Egy háromgyermekes édesanya, akinek „saját” kastélya van – interjú Villangó-Török Ivett muzeológussal

Életünk , Portré

Sok év után találkozunk újra, de mintha egy tegnapi beszélgetést folytatnánk, olyan természetes volt a viszontlátás, amikor meglátogattam Villangó-Török Ivett muzeológust, múzeumpedagógust, gyerekkori barátomat munkahelyén, a Gödöllői Királyi Kastélyban. Miközben azon viccelődünk, hogy Ivett kisfia általában úgy mesél édesanyja munkájáról, hogy „Anyának van egy saját kastélya”, arra gondolok, mi szél fújhatta ezt a fiatal, mosolygós, tehetséges nőt múzeumi pályára?

Gödöllői Királyi Kastély programok -Somogyvári Zsóka

Fotó: Somogyvári Zsóka

Hirdetés

Hogyan lettél muzeológus és mióta dolgozol hazánk egyik legnagyobb barokk kastélyában?

Gödöllői lakosként kisiskolás korom óta rajongtam a kastélyért. Igazán különlegesnek éreztem azt, hogy a gödöllőieknek van egy saját kastélyuk. Minden ősszel lelkesen készültem az Erzsébet királyné-szavalóversenyre, amely évekig Pécsi Ildikó színművésznő elnökletével zajlott. Míg a zsűri meghozta a döntését, az izgatott versenyzőket körbevezették a muzeológusok az évről-évre bővülő állandó kiállításon. Ezt a részt vártam a legjobban, mert nemcsak a kastély történetével ismerkedtünk meg, hanem a felújítás, a kiállítás kulisszatitkaival is. Ennek hatására elkezdtem olvasni Erzsébet királynéval, a monarchiával és a 19. századdal foglalkozó műveket, először szép-, majd szakirodalmat. Gimnázium után az ELTE Bölcsészettudományi Karán Néprajz szakon kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, majd az évek során bővült az elvégzett szakok száma először történelemmel, majd muzeológiával.

Gödöllői Királyi Kastély - kastélypark - Braun Katalin

Fotó: Braun Katalin

A szakmai gyakorlatokon szerzett tapasztalatok megerősítették bennem, hogy én a múzeumok világához szeretnék tartozni, a kultúra ezen szeletében érzem otthon magam. Sokan megkérdezik tőlem, mit csinál egy muzeológus? A muzeológus, mint egy szürke eminenciás, a háttérben tevékenykedik. Olyan kutatói munkát végez, ami segít megismerni azt a korszakot, amit az intézménye képvisel. Utánanéz a tárgyak történetének, eredetének, amik a kiállításba kerülnek, vagy amiket a gyűjteményben őriznek. A tárgyakhoz és használatukhoz kapcsolódó “érdekes sztorik” azok, amelyek a látogatókat is érdeklik, amikkel jobban el tudják képzelni múltunk ezen darabkáját. A kastély csapatához néhány éve csatlakoztam múzeumpedagógusként.

Gödöllői Királyi Kastély - interjú Villangó-Török Ivettel

Ilyen vidám hangulatban készült az interjú – balra Villangó-Török Ivett

Abban a szerencsében volt részem, hogy személyesen Ivett vezetett körbe a kastélyban. Tudása a kastélyról és egykori lakóiról lenyűgöző. Mennyi idő alatt sajátítottad el mindezt?

A kastély iránti érdeklődésemből  kifolyólag már régóta foglalkozom ezzel a korszakkal, ám mióta elköteleződtem az intézmény iránt, felszaporodtak az ide vonatkozó szakirodalmak a könyvespolcomon. Múzeumpedagógusként az óvodás és iskolás csoportok számára mutatom be a kastély történetét, lakóit, a park állat- és növényvilágát a csoportos foglalkozásaink során. Minden ilyen alkalom előtt átismétlem azokat a történelmi tényeket, az adott korszak jellemzőit, amiről mesélni szeretnék – hiszen mi a kastély egész történetével foglalkozunk, a barokk korszaktól kezdve a 20. századig.

Erzsébet királyné, Sisi írószobája a Gödöllői Királyi Kastélyban

A kastélyt Grassalkovich Antal, a 18. század egyik legtekintélyesebb főura építtette. Alig 100 évvel elkészülte után, a család férfi ágának kihalásának következményeképpen a magyar állam megvásárolta a kastélyt, mely koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné rezidenciája lett. Véleményed szerint hogyan alakult volna a kastély jövője, ha a sors bőven megajándékozza fiú örökösökkel a Grassalkovich családot? 

Sokszor elméláztam már én is ezen a kérdésen. Grassalkovich I. Antal halála után özvegye, Klobusitzky Terézia használta a kastélyt, így fia II.Antal már Pozsonyivánkán rendezte be a családi lakhelyét. Mostohaanyja halála után a gödöllői kastélyt nyaralókastélyként tartotta fenn, jelentős átalakításokat végzett. Például az egyik épületszárnyban egy színházat alakított ki, amely ma is látogatható, sőt napjainkban is színházként működik. Tehát a leszármazottak nem Gödöllőn képzelték el a családjuk jövőjét, csupán szezonálisan használták a kastélyt, inkább Bécshez közel szerették eltölteni mindennapjaikat.

Erzsébet királyné szalonja - Gödöllői Királyi Kastély

Kik a személyes kedvenceid a kastély egykori lakói közül?

A királyi házakat mindig is misztikum lengi körbe, az a sok szertartás, az etikett rengeteg titkot rejt, ezért is vonzóak még ma is sokaknak, mint például a Windsor-ház Angliában. Engem is mindig az érdekelt, hogy a reprezentációs alakjuk mögött milyenek lehettek valójában? Volt-e magánéletük? Mikor voltak igazán felszabadultak? Az uralkodó család mindegyik tagja érdekes számomra. Mária Valéria, a “gödöllői királykisasszony” gyerekkorának nagy részét itt töltötte és helybéli kis gyerekekkel is barátkozott. Rudolf trónörökös ornitológiai megfigyeléseket jegyzett le és álnéven publikált, mert a hobbiját nem támogatták. Gizella főhercegnő, aki 16 évesen férjhez ment Bajorországba és olyan életet élt, mint amilyet édesanyja csak szeretett volna. Erzsébet királyné, akit a korabeli Európa legszebb asszonyának neveztek, aki a napi súlyáról naplót vezetett, míg Ferenc József az általa elejtett vadakról készített feljegyzéseket.

Családi fényképek a Gödöllői Királyi Kastélyban

A Grassalkovichok korában is a nők sorsa a leginkább érdekes számomra. A már említett Klobusitzky Terézia elhunyt húga hat gyermekét neveli fel önzetlen módon, majd szerelemből mond igent Grassalkovich I. Antalnak, hogy feleségeként legyen törvényes gyámjuk. A kastélyban szolgált családok generációinak sorsa különleges néprajzi szempontból, a kastély életének szerves részei voltak, a háttérben “logisztikázták le” a mindennapok feladatait.

Honnan és hogyan kerülnek (vissza) a berendezési tárgyak egy kastélyba, amikor múzeummá alakítják őket?

A múzeumokba vásárlás, csere, ajándékozás vagy hagyaték útján kerülhetnek be tárgyak. A beérkezett tárgyakat a gyarapodási naplóba regisztrálják és a bekerülés módját minden esetben feljegyzik. Ha tudunk többet az átadóról, az is rögzítésre kerül. Ezek alapján igen érdekes történetek rajzolódnak ki. A restaurátor, a “tárgyak doktora”, felismeri a tárgy anyagát, meghatározza a korát. A tárgyhoz tartozó papírdokumentáció (ha megmaradt) igen beszédes tud lenni.

Erzsébet királyné szalonja - Gödöllői Királyi Kastély

Erzsébet királyné fésülködő asztala

Például két éve  került vissza a kastély állandó kiállításába Erzsébet királyné fésülködő asztala. A tárgyon több helyen a császári tulajdont jelző, kétfejű sasos “Privatfond I.K.K. Majestät” bélyegzés, valamint két leltári cédula található. Az egyik (Eigenthum I.K.K.M. Kaiserin Elisabeth), azaz “Erzsébet Császári és Királyi Felség tulajdona”, a másik (Ihre Königliche Hoheit Prinzessin Adalbert), vagyis “Adalbert hercegné Ő Királyi Felsége” felirattal van ellátva. Ezek alapján a bútor Erzsébet királyné dédunokájára, Augusztára (1899-1978) öröklődött, aki 1919. júniusában ment férjhez távoli rokonához, Adalbert bajor herceg (1886-1970) történészhez, a Német Szövetségi Köztársaság későbbi spanyol nagykövetéhez. A fésülködőasztal a műkereskedelemből 1992-ben egy német magángyűjtőhöz került, akinek kiállításán sokáig szerepelt, majd az ő halála után ismét műtárgypiacra került. Így került Gödöllőre, Erzsébet királyné öltözőszobájába. 

Milyen szerepet játszik a kastély Gödöllő kulturális életében?

Az évente háromszázezer látogatót fogadó Gödöllői Királyi Kastély nemcsak kastélymúzeumként működik, hanem regionális kulturális központként is. Minden év februárjában tartjuk az Elemér-napot, a kastély mesefigurája, herceg Egérváry Elemér névnapját, majd a legközelebbi a Húsvét és Ibolya-nap lesz, júniusban a Koronázási hétvége, augusztusban a Barokk Kastélynapok, szeptemberben a Vadásznap, decemberben az Adventi Kastélynapok és minden évben december 28-án az Erzsébet királyné karácsonyai családi napunk zárja az évet.

Rendszeresen készültök időszaki kiállításokkal is a látogatóknak. Melyik volt a legkedvesebb ezek közül, mióta a kastélyban dolgozol?

2022-ben nyitottuk meg Az Én Sisim – gyűjtők és gyűjtemények Erzsébet királyné bűvöletében című kiállításunkat, amely több szempontból is rendhagyónak mondható. Erzsébet királyné kultuszát ápoló 24 magángyűjtő anyagát mutatja be a tárlat. Egy országos pályázat keretében kerestük azokat a gyűjtőket, akik Sisivel kapcsolatos féltve őrzött kincseiket megmutatnák egy múzeumi kiállítás keretében. A pályázóink között a legfiatalabb 20, a legidősebb 78 éves, volt olyan, aki csak egy kedves tárgyával pályázott, volt olyan, aki 1500 darabos gyűjteményével. A válogatásnál nem elsősorban a tárgyak piaci értéke volt a döntő szempont, hanem inkább azok különlegessége volt fontos számunkra, kurátoroknak a gyűjtő személyével és a tárgyakhoz kötődő történetekkel együtt. Néhányan tizenéve gyarapítják a gyűjteményüket, de van, aki 63 éve. A tárgyak sokfélesége is meglepő volt: nemcsak képeslapokat, festményeket vagy porcelánokat gyűjtenek napjainkban Sisiről, hanem minden olyat is, amit az ő arcképével díszítettek. Például emlékszünk még az utcai telefonfülkékben használt telefonkártyákra? A pandémia alatt elterjedt textilmaszkokra? Vagy az évfordulókra kiadott emlékbélyegekre? Mind-mind megtalálható a kiállításban is, ami Erzsébet királynét ábrázolja.

Az Én Sisim kiállítás egyik kiállított darabja

Az Én Sisim kiállítás egyik kiállítási tárgya

Március 25-én szombaton tematikus családi  napot rendezünk, ahol lehetőség lesz találkozni személyesen is a gyűjtőkkel, és aki kedvet kapott a gyűjtéshez, szétnézhet az antik börzén is a Lovardában. A Monarchia-korával kapcsolatos tárgyak kerülnek porondra, szeretettel várjuk a vásárolni, eladni vagy cserélni szándékozó érdeklődőket! A nap végén 17.00 órától pedig Janza Kata, az Örök Elisabeth mini koncerttel zárja a színes forgatagot.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

A magyar Downton Abbey – Graefl Kastély és Major Kétútköz

Michelin-csillagos éttermek vidéken 

Neked ajánljuk

Legújabb cikkeink

Kövess minket

A legújabb tartalmak várnak Rád!

Legolvasottabb

{"speed":"","height":"400","pause":"30000"}

Szerintünk

Hírlevél

Iratkozz fel a FRISSEN VIDÉKRŐL hírlevelünkre, hogy ne maradj le újdonságainkról!