Látogatóban Herczeg Ágota festőművész otthonában
Hajnal van. A felkelő nap első fényei milliárd vakító fénypontként lejtenek táncot a még álmos tó bágyadt felszínén és muszáj megállnom bámészkodni, mert a látvány magával ragadóan szép. Már magasan jár a nap, amikor megérkezek Herczeg Ágota festőművész házához, aki pompás kertjéből igyekszik elém.
Életre kelt festmények
A házba lépve azonnal a festményeken akad meg a szemem, melyek ott díszelegnek a lakás minden pontján. Ahogy közelről szemügyre veszem, a reggeli vízparti élményem elevenedik meg, mert a képeken – akárcsak az életben – csillog a Balaton vize. Ágota – ámulatomat látva – rögtön beavat műhelytitkába: „A festékre apró arany és ezüst csillámporokat szórok, ezáltal kelnek életre alkotásaim. Mára szinte védjegyemmé vált, pedig nem tanultam sehol ezt a technikát, hosszú évek során magam kísérleteztem ki.”
Eklektikus enteriőr, vízparti hangulatban
A festményeken kívül is van itt látnivaló bőven. Barátságos eklektika, antik és modern bútorok egyvelege és a Balaton színei mindenütt: csodás kékek, zöldek meleg barnával vegyítve. A bútorok többségét Ágota krétafestékkel öltöztette új köntösükbe, így szépen harmonizálnak a falakra felfestett színekkel. Barátságos, hívogató terek, jól esik itt ücsörögni és a sok látnivalóban gyönyörködni.
A kezdetek, avagy reklámszakemberből bútorfestő és virágbolt tulajdonos
Ágota a reklámszakmában dolgozott, tekintélyes pozícióban, de pár év alatt teljesen kiégett és egy reggel úgy érezte, nem tud többé bemenni dolgozni.
„Feladtam jól fizető állásomat, de egy percre sem bántam meg, mert attól a naptól nem volt rohanás, stressz és határidők.” – emlékszik vissza. Ellenben maradt rengeteg időm és felszabadult energiám, amelyet immár az alkotásban bontakoztathattam ki.”
Ágota mindig is szerette a régi bútorokat, gyermekkora óta különös vonzódása volt hozzájuk és amikor felfedezte, hogyan lehet őket krétafestékekkel mai köntösbe öltöztetni, meglett az új szerelem. Ugyanakkor mindez kevés volt számára az önkifejezéshez, további új területeken is szerette volna kipróbálni magát, így – bár soha nem tanult virágkötészetet – nyitott egy hangulatos kis virágboltot, melynek a mesebeli Rosa Mimosa nevet adta. „Örökké hálás leszek a sorsnak ezekért az évekért, mert voltképp akkor jöttem rá, én egy alkotó, létrehozó személyiségtípus vagyok.”
Hazatérés és kiteljesedés
Bár az új szerelem, a bútorfestés kitöltötte minden szabadidejét és virágboltnak is nagy sikere volt, egyre többször jutott eszébe önfeledt gyermekkorának helyszíne, a Balaton. Szíve egyre csak húzta vissza, mígnem egy nap nem tudott tovább ellenállni: hazaköltözött. Ma már tudja, ez sem volt véletlen, mert a sok kitérő után végül itt találta meg azt az önkifejezési módot, amely legközelebb áll hozzá. „Ebben a végtelen nyugalomban sikerült lekapcsolódnom az örökké rohanó világ ricsajos csörtéjéről és csak azt éreztem, festenem kell.”
A hobbiból szépen lassan hivatás lett, mára pedig a festészet tölti ki minden percét. Múzsája a Balaton, illetve annak minden arca: a naplemente, a napfelkelte, a víz tükröződése, a struktúrák, a fények játéka, a csillogás.
Alkotás, mint karitatív tevékenység
Az évek során rengeteg festményt készített, egyre nagyobb sikerrel és egyre kiterjedtebb vevőkörrel, de vágyott arra, hogy alkotásain keresztül még többet adhasson magából. „Célom, hogy műveim eljussanak minél több emberhez, ezért gyakran támogatok különféle kulturális -és sportendezvényeket, illetve rászoruló egyéneket is és rengeteg olyan kiállításom van, ahol adományozóként is jelen vagyok.” – meséli büszkén.
Hobbiból karrier
Mára rengeteg visszatérő vásárlója van és több lakberendező is megkereste együttműködés céljából. Nagy öröm számára, hogy hamarosan megnyílik és egy hónapon át látogatható lesz első önálló kiállítása szülővárosában Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban.
Búcsúzóul még utoljára körülnézek és arra gondolok, mennyire jó érzés lehet ennyi szép, ráadásul saját kezűleg készített műalkotás között élni.
Ágota – mint aki olvas a gondolataimban – e szavakkal köszön el tőlem: „Nagyon szeretek a festményeim között élni. Amikor rájuk pillantok, mindig eszembe jut az út, milyen messziről kellett elindulnom, hogy végre megérkezzek. Haza. A képzőművészetben és az életemben is.”
Ha neked is tetszett Herczeg Ágota festőművész otthona és szívesen olvasnál további izgalmas, otthonokat bemutató cikkeket, akkor látogass el OTTHONOK oldalunkra.
Szerző: Ipacs Éva lakberendező
Fotók: Herczeg Ágota tulajdonai
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre,hogy azonnal értesülj legfrissebb tartalmainkról! FELIRATKOZOM
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Beszélgessünk a szőnyegekről – interjú egy igazán otthonos témában
Akár otthon dolgozunk, akár csak pihenni térünk haza, az ősz mindig...
Új egységgel bővült hazánk egyik legnépszerűbb vidéki szálláshelye
Nagy lendülettel, a szokásos hétköznapi sebességgel száguldok,...
Családi pihenés a téli szünetben – varázslatos szálláshelyek vidéken
A téli szünet a pihenés, a feltöltődés és a közös családi élmények...
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Sütőtökkrémleves, az őszi napok tökéletes fogása
Vannak az ősznek egyértelmű jelei, ilyen például egy tányér gőzölgő...