kezeletlen héjú citrom
Friss mentaág vagy szárított mentalevelek
A vízből és a cukorból szirupot főzünk, ebbe beletesszük a levendula virágokat, néhány menta levelet és facsarunk bele citromot ízlés szerint. Egy éjszakán át hagyjuk pihenni, másnap pedig leszűrve üvegekbe töltjük. Fél évig hűtőben is eláll.
Szárított levendulából pedig bármikor – a tél folyamán is – készíthetjük e nyarat idéző, frissítő italt.
4 dl tejszín
2 dl cukrozott, sűrített tej
5 dkg fehér csokoládé
Egy nagy marék meggy
4-5 friss levendula virág (vagy 4 teáskanál szárított)
4 tojás sárgája
Csipet só
A tejszínt a sűrített tejjel közepes méretű lábasba öntjük, és forráspontig melegítjük. Amikor pici buborékok kezdenek megjelenni a tetején, azonnal levesszük a tűzről. Beletesszük a levendulát, és 20 percig letakarva állni hagyjuk, hogy a masszát finoman átjárja a levendula aromája. Ekkor kézi habverővel sűrűre, fehéredésig keverjük a tojássárgákat. Leszűrjük az illatos tejszínes folyadékot, és lassan, folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a tojáshoz, hogy kiegyenlítsük a hőmérsékletet. Visszaöntjük a lábasba, és állandó keverés mellett néhány percig alacsony tűzön főzzük (nem lesz sűrű, folyékony marad!). Közben hozzáadjuk a felaprított fehér csokoládét, hogy felolvadjon. Végül pedig, miután kicsit elkezdett hűlni, belekeverjük a felaprított vagy leturmixolt meggyet. A masszát teljesen lehűtjük, majd fagylaltgépben elkészítjük.
Ha nincs fagylaltgépünk: a jéghideg masszát dobozba öntjük, majd a mélyhűtőbe tesszük, óránként kivesszük és mixerben átkeverjük, összesen 4-5 alkalommal.
6 dkg porcukor
10 dkg kristálycukor
45 dkg olvasztott vaj
2 teáskanál levendula-virág aprítva
Vanília-kivonat
50 dkg liszt
Fél teáskanál sütőpor
A cukrot az olvasztott vajjal keverjük össze, adjuk hozzá a levendulát, az ízlés szerinti vanília-kivonatot, és végül a sütőporral elkevert lisztet. Dolgozzuk csomómentesre. Kinyújtjuk, majd pedig formázzuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 190 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.
1 ek bazsalikom
1 ek majoranna
1 ek borsikafű
1 ek kakukkfű
2 ek narancshéj
1 morzsolt babérlevél
1 ek édeskömény
1 ek szárított levendula
A szárított fűszerekből keveréket készítünk. Olívaolajjal vegyítve remek pác lehet sült húsokhoz, grillezéshez, de salátákhoz is.
Receptek: Ecsődi Kriszta, Fotók: Ecsődi Kriszta és Unsplash
Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként...
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Sütőtökkrémleves, az őszi napok tökéletes fogása
Vannak az ősznek egyértelmű jelei, ilyen például egy tányér gőzölgő...