Budaörsi kistermelő mikrozöldje az ország legjobbjai között
Az emberiség egyik ősi kihívása, hogy megfelelő táplálékot tehessen naponta az asztalra. Olykor nehezen sikerül megtalálni azt az egyensúlyt, amiben az ízlelőbimbóink, a testünk és a szemünk számára is megfelelő terméket találunk. Ha pedig olyat keresünk, amit akár egy lakásban is magunknak meg tudunk termelni, akkor még tovább szűkülnek lehetőségeink.
Ez a kihívás keltette fel Mohr József érdeklődését is, aki Budaörsön élő közgazdászként, korábbi FMCG vezetőként, a kikapcsolódás egyik formáját a hobbi terasz kertészkedésben találta meg. A paradicsom, paprika és konyhai fűszernövények termesztése mellett, a pandémia alatt találkozott egy egész évben termeszthető, vitamin és ásványianyagban kifejezetten gazdag növényi forrással, amit úgy hívnak, hogy mikrozöld. Amikor kisfiával első alkalommal vetette el a retek, bab és zsázsa magokat, naponta gyönyörködött az egész család, hogy milyen bámulatos a természet ereje és hogy néhány nap alatt micsoda csoda megy végbe a konyhaablakba kihelyezett növesztőtálcán.
2021 Február – első próbálkozások
Ha csinálsz valamit, csináld jól…
A mikrozöldek világa annyira érdekesnek bizonyult számára, hogy minden útjába került mikrozöldekkel foglalkozó szakirodalmat, blogot szívesen elolvasott és így csiszolta a termelési folyamatait. Megdöbbentő volt felfedezni, hogy ilyen magas ásványianyag és vitamin koncentrációval rendelkeznek ezek a növénykék és hogy mennyire sokszínű a mikrozöldként termeszthető növények világa. Létezik lágyabb ízűtől az édesen át egészen a fűszeresig, vagy akár kesernyésen pikánsig.
Kitapasztalta, hogy mely termesztőközeg és milyen körülmények a legalkalmasabbak az ő termesztési adottságaihoz és hogy az egyenletes terméshozamhoz nem mindig elég az ablakpárkányon kevésbé kiszámítható fény, hőmérséklet, páratartalom és légáramlat, hanem ezeket mind kontrollálni szükséges.
Változatos MikroManna termékek
A MikroManna születése
2022 őszén született meg a döntés, hogy a hobbiból hivatás lesz, melyekhez József lépésről lépésre megteremtette a szükséges feltételeket. December elejére készüt el a vertikális mikrofarm, így elkezdődhetett a nagyobb volumenű termesztés. Ezzel elindult a termékek heti rendszerességű értékesítése is. Decemberben még csak a környékbeli családoknak és vállalkozásoknak biztosított személyes kiszállítást, vagy telephelyi átvételt, majd januártól a Budakeszi Termelői Piacon és a Budapesti Czakó Kertben is elérhetővé váltak a termékek. Mindenhol frissen szedve kerülnek az ügyfél dobozába a mikrozöldek. A tapasztalatok alapján, a vásárlás előtti betakarításnak és hűtőben való tárolásnak köszönhetően, egy héten belül még frissek maradnak a termékek.
A MikroManna dobozkba jelenleg borsó, napraforgó, retekfélék, repce, brokkoli, karalábé és vöröskáposzta mikrozöldek kerülnek, azonban 2-3 heti forgásban szokott lenni mustár, zsázsa, mizuna, lucerna, rukkola, amaránt, és sarkantyúka is a kínálatban.
Fókuszban a vásárlók és a környezettudatosság
A MikroManna gyors sikerének az egyik titka a kiemelkedő minőség mellett, hogy hiteles és átlátható információk állnak a vásárlók rendelkezésére, ezáltal ki tud alakulni a termelő és a fogyasztó között a bizalom. Emellett József kiemelt figyemet fordít a környezettudatosságra is, kezdettől fogva lebomló papírdobozokban kínálja portékáját, a törzsvásárlók pedig újratölthető üveg- és fémedényeket is használnak.
Nébih termékteszt
Talán a sors keze, de a Nébih égisze alatt működő Szupermenta is pont ez év tavaszára tervezte a mikrozöldek piaci felmérését. József számára meglepő és megtisztelő volt, amikor ennyire friss termelőként felkérték, hogy biztosítson termékmintát a tesztekhez. Mint kiderült, ez igencsak részletes és országos körképet vizsgáló termékteszt, amiben az érzékszervi vizsgálatokon túl, többek között kitérnek a higiéniára, jelölésekre, növényvédőszer maradékokra, mikrobiológiai, vitamin, ásványianyag és GMO vizsgálatokra is. Amikor 2023 május 25-én publikálták az eredményeket, akkor kiderült, hogy a MikroMannától bevizsgált retek termék az országos második legjobb eredményt hozta és teljes mértékben megfelelt a hatósági előírásoknak.
Ezen az óriási elismerésen túl, talán az még a legfontosabb, hogy megállapítást nyert, „a mikrozöldekben valóban sokféle vitamin és ásványianyag található, tehát érdemes beiktatni az étrendünkbe.” (szupermenta.hu, Részletes ellenőrzés a szendvicsek divatos kiegészítőinél, azaz: fókuszban a mikrozöldek)
Ha kedved támadt megismerni vagy kipróbálni a mikrozöldeket, akkor érdemes végigolvasni a Szupermenta termékteszttel kapcsolatos cikkeit és a MikroManna közösségi média aldalát, ahol az elérhetőséggel kapcsolatos információkat is megtalálod.
Forrás: MikroManna oldala és Szupermenta.hu
12 lakberendezési üzlet, ahol a vidéki stílus garantált
Bár a vidéki stílus egy konkrét kategória, de többféle változata,...
Beszélgessünk a szőnyegekről – interjú egy igazán otthonos témában
Akár otthon dolgozunk, akár csak pihenni térünk haza, az ősz mindig...
Egy téli kedvenc, a gesztenyepüré rövid története
Karácsonyi vásárokban andalogva anyukám mindig gyermekkora sült...
A karácsonyfa története
Minden évben illatos, frissen vágott fenyő áll a nappaliban csodás...
Gesztenyekrémleves, ahogy mi szeretjük
Egy igazán finom téli melengető leves elkészítését szeretnénk most...
Sütőtökkrémleves, az őszi napok tökéletes fogása
Vannak az ősznek egyértelmű jelei, ilyen például egy tányér gőzölgő...