Lottóztak. Hetente egy szelvénnyel adták meg az esélyt a szerencsének. Hitték, egyszer nyerni fognak és akkor elköltözhetnek a legmelegebb és leglassúbb, legkedvesebb és legzamatosabb országba, ahová eddig csak nyaralni jártak.

Kérésüket meghallgatták az égiek, nyertek. Azt nem határozták meg pontosan, hogy ötös nyereményben gondolkodtak és ahhoz mérték álmukat. Kettesük lett. Az összeg a kétezer forintot sem érte el, de a jel az jel, indulhatott a kaland.

A megvalósult álom

A kiválasztástól számítva hét hónap múlva felkerekedtek egy megtömött kocsival, telepakolt utánfutóval, egy ötéves gyerekkel, két kutyával és 40 hallal az akváriumban. Hihetetlen örömmel, boldogsággal, telve reménnyel és mindössze pár hónapra elég megtakarítással. Kanalia pedig már várta őket. Az ingatlanos is az aláírható adásvételi szerződéssel.

A költözés

Megérkezésükkor összeszaladt a falu. Az 1047 fős lakosságból bizony sokan állták körbe őket hatalmas csodálkozással, hogy kik ezek? Honnan jöttek? Válaszul ugyanolyan csodálkozva néztek vissza rájuk. A kölcsönös üdvözlés után, azt vették észre, már nem egyedül pakolásznak, nem csak ők emelgetik a csomagokat, segít mindenki, aki hozzáfér a holmikhoz. Így kezdődött minden.

Mivel a ház akkor már évek óta lakatlan volt, se áram, se víz nem volt bekötve, kicsit nomádmód telt az első két hetük. Az autóban tudtak csak telefont és zseblámpát tölteni. Az áram visszakötésére hosszú ideig kell várni, tudták meg a helyi illetékestől. Szerencséjükre első beruházásuk egy gázrezsó volt, így azonnal le tudtak főzni egy adag kávét, asztal köré ültek, hogy mindezt megbeszéljék vele. Így történt, hogy egy illatos, magyaros kávé mellett, míg hosszasan beszélgettek a hivatalos teendőkről, megtudták, bár az ügyintézés tényleg hosszadalmas, de ha ezt a kismegszakítót felkattintjuk itt így, már van is áram. Az engedély meg majd megjön. A víz bekötéséhez néhány helyen javítani kellett a törött vezetéket, de az is megoldódott. Addig a kápolna kerti csapjáról tudtak vízhez jutni. A házban keresve sem lehet találni egy sarkot, amelyik derékszög.

A kastély egy régi képen

Amikor megvették még nem tudták, hogy tulajdonképpen vettek egy kastélyt. Azt sem, hogy jár hozzá egy kápolna, aminek összes fenntartási költsége mára Szent Magdalénát terheli. Kiderült, hogy a faluban három ennyire régi ház áll, az egyik az övék, a másik kettőből az egyik valóságos rom. Ami csodaszép, ez igaz, de lakhatatlan. Az a ház valaha egy orvos tulajdonában volt, most az önkormányzaté, a terv az, hogy majd felújítják, ha lesz rá pénz.

Az övék lakható, de kihívásokkal teli. Patinás, de öreguras. Lábaik alatt nyög egyet a gerenda, nyitáskor megcsikordul az ablak. A tetőt 160 éve tépázza a szél, de a kőborításnak olyan súlya van, hogy még a téli viharok sem vitték el.

A ház egyedi és imádnivaló. Feladatokkal teli és törődést igénylő. Olyan, mint mi mindannyian, szeretetet vár és odafigyelést. Új életet, új lakókat, új időket. Mert a ház az otthon, ami befogad, melegen tart és biztonságot nyújt.

A fenti történet valós alapokon nyugszik. Szereplői a család, akik új hazájuknak Görögországot választották, Kanaliat, és a hegyeket. Tisztelik szomszédaikat és megkedvelték a falu lakóit. Úgy tűnik beilleszkedtek. 

Két kutyából az öregebbik a költözés után hamarosan elpusztult. A 40 halból 30 nem élte túl a 25 órás utazást. Ádám, a kisgyerek azonnal beleszeretett a házba. Reggelente az ablakban ücsörög, onnan nézi a távoli hegyeket. Ha megkérdezik, most mit csinál, csak annyit válaszol: „Nézem a gondolataimat.”

Szöveg és képek: Vincze Judit